Mi van akkor ha rádöbbensz hogy életed olyan unalmas és megszokott, hogy akár egy könyvnyi papírlapra  is ráférne?  Mi van akkor ha az életedet akár pár nap alatt valaki  összefoglalná és elkezdené mesélni neked? Észreveszed hogy nem az író a bolond hanem az tűnik bizarrnak amit hallasz.  Bolondnak képzeled magad, hogy  valaki  feltűnést kelt  egyhangú életed láttán, melyet nem is sejtesz, hogy  akár figyelhetné valaki, annyira rutinos és  merev.  Csak mész a megszokott úton, felszállsz a buszra, besétálsz arra helyre ahol mindennap teljesítened kell, de közben észre sem veszed, hogy mennyire telik az időd, melyet neked szántak. Életed olyan mintha minden napod meg lenne írva percről percre, óráról órára.  Nem érdekel mit miért teszel, mit miért cselekedsz, csak mész előre a kitaposott ösvényen, melyet te vágtál ki szépen lassan az életed során. Majd egy nap felkelsz és hangokat hallasz, de elsőre észre se veszed, mert csak azt hallod amit cselekedsz. Felkelés utáni rögzített fogmosás során számolod hányat kell még húznod a fogkefével, hogy teljesítsd a megszokott mosolyodhoz szükséges szép fehér fogakat. Egy nap rádöbbensz, hogy akár egy jól kimért robot teljesíted a napokat szépen sorjában, hétfőtől hétfőig. Nem veszed észre, mert saját magadat programoztad be. A karodon az óra jelzi, hogy miből mennyit kell még végrehajtani nem pedig egy hajcsár. Csak lüktetsz előre akár a szíved, de pulzusod nem éri el a szintet, hogy akár élvezd is azt amit csinálsz.
Egy nap felkapod a fejed, annak láttán, melyet teszel és gondolkodni kezdesz, mennyire éltél, ha éltél e egyáltalán. Észrevetted- e azt a megszokott világodból ami előtt minden nap elhaladtál. Elkezded kitapintani azokat a dolgokat, melyekre mindig is vágytál, de a karórád két mutatója mindig is beszabályozott. Észreveszed az életed múlik. És gyorsan. Felsejlik, hogy közeleg a halálod órája, de rádöbbensz ennek láttán, hogy lehet az is az volt ahogyan eddig éltél. Elkezdesz félni, ösztönösen menekülni, nem tudsz megnyugodni, olyan zavart észlelsz melyhez nem szoktál hozzá. Próbálod kideríteni, hogy miért kell meghalnod, de rá kell hogy eszmélj nem az a lényeg. Fel kell derítened miért érdemes addig élned. Olyan dolgokra figyelsz melyek addig elkerülték figyelmedet. Megpróbálod menekíteni az életedet a halál küszöbén és csak menekülsz. Már nem számít a karórád, csak futsz, hogy még elérj mindent amit szeretnél még mielőtt lecsapna rád a végzet. Életedet élni szeretnéd. Újra számítanak a hangok, az ízek, a szagok, melyekből kifürkészed a létezésed összes apró jelét. Egy női mosoly, mely táncra perdítene vagy egy ölelés de főleg egy csók. Amikor az embert nem dolognak, elintézni való ügynek tekinted hanem egy érző léleknek. Mikor rájösz hogy hibásan éltél már lehet hogy késő, de ha felfigyelsz azokra az apró jelekre melyek megboldogítják életed szürke hétköznapjait, már sokat elérhetsz. Talán éppen elég arra, hogy ne félj a haláltól, mert tudod magadban, hogy az élet milyen szép is tud lenni. És talán arra is elég, hogy életben tudj maradni a beprogramozott mivoltodtól....

Nem egy könnyed film, nagyon mély tartalommal és egy nagy adag társadalomkritikával a háta mögött. Érdemes utána egy kicsit elmélkedni rajta és nem kimenni azonnal a moziból az utcára.