Újra éjszaka. Éjszaka az amikor jön az ihlet és csak úgy nyikorognak a fogaskerekei az agytekervényemnek. Jókora lendülettel sikerült újra belevetnem magam a tanulmányaimba, előrenézek a vizsgákra és szorgos hangya módjára cipelem az útravaló könyvecskéket. Immáron egy hete nem nyúltam szeszes italhoz, ami szerintem még idén nem fordult elő velem, illetve a pécsi dohánygyárosoknak is van egy rossz hírem ugyanis napi fél doboz Szófit írtam csak elő magamnak. Puritán életmódom persze nem örökletes, inkább mesterkélt, racionális számításon alapult, pénzóvás és életóvás háttérszándékával. Nem mondtam le az élvezetekről csak felfüggesztettem, kivétel persze nemi életem, ami nem rajtam múlik, de hát mire való az internet ha nem arra hogy olyan elvetemült keféléseket nézzen az ember amiben úgyse lesz része sohasem. Meg nem erősített sajtóinformációk szerint azért a jövő szombati kávés bulin szívélyes látogatást teszek, tehát nem kell sokat aggódnia azoknak akik nem bírják a hosszú távollétemet a kocsmák elhanyagolt világából. Timsel lesz. Uralkodhatok bűneim felett, mert van rá lehetőségem. Szombaton lesz lehetőségem nem uralkodni. A magam fura ura.
A hétvégém, mely a józanság szédítő gyomorbántalmaival telt, mondhatom jól sikerült. Pénteken jelesre értekeztem hetyke történetfilozófiai munkásságomból, majd ügyintézés címén délután kettőig tettem-vettem. Délután öt óráig aludtam, majd kis olvasgatás után Andrissal elmentünk futni a BEAC pályára. Itt a rózsaszín felsős hölgy után futottunk, majd később azért koncentráltunk a lelki kínlódások után a testi kínlódásokkal is és 10 szabályosan megrajzolt 400 méteres kört sikerült teljesítenem. Otthon még kicsit edzedtünk felsőtestünk nem létező izmaival is és nekiálltam főzni. Nyilván sokan itt abbahagyják az olvasást és azt hiszik teljesen homoszexualité lettem, esetleg gyereket várok, de nem. Szóval a pulykamell rizzsel, ananásszal meg még pár mindennel lett a végtermék. Andrissal felzabáltuk, majd mindenki elment tanulni, ugyanis Andris másnap vizsgázott én meg készültem, mintha másnap a világ összes könyvéről számot kellene adnom. Hajnal ötig tart a készülésem, ahol is a szemeim végérvényesen megtagadták a további nézelődést, így lefeküdtem és lekapcsoltam a villanyt, amikor is éppen Zsöfia hívott, hogy hazaért, mindezt ártatlan ötéves csecsemő hangján, elkendőzve előttem azt hogy konyhamalac módjára majdnem megitta a szórakozóhelyet is. Miután vége lett az apa lánya beszélgetésnek, majdnem nekiálltam verebeket lőni, ugyanis bekattantam a reggeli csicsergésüktől és nem hagytak nyugtot fáradt szemeimnek. Másnap reggel délbe keltem, ugyanis előttem állt a hétvége várva várt eseménye, a vidámpark. Kettő óra körül megérkeztem Zsöfiékhez, ahol két még majdnem részeg lány állt velem szemben. Vörös arc, vörös szemek fogadtak, illetve útközben megkértek, hogy vegyek nekik sört. Ezek az információk elegek voltak ahhoz, hogy rájöjjek, tegnap kicsit betötikéztek. Egy történetet meg kell, hogy osszak mert szerintem zseniális. "Kriszti kérdi Zsófit, mi lenne ha egyszer elmennének egy olyan buliba ahol drága a belépő de jó zene van és nem innának, ahelyett,hogy elmennek olcsó helyre és betosznak mint az albán szamár. Zsófi éppen a fürdőben hajat egyenesít vagy vasal, halkan kisétál, mélyen a Kriszti szemébe néz, majd nyújtja a jobbost a Krisztinek: Szia Zsófi vagyok". Szóval elindultunk a Vidámpark felé. Zsófinak minden baja volt, lábújjától a fejéig legalább öt fajta