Háromnapos bérletet vásároltunk, annak reményében, hogy végigsíeljük a hétvégét. Ez kudarcba fulladt a szombati napon, ugyanis az előző napi mulatozás hatásaként 11órakor gyerekek nyüzsgésére és a napsugarak ablakon átsuhanó melegére ébredtünk. Úgy csináltunk mintha itt élnénk mindennapjainkat és a világ legtermészetesebb dolgaként megebédeltünk. Legalábbis imitáltuk egy porlevessel, ami még lement nagy nehézkesen a tegnapi csúszos sörök után a torkokon. Magunkra kaptuk a meleg téli ruháinkat és a síeléshez óhatatlanul fontos sapka, sál és kesztyű dresszeket. Na már most nekem sapkám nem volt így a Dió odadta a csinos nőiesen piros fejfedőjét. Levinek csak kesztyűje és sála nem volt. Ez olyan mintha valaki me(s)ztelenül futna ki egy bajnokok ligája elődöntős focimeccsre. Persze összeeszkábáltunk neki is valami divatos párizsi melegruhát. Úgy mentünk ki a lejtőkre mint valami friss topmodell a kifutópályára, legújabb sídivatban kicsit feszengve és izgultan a nézőktől illetve arra koncentráltan nehogy elessünk a másnaposság hatásától. Azt hiszem mi voltunk a téli ruhakollekció kurvái. Lényeg hogy a felvonók mentek, ami nagy megelégedettséget váltott ki belőlünk egészen addig amíg a kabinba le nem ültünk, ott ugyanis levegő nem volt. Nem tudom hogy sikerült ennyi gondterhelt sört felhúzni a tetőre, a lényeg hogy én már nagyon vártam hogy kiszállhassak, mert egy hegylakó módjára tudtam volna üvölteni a tátrai túlélőknek amennyire szenvedtem. Odaadtam volna a fél Balatont a szlovák testvéreinknek ha cserébe levegőhöz juttatnak. Lényeg hogy nem kellett beáldozni a magyar tengerünket, mert álltam a sarat, akárcsak előző nap a whiskyket. Ezen a napon nem volt olyan porcikám ami épp lett volna. Mindenütt sajgó izomfájdalmat éreztem a testemen, kivétel persze a fejemet ahol egy Rocky Balboa ütögette a koponyámat másodperces ritmusra. Nem csoda hogy nagyon sokat estem, pedig a kifinomult alpesi csúszó technikámat már a tökélyre fejlesztettem, de ez kevés volt a mai napon arra hogy mindig  a lécek segítségét vegyem igénybe. Néha a léceket előre küldtem, amolyan felfedező egységként. Persze olyan is volt hogy a léceimnek nem volt rám szüksége vagy nem volt kedvük továbbhaladni így én mentem, csúsztam előre felfedezni, kitaposni a levezető ösvényt. Néha egyszerűen csak megcsókoltam a havat vagy leorroltam az Alacsony-Tátrát. Szerencsére akkora köd volt hogy kevesen látták a síművészetemet, kivétel persze a Levit, aki mindig engem küldött nagylelkűen a csapat elejére csak azért hogy várja és lássa ahogy elesem. Nem akartam csalódást okozni neki. A nap végére olyan éhesek lettünk hogy azonnal bementünk egy étterembe ahol minden polcról levettünk valami eledelt, gulyáslevest, rántott húst, salátát, desszertet, sört, süteményt. A teli gyomor nem zavart minket, hozzászoktunk már hogy vagy híg párlatokkal vagy meleg tápanyagokkal de valami mindig nyomja a hasunkat. E napon kétszer is megtöltöttük a bendőnket, ez volt az első alkalom, a másodikra este került sor. Otthon megfürödtünk, söröztünk, zenecsatornát bámultunk és feküdtünk mint egy jóllakott prostituált az elvégzett munka után. Erőt kapva magunkat meglátogattuk a hely ír