Éppen a repülőn utazunk Miamiból Las Vegas felé, így gondoltam addig megírom az eddigi eseményeket nagy vonalakban.
Június 12-én kedden apukámmal felmentünk Pestre, ott pár ügyintézés (ezúton is szeretném megköszönni Esztinek a segítséget) és pénzváltás után mentünk Norbihoz, onnan pedig apukája szállított ki minket a Liszt Ferenc repülőtérre. Este 7 órakor indult a gépünk Londonba, kicsit még a cseh-görög meccsből is láttunk a várakozóban, ahol egy kávé mellett ücsörögve megszólított minket a mellettünk ülő kolléga a pár fogával. Szerencsére ő is Londonba utazik, onnan pedig New Yorkba, így közöltem is Norbival, hogy csak mellé nem akarok ülni a gépen, de hát a szokásos reptéri kívánságaim megint nem váltak valóra, így két órát mellette utaztam és dumcsiztam. Amúgy jóindulatú fószer volt, csak kicsit lefárasztott, és azt tekintve, hogy Norbi mellett egy magyar modell lány utazott, elég nagy bad beat-nek éreztem.:)
A gép egy kicsit késett, mert nem kapott leszállási engedélyt egyből így köröztünk London felett, ahol már javában készülődnek az olimpiára. A reptérről kicheckoltunk nagy nehezen és utána az volt a terv, hogy elsétálunk az énáltalam kinyomtatott térkép szerint körülbelül az első utcáig, ahol a szállást lefoglaltuk. Nos ez nem sikerült, ugyanis gyalog nem is lehet kijutni egy repülőtérről, persze nem tudom mit gondoltunk, ez mindenhol így van a világon. Szerencsénkre egy arra járó nem fehér úriember (arra nem volt fehér ember, mint ahogyan a reptereken is csak bevándorolt munkásokat láttunk mindenhol. Kicsit abszurd, hogy a bevándorlási papírokat is ők intézik.) elsétált velünk a busz központba és onnan pár percnyi ingyenes utazás után megtaláltuk a szállodánkat. Időnk sajnos nem volt bemenni a város központba, így a mellettünk lévő Bowling Centerbe mentünk, megittunk egy Guinesst és a Norbi megfűzött, hogy nyomjunk egy partit. Elég jó kis játék, még a végén izgalom is volt, mert két tarolással megverhettem volna, de csak egy sikerült. Sebaj, hagytam nyerni.:) Pár óra alvás terveztünk, aztán irány Amerika.
Kora reggel keltünk, még reggelizni se mentünk el, egyből ki a Heathrow-ra, ugyanis akkora a reptér, hogy féltünk nem találjuk meg a helyes irányt, de minden flottul ment, leszámítva, hogy nem könnyítik meg az ember dolgát, ha Amerikába szeretne kijutni. Körülbelül 10-szer nézték meg a repülőjegyet, az útlevelet, meg minden más papírt, és mindenhol kérdezgettek pár dolgot, például, hogy ki pakolta be a csomagjaimat. Hát ezeknek nem tudom mi az értelme, remélem a CIA központban feldolgozzák ügyesen a helyes válaszomat.
A London-Miami út röpke tíz órás repülés, így féltünk is tőle, egyikünk se utazott ilyen sokáig repülőn. Itt egymás mellett is ültünk végig, volt beépített tvs-zenés-játékos készülék mindenki ülésében, amivel le is foglalja magát az ember, ezenkívül kétszer étkeztünk és sokszor próbálkoztunk az alvással is több-kevesebb sikerrel. Azért elmondhatom, hogy tíz órát utazni semmivel sem élvezetes. Utaztam most már kocsival, kisbusszal, busszal, vonattal és repülővel is külön-külön tíz órát, de most se tudom melyiket választanám a kényelem, vagy inkább a kényelmetlenség szempontjából. Tíz órás út után, helyi idő szerint délután kettőkor sikeresen megérkeztünk, de ekkor már nem igen tudtuk, hogy mikor hol mennyi az idő és milyen időzónában vagyunk és mennyit aludtunk mikor. Csak kóvályogtunk mikor leértünk a repülőgépről, ugyanakkor örültünk is és izgalommal vártuk Amerika első bemutatkozását. Már a repülőről lehetett látni Everglades óriási mocsárvidékét, egészen furcsa látvány, Miami viszont azt hozta, amit a TV-ből átszűrve vártam. Óriási tengerparti szállodák, zöld égszínkék tenger (vagy titokzatos függőkert színű.:), kertvárosi házak a rengeteg kis csatorna és tavacskák körül. Mégis élőben nagyon hangulatos. Persze a reptéren rengeteg baszakodás és hülyeség várt minket. A terminálok között kisvasút szállította az embereket a vámosokhoz. Nos itt azért egy kis időt el kellett tölteni, miután mindenkit lefényképeznek és mindenkitől újlenyomatot vesznek, majd kérdezősködnek. Itt simán sikerült venni az akadályokat, már majdnem kijutottunk, mikor Norbit az utolsó Estás papír kérdezősködésnél kiszedték, ráadásul elég nagy hülyeség miatt. A gond nem is ez volt - ez csak kisebb bürokratikus hülyeség volt -, hanem az hogy nekem nem működött kint a telom és mivel egyből továbbkergetett valamelyik helyi raj, így elváltunk egymástól úgy hogy nem tudtuk egymást elérni. Elég kellemetlen volt, de fél óra kétségbeesés és agyalás után megtaláltuk egymást, taxit fogtunk és mentünk is az újabb hotelbe. Azt tudni kell, hogy egy napi Amerika után az az érzés fogott el, hogy a GDP 50%-a légkondira és benzinre megy el. Olyan hideg van a légkondi miatt mindenhol, hogy nem is a nagy meleg a legnagyobb bajunk, hanem annak elviselhetőbbé tételének még rosszabbá formálásával.
