Lehajtott fejjel állván a rét közepén, fanyalogva, mélabúsan mesélem ezt el én.
Napsütés fénylett az ég egén, magányos tekintetem így nézett lefelé.
Amit ott láttam, az volt ám virágok virága! A mezők harmatos, illatos világa
Ott terpeszkedett a tulipánok leggazdagabbik királya.
De szép virág, gondoltam magamban, tétovázva még az álmaimban ragadva,
Földből kitéptem s kezemben maradva, otthonától már messze elhagyatva.
Mit tehetnék veled? Állván ott tétlen, s észrevétlen
nincs kivel megosztani e réten! Markomban hagytam hát letétben.
Hervad a virág a vágyaimmal együtt, megölte álmom s cinkostársak lettünk
A bűn bűnt szülve megbosszulta magát, nem bírtam nézni e gyilkosság gyakorlatát
Hogy e szörnyű bűnt elfojtsam magamban, földre dobtam s eltapostam.
