Érdekes volt ez a pár nap. Végiggondolva és utólag visszatekintve nagyon jó érzés fogott el. Főleg az, hogy mennyi embernek voltam fontos. Mennyi ember jelzett, hogy örülne szerény társaságomnak. Kik hívtak, kik eljöttek értem, kik smseket írtak, melyek mind arról szóltak, hogy menjek, legyek ott velük, mert fontos lenne számukra és örülnének nekem. Roppant jó érzés. Büszkeséggel tölt el. Mégis volt, hogy nemet mondtam és nem mentem el, ami nem ő miattuk van, csak pusztán egy kis nyugalomra vágytam. Remélem azért megértik és nem haragudnak rám. Még ha lelkiterrort is alkalmaznak. Ilyenkor átgondolja az ember, hogy kik keresték és próbálja nem elfelejteni hanem majd viszonozni. Az is jó érzéssel tölt el, hogy külföldi barátaim is jól vannak és talán mind a hármuknak tudtam így vagy úgy segíteni amit ők se felejtettek el. Kit pénzzel, kit társasággal kit kapcsolattal, de segíthettem.
Várom már, hogy haza mehessek Tatára és Karcsival beülhessek a kávéba egy-két gabonakonzervre (azaz sörre-hehe:). És legyen már jó idő baszki.
