Három napot sikerült eltölteni Egerben, majd négy napot Tokajban és egy rövid kis estét Budapesten. Az utazás spontán történt, nem terveztünk előre semmit a Levivel, csak azt hogy Egerben töltjük az első éjszakát, aztán a továbbiakban már mindig az adott napon dőlt el, hogy hol fogunk aludni. Az utazás maga javarészt vonattal zajlott, kisebb részt stoppal. Teljes mértékben egy szociológiai túra volt abban az értelemben, hogy ahova betértünk ott legtöbbször beszédbe elegyedtünk, teljesen mindegy, hogy ki volt az és honnan jött. Ennek folyománya, hogy az egy hét alatt franciáktól kezdve, belgákon át, találkoztunk kanadaiakkal és természetesen Nyíregyházától Pécsig rengeteg magyar emberrel is, kortól és nemtől függetlenül. Általában a beszélgetések után a Levivel kielemeztük a hallottakat, majd néha egy kis vita után ki-ki magának leszűrte a konklúziót. Nem tudtam, hogy írjam meg a látottakat, hallottakat, de egész egyszerűen annyira sok élmény és inger ért bennünket, hogy inkább röviden a lényeget próbálom megfogalmazni.
Nehéz megfogalmazni ennek a túrának az egyértelmű tanulságát, mivel negatív élmény emberekkel kapcsolatosan nem ért minket közvetlenül, ugyanakkor maga az utazás tapasztalata mégis csak elkeserítő, látva azt, hogy mennyivel jobban működhetne ez az ország. Már csak ezért is elküldeném a politikusainkat egy olyan túrára, ahová nem vihetnének se autót, se öltönyt. Az emberek kedvessége és szeretete az egészen kivételes volt ismét és ez teljesen független attól, hogy például egy egész vonat próbált nekünk dugóhúzót keresni, vagy éppen más esetben felvenni minket valamelyik úton, esetleg a saját panziójába behívni egy pálinkára. Szerencsére még tudnám folytatni a sort. A zempléni táj pedig annyira szép, hogy oda még vissza szeretnék menni túrázni. A borokról meg említést sem teszek, hogy mennyire finomakat ittunk…
Ugyanakkor nehéz lenne elmenni az mellett is, hogy gyakorlatilag nem találkoztunk olyan emberrel, akinek valamelyik rokona már ne külföldön élne. Ha nagyon leegyszerűsítve nézném a dolgot, akkor azt láttam, hogy aki tehette az külföldre menekült és ez többségében az a fiatal réteg, amelyik helyben azt a társadalmi csoportot jelenthette volna, akik segítségével ez a térség fejlődőképessé válhatna. Ehelyett egy csonka társadalmat látni, amelyben többségében a mélynyomorban élő családok laknak és egy olyan helyi elit, akiknek viszont fogalmuk sincs az egész térség problémájával, vagy ha tisztában is vannak vele, akkor nem hajlandók azt tudomásul venni.
Jó példája ez annak, amikor megtudtuk, hogy Tokajban most készült el az új szabadtéri színpad két milliárd forintból. Az első előadás az István a király lesz, amire a belépő 3000 forint. Nem volt olyan helybéli akivel találkoztunk és ezt megengedhette volna magának, ellenben egy fiatal srác - aki egyébként nagyon kedves volt – úgy vélte ez egyáltalán nem sok egy előadásra és nem is értette a problémát. Persze neki BMW-je volt és épp most lép be a helyi politikába, amivel önmagában semmi probléma nem lenne, de hát lássuk be, hogy alapvető problémákkal sincsen tisztában. Elég messze áll attól a három tarcali sráctól, akikkel pénteken csocsóztunk egy tokaji kis kocsmában. Kettőnek se anyja, se apja, a harmadik pedig annyira büszke volt, hogy fél évig dolgozhatott Kanadában a testvére mellett, hogy részegen már semmi másról sem volt képes mesélni csak erről, mert gyakorlatilag fel se fogta, hogy mit látott. Nem értette például, hogy Kanada az nem egy amerikai állam, illetve számára annyira felfoghatatlan volt az, hogy havi 240 ezer forintot keresett, hogy nem hitte el azt, hogy mi hiszünk neki; ezeket persze nem lenézően említem meg, csak azért, hogy érzékeltessem az ő világlátását. A harmadik srác marhapásztor volt, aki szintén nagyon kedves volt. Ők egyébként azért vonatoztak át Tokajra, mert Tarcalon nincs egy kocsma nyitva 9 óra után, így ha sörözni akarnak, akkor átvonatoznak, majd hazasétálnak éjjel, ami körülbelül 10 km-t jelent. Mi lett volna, ha én is ott növök fel? Valószínű én lennék most a negyedik srác, akinek az a legnagyobb szórakozása, hogy Tarcalról Tokajba havi egyszer bejár vonattal sörözni. Ahogyan a BMW-s srácnak felfoghatatlan, hogy valaki 3000 forintot nem képes kifizetni, úgy a tarcali fiúnak az volt az igazán hihetetlen, hogy lehet keresni egyáltalán 240 ezer forintot is. Nem ismerjük egymást.
