Vége a hétnek. Pihennek a májak és a kocsmárosok. Én foglalkoztattam mindkét egységet, az utóbbiból többet is. Megmozgattam pár csapost. Tény. A megjavulás hete foglalkoztat. Ittam pár emberrel az elmúlt egy hét alatt. Számtalannak meg is ígértem, hogy megírom, de valahogy kiesett. Lássuk hát mi is történt Stukker világában csütörtök óta.
Csütörtök. A hétvége kezdete. Ennek szellemébe úgy estem be a suliba, mert nálam szerdán megkezdődött e becses alkalom. Lebegő értelmiségi státuszomat feladva, hajnal 3 órakor becsúsztam a Logodiba, 7kor pedig már a Múzeum körúton osztottam az észt. Nagyon fáradt voltam, éreztem hogy hamar le kell lépnem, mert hobbi értelmiségi kreativitásomat nem szabad elpazarolni ebben az állami intézményben. Próbáltam aludni, de visító hangra keltem:"Fél 6kor meccs, aztán reccs". Ezt álmodtam. Megvalósult az álom. 8kor már sorompó, vittem magammal a legmocskosabb volt barátomat Mestit. Hova máshova, mint a Dózsába mentünk volna. Többet voltam itt mint a suliba. Alattomos miatt járok ide. Szeretem. Imádom. Ez egy ital. Azért alattomos, mert a vodkát mindig kispórolják belőle. Csoporttársaim egy szelete is reprezentálta magát. Mi 4en összefogtunk az alattomos és a sör ellen, de a Mesti olyan puhánypöcs volt, hogy mikor ráesett volna a befektetés, lelépett. Szégyenben hagyott. Pali és Gabesz meg is jegyezte. Nehezen mossák le rólam ezt a szégyenfoltot. Mármint a Mestit.:)Egy szégyen gyerek, melyet szégyenlenek. A csajok vödörből ittak. Valami egzotikus keveréket, de vodka az volt benne. Fényképeztek, még arra emlékszem. Esztinek üzenem, hogy azzzonnnyombaküldje át a képeket. Eddig remek volt a hangulat, nem volt gond, fogyot a szesz, durrantak a poénok, csattogtak a..ja az nem.:) Kiadva a parancsot, elindultunk a Living Roomba, merhogy ottan aztán olyan buli van hogy kettéáll a lábunk tüle. Na, nem kellett félni, mintegy 20an mentünk e cél érdekében, félrészegen ez objektum felé, ahol az astória alatti aluljáróban már mindenki az orosz himnuszt énekelte, még én is aki nem is ismeri. Elég fílinges volt. Nem úgy, mint a sor a bejárat előtt. Meg a kidobók. Ezek a feketébe öltözött anyámasszony katonái mindenkire ordíbáltak, aki nem állt be a gázkamra rendes egyenes sorába. Ekkor dühbe gurultam és beálltam én is a sorba, csak inkább az elejére. Átjutottam a kivégző osztagon, innen azt hittem már csak jobb jöhet. De nem. Ez egy borzasztó rossz hely. Tele az egész pince, tele emberrel aki ugye izzad, meleg van, tör, zúz, köpköd, ordibál. Felfüggesztettem emberi hitem, megpróbáltam inni egy sört, aztán feladva a további lehetőséget, elindultam haza. Az éjjeli járatra várva, csörög a telefon, felkapom ki az, zsöfi volt. Ő már beállt, mint Karesz péntekenként. Blahán találkoztam véle. Még egy részeg horda is volt mellette, de valami isteni szikra miatt engem választott, bár a valódi ok e döntés mellett az volt, hogy dolgoznia kellett másnap. Még az oktogonon befaltam egy gyrost, ezt körülbelül egy óra alatt fogyasztottam el, ugye nem tudtam meginni, így kellett a fogaimat is használni, néhány percre emlősnek éreztem magam. 3 órakor már otthon is voltam. Zsöfi megmentette ezt az éjszakát a feledés homályától.