Így a hotelban nem is igen tartózkodtunk, hanem egyből mentünk a városba felfedező túrát tenni, persze sétával. Azt kell mondjam elég kuriózum látvány lehettünk, mert itt autó nélkül valószínű szarni se mennek az emberek. Kimentünk a parthoz a kikötőbe, de fürödni itt nem lehetett sajnos, csak Miami Beachen de az meg elég messze volt, egy külön szigeten, ami autós, taxis megoldás. És mivel időnk se volt rá, így azt választottuk, hogy BaySide nevezetű részen hesszelünk és koktélozunk. Meg kell mondanom elég hangulatos élet tárult elénk. A Mojito Bár a ruha üzlettel szemközt, dj pult a bolt bejáratánál és mindenki koktélozik, táncol, nevet és jókedvű. Tényleg a vidámság áradt mindenkiből, és tuti nem az alkohol miatt, mert gyakorlatilag akkor kezdődött az éjszakai élet. Csináltam képeket is, talán ott jobban lehet majd érzékelni. Amúgy itt angolul nem is igen beszélnek, csak spanyolul vagyis spangolul. Így a nyelvtudásunkat dobhatjuk is ki az ablakon, kulcsszavakkal érdemes operálni és a nemzetközi jelrendszeres jól bevált kézzel-lábbal mutogatással. Ha így se sikerül megérteni, akkor Norbival elővesszük mosolyunkat és egy No Thankset rájuk dobunk, majd megyünk tovább. Amúgy nekem nagyon tetszett Miami, iszonyatosan jó hangulata volt a parton, persze más rész nyilván szürkébb, de szívesen visszajönnék pár hétre koktélozgatni.:) Ami amúgy ugyanannyiba kerül, mint otthon csak itt mindenhol lehet kapni, végig a parton. Az egész parton szórakozóhelyek, diszkók, színpadok, kávézók és éttermek vannak.
Sajnos ma itteni idő szerint reggel 7 órakor indult a gépünk Las Vegasba, ezért nem mertünk bent maradni sokáig, meg fáradtak is voltunk, így lefeküdtünk olyan 11 körül. De a reggeli háromnegyed 5-ös kelés, így se ment simán. Speciel engem az amerikai zuhanyzó keltett fel, ugyanis ott csak úgy tudod engedni a vizet a csapból, hogy az téged telibe kapjon. Jobb, mint egy kávé.
A mai ellenőrzés is megvolt a repülőtéren. Még a cipőt is le kell vennie mindenkinek, roppant megalázó az elég szisztéma szerintem, még a zsebkendőt is kidobatta velem a zsebemből valamelyik szorgos kis hivatalnok csicska. Másrészt azért is kellemetlen, mert az ember össze-vissza pakolgat már mindenhova és a végén nem tudom melyik holmim merre van. Egyelőre megvan mindenünk, de a bőröndjeink elég kalandos úton érkeztek meg Miamiba. Budapesten azt mondta a hölgy, hogy Londonba kapjuk meg, Londonban – miután nem találtuk – azt mondták Las Vegasba érkezik csak meg, Miamiba meg ott volt a táskánk.:) Remélem azért ma találkozunk a cuccainkkal Vegasba.
Amúgy valószínű, hogy most pár napig nem mozdulunk, hanem akklimatizálódunk és valahogy felvegyük a helyi idő szerinti ritmust, mert Miami és Vegas között is újabb 3 óra eltérés lesz. Így ottani idő szerint reggel 9-re leszünk ott, úgy hogy most van 11 óra Miami idő szerint. Egyszóval fingom sincs, hogy hány óra múlva érkezünk.:)
Az is biztos, hogy nem úgy utazgatunk, ahogy elterveztük, hanem Norbi kitalálta azt, hogy a póker, utazás, póker, utazás menetrend sokkal jobban relaxál és jobban feltöltődünk, illetve nem lesz egysíkú.
Na be is fejezem, mert elég hosszú lett. Telefonon senki nem fog elérni, de veszek majd kint egyet, hogy legalább Norbival elérjük egymást. Na puszi mindenkinek!