betegséggel küzdött, ebből a legfélelmetesebb és legveszélyesebb a Másnaposság nevű afrikai vírus volt. Az állatkert előtt elhaladva, Zsófi megpillantott egy majdnem malac formájú lufit és ezt megpillantva az utamba állt és hangos vigyorral, gyerekhangon mutatta, hogy: "Nézd Tomi, ez egy Triceratopsz." Szegénykém komoly betegséggel küzködik a feje padlásán. Persze, ahogy beértünk okosan evéssel kezdtük meg a szertartást. Ezután kiszemelve a legfélelmetesebb játékot, felültünk a barlang vasútra. Mély lélegzetvétellel vártuk a kocsit, hogy beszállhassunk, minden nagyon félelmetesnek és izgalmasnak tűnt. Ahogy elindultunk már sikongattunk, aztán rájöttünk, hogy nem is kell, hiszen ez körülbelül 5éveseknek lehet kitalálva. Ezen felbátorodva nyílegyenesen a Szabadeséshez mentünk. Magasnak magas, de nem lehet olyan durva. Hmmm. Bekötöztek minket. Éreztem, hogy az ülésben kicsit más mint nézni távolról. Mire e gondolatok keresztülfutottak rajtam, már kilőttek az űrbe. Fél méteres seggtávolodásom a széktől kicsit megijesztett olyan 40méter magasban. De felülről is csúnya ez a Budapest. Mindenesetre szerintem a Szabadesést nem lehet kihagyni, bár kell hozzá adrenalintűrés. Ezután mentünk a lila nevezetű hintába. Itt gyomorkavarodással szálltunk ki. Minden pózba repít e masina a levegőben. Úgy dobált a hinta, mintha trágyaszóróba lennék szardarab. Zsófi másnapos hasát szépen helyretette. Hozzáteszem, azon 50forintosok, melyeket WC-re dobott ki jó lett volna a BKV automatákba. De mindegy. A kényszer nagy Úr. Felültünk a hullámvasútra. Ez volt szerintem a legélvezetesebb csak sajnos kevés a pálya és nagy a sor. Itt fényképezkedtünk is. Hát, mit mondjak. Zsófi fejét el lehetne adni az Elmegyógyintézeti kampány reklámarcának. További játékok közül kiemelném a Break Dance nevezetű hánytató-kínzó eszközt. Ebben volt tapasztalatom. De sajnos olyan 7óra fele azért az ember gyomra már nem a legjobb a vidámparkban. Ehhez hozzátenném, hogy Zsöfi be se akart ülni. Ahogy elindult, rajta röhögtem, ahogy szenved és kiabál Istenhez illetve a kezelőkhöz, hogy dögöljenek meg amiért kitalálták. Na mármost én annyira elkezdtem szakadni a röhögéstől, hogy egyre rosszabbul lettem ráadásul egyre jobban pörgött ez a vacak. Ha még egy kört tesz, gondoskodtam volna róla, hogy aznap már senki nem ül fel rá, legalábbis tisztán. 2 perces néma csenddel emlékeztem meg a Break Dance-ről, alig tudtam mozdulni. Ahogy kihevertem, megláttam a hajóhintát. Ezt elfojtom. Erről nem akarok írni. Arra ne üljetek fel soha. Viszont a vadvizi evezés, na az király, móka és kacagás. Itt Zsöfi gatyája alsófertályt úgy nézett ki, mint ha egy 50essel kevesebbet dobott volna be a WC-s néninek. Azonkívül úgy hátbafröcsköltek, hogy akkorát ugrottam a hátsó ülésen mint egy disznóölési kismalac. Mindegy. Végülis órákig ecsetelhetném még, egy szó mint száz én rohadtul élveztem. 5éves gyerekek módjára, már előre kiterveltük, hogy most melyikre üljünk fel, aztán utána hova menjünk. Én nem csak a játékokon de Zsófi szenvedésén is röhögtem eleinte. Aztán a végén egyre rosszabbul festett. Főleg miután lúzerkedtünk akkorákat, hogy sikerült lekésnünk a 21:25ös járatot, 21:28kor. Így egy óra várás következett. Itt Zsófi már a poklok poklát járta, minden pulcsim rajta, de még fázott. Szóval lett egy áldozat is a vidámparkozásban. Remélem összeszedi magát, mert így kicsit rossz szájíze marad a dolognak, szóval jobbulást neki, meg köszönöm a meghívást TÖKFEJ, dikk.