Újabb példát hozok, hogy mennyire nincsenek tisztában az emberek problémáival. Idén elmaradt úgy a Hegyalja Fesztivál, hogy ez a fesztivál a helyi kistermelőknek, szállásadóknak az éves bevételük 50-70%-át teszi ki!! Legalább két családra emlékszem, akik azt mondták, hogy ha jövőre se lesz, akkor ők bizony lehúzhatják a rolót. A vizitáboroztatás gyakorlatilag megszűnt, kerékpárosok elvétve, a külföldiek pedig többségében egy-két napra szállnak meg, megveszik a kis borukat és már mennek is, mert nincsenek programok, a tavaszi és a szeptemberi szüreti fesztiválon kívül. A házak fele körülbelül eladó Tokajban! Ellenben szabadtéri színpad, meg térkövek kis szökőkúttal, az bizony kell. Találkoztunk két balkányi lánnyal is, akikkel felsétáltunk a Tv-toronyhoz és közben jókat dumáltunk, ők például azt mesélték el, hogy náluk úgy építettek szökőkutat, hogy egy játszóteret, amit a helyi fagyis csináltatott a gyerekeknek, eldózerolták. Azóta is napi 2 órát üzemel.
Kisebb problémák is voltak, amelyek viszont nem anyagi természetű gondok. Ilyen például az, hogy az egész országban ritka kincsnek számítanak azok a helyek, ahol normális a WC. Vagy gusztustalan, vagy nem lehet bezárni, vagy nincsen kéztörlő, esetleg nincsen világítás. Ezek kis ráfigyeléssel és igényességgel orvosolhatóak lennének, ugyanakkor nagyon is dühítő tud lenni, ha valaki ezekre sem képes.
Hasonló az is amikor például vonattal utaztunk Egerből Tokajra. Füzesabonyig személlyel mentünk, majd onnan tovább Tokajig IC-vel. Na most öt perc átszállási időnk volt és Egerben a néni azt tanácsolta, hogy inkább ne vegyük meg az IC-re a jegyet, mert nem valószínű, hogy beér addig! Miért? Mert az volt kiírva, hogy „ténylegesen várható” beérkezés, ami már önmagában ellentmondás. Most vagy ott lesz ténylegesen, vagy csak várhatóan? Azért nem mindegy egy 3000 forintos jegynél. Ebből lett az, hogy beértünk, felszálltunk az IC-re és ott akartunk jegyet venni, ami sikerült is 2600 forintos ráfizetéssel, hiába mondtuk a kallernak, hogy mi volt a problémánk. Japánban ezért lemondana az egész minisztérium.
Azt látom, hogy lenne még pénz is ebben az országban, de valahogyan nálunk mindent a formára adnak és nem a tartalomra. Egy nagy látványpékség ez az ország, amelyben a pékeken kívül mindenki éhezik. Alapvető probléma, hogy az emberek se beszélnek egymással, pedig volt olyan ember, aki annyira örült neki, hogy elmesélheti a kis problémáját; szerinte a feleségével ezt nem lehet. Ha mindenki felismerné, hogy a maga problémája nem is egyedüli, elszigetelt eset, akkor már el lehetne indulni a megoldási javaslatokig, nem pedig hagyni, hogy felülről a végletekig kizsigereljék őket. Ezek mind olyan problémák, amelyek szerintem kezelhetőek lennének. Másrészt fontos lenne, hogy az autó-autópálya-wellnes szálloda háromszögből kitérve lássunk is valamit, esetleg beszélgessünk a helyi emberekkel. Most ezt nem feltétlenül elítélően mondom, mert nyilván más egy családi nyaralás, ahol a szeretteivel szeretné tölteni a kis szabadságát az ember, illetve egy kicsit kikapcsolódni, de azért nem csak ez létezik a világon.