nevezetességet mely egy spanyol emberről Pub-ról kapta a nevét. Mai nap már többen voltak italozni, volt DJ is aki Ska-t nyomott végig ha emlékeim nem csalnak. A magyar pincértől kikértük jól megérdemelt Guinessünket és leültünk bambán bámulva a bár asztaláról. Hosszas némulás után kitaláltam hogy menjünk el csocsózni, hívjuk ki a győzteseket. Pár perc múlva már intettek is nekünk, hogy mehetünk játszani. Akkor még nem gondolta senki, hogy minden itt kezdődött el. Két ír srác állt velünk szemben. Azzal hogy a sörüket ittuk és megtudták, hogy a Levi náluk dolgozik, onnantól kezdve mint valami gyerekkori barátság felelevenülése, éjszakáig az ő pártfogoltjuk lettünk. A csocsóba nagyon megaláztuk őket, olyannyira hogy egy kisebb falunyi ír nézte hogyan játszanak ezek az antropológiai érdekességű magyarok. Miután megvertük őket, hosszas kézfogások után a helyünkre tértünk. Kitaláltam hogy mi lenne ha felkeresnénk Jamest és elhoznám az asztalhoz. Töltötték a Jamest mikor megjelent az egyik vesztes ír csapattag, aki azonnal kijelentette, hogy most már pedig neki muszáj megvendégelnie minket. Kapva kaptam alkalmon, le is gurítottunk egy Jégert. Természetesen azon nyomba visszahívtuk őket egy Jamesre. Itt kijelentették hogy ők ezt húzóra isszák mert szabadságon vannak, otthon csak kortyolgatják. Érdekes szokás. Whiskyt húzóra. Ez is megvolt életembe először. Innentől kezdve a pénztárcánkhoz még véletlenül se nyúlhattunk. Pár jéger után, elárulták  a nagy ír titkot. A bourbon A whisky. Mondanom se kell hogy mire ezt kimondták azt vettem észre hogy a kezembe van egy. Megmondom őszintén hogy én már nem emlékszem az ízére. Tudom hogy ittunk még Red Bull vodka téli kollekciót is és még egyéb alkoholt, persze sörröl is mindig gondoskodtak. Bemutattak még vagy 20 ottani írnek a társaságukból. Ebből egyet kiemelnék. Az egyik kiemelte nekem hogy az egyik testvére kicsit kettyós, nem normális, stb... Mondom neki, akkor ez egy lúzer ugye? Már int is a tesónak, hogy jöjjön ide mert ez a hungaryboy aszonta rád hogy Lúzer a neved. Egész este egymást fikáztuk. Persze viccesen. A csocsónál minden gólom után gratuláltam a kapustehetségéhez. A végén kézfogáshoz nyújtva mancsomat, ő elrántja a sajátját és viccesen az orráról integet vele. Amúgy Kennek hívták, jófej srác volt akárcsak a többi. Hajnali 2órakor 20 ír és négy magyar suhanc táncolt a székeken, asztalokon minden figurába. Én megpróbáltam a bárpult előtti széken is, amire nem emlékszem csak a fotók alapján derült ki. Az első képen a széken üvöltözve nyomom, a következőn a főnök szed le róla, mint aki a kedvesét vinné a nászéjszakára. Nem tudom mikor értünk haza, sajnos nem emlékszem az utolsó pár órácskára. Úgy indultunk el, hogy max ejfélre otthon leszünk, ugyanis reggel 9ig el kell hagyni a szállást. Ez nem jött össze. Egyik sem. A lényeg hogy nagyon jól éreztük magunkat. Hazafele verekdtünk a hóba képek alapján. Nem tudom miért. De vagy én vagy a Peti vagy a Levi de valaki mindig a hóba fekszik és a maradék ember rajta fekszik. Kicsi a rakás a neve azt hiszem az 5éves gyerekek körében. Remek kis kiruccanás volt, pihenésre alkalmatlan ugyan de kikapcsolódásra a legjobb volt.