A közbiztonság és ezzel együtt a cigánykérdés sokkal összetettebb és bonyolultabb. Félreértés ne essen, nekünk nem volt semmilyen konfliktusunk, de még erre kitérek. Nem normális, hogy a közvilágítás elmegy két napra és lelopják az ereszcsatornát az idős néninél, akinél aztán megszálltunk később (nem tudjuk kik lopták el). Sem az nem normális, hogy egy égőt nem tudnak kicserélni egy nap alatt, sem az, hogy ha besötétedik, akkor vagyonőr kellene a saját értékeink megőrzéséhez. A néni, akinél mint említettem később megszálltunk, külön örült, hogy ott vagyunk nála, mert így legalább nem kellett addig sem félnie, ugyanis már 84 éves. Ezzel a problémával már akkor is szembesültem, amikor sok évvel ezelőtt Tiszanánán szálltunk meg egy idős néninél és külön örült, hogy azon a héten nem kellett félelemben élnie. Egyébként itt Tokajban is azért szálltunk meg nála, mert így is legalább őt segítjük és nem az adott hotelt, amelyek általában külföldi kezekben vannak már. Szombaton amikor Boldogkőváraljáról stoppoltunk, majd Szerencsen felszálltunk a tokaji járatra, azt kellett figyelnünk, melyik vagonba nem száll fel a 4-5 fős részeg, drogos, hangos cigánytársaság, majd amikor leszálltunk inkább vártunk 5-10 percet, csak hogy elmenjenek. Szerintem ez nem normális, hogy félnem kell és néznem, hogy ki mellé nem ülhetek. Nem tudom, hogy lett volna-e probléma vagy sem, mindenesetre az ember nem akarja megadni még az esélyét sem annak, hogy belekeveredjen olyanba, amiből csak konfliktus származhat. Mesélhetném a helyiek, mennyire érzik magukat biztonságban, de gondolom ezt nem kell ecsetelni senkinek sem.
Ugyanakkor érdemes megemlíteni az érem másik oldalát is. Amikor tavaly Gyékényesen voltunk és Bernivel kószáltunk a környéken, majd Zákányban bementünk a helyi restibe egy sörért, már messziről láttuk, hogy két roma srác és egy roma lány ül kint a teraszon. Amikor odaértünk a Berni ment be sörért, nehogy őt zaklassák, míg én bent vagyok. Amíg vártam rá, megkérdeztem a srácoktól, hogy mit merre találunk, majd a végén már közös beszélgetésbe elegyedtünk és kiderült épp a bíróságról jöttek bicóval, mert volt egy-két „ügyük”. Mindenesetre semmi baj nem volt, sőt kimondottan kedvesek voltak, majd a végén amikor már indultak, a srác azt mondta, hogy már messziről néztek minket és tuti „belénk kötöttek” volna csak azzal, hogy én nyitottam feléjük és kedves voltam velük, semmi nem lett belőle. Kérdeztem, hogy miért? Azt mondta, hogy azért, mert általában levegőnek nézik őket a „magyarok” és bennük ez frusztrációt szül. Ezen gondolkodtam utána egy picit és tényleg fura szituáció! Mi azért nem közeledünk feléjük, mert ha nem is félünk, de azért inkább kerüljük őket és ez bennük úgy csapódik le, hogy mi szándékosan lenézzük őket, ezért a végén tényleg azért kell félnünk, hogy nehogy beigazolódjon az, hogy valóban félnünk is kell.
Az idős néninél, akinél megszálltunk volt egy négy fős roma társaság - akiket mi nem láttunk -, de nem engedte őket megszállni, mert félt tőlük. Vajon kinek van igaza? A néninek, mert félt? Az is lehet, hogy már ezt a roma családot a sokadik szállásadó nem fogadta be, pedig ők csak aludnának egy jót. Nehéz ebben igazságot tenni. Egyáltalán a kölcsönös el nem fogadásra megoldást találni. Mindenesetre egy kis beszélgetés senkinek sem árthat!
