Mikor tudjuk azt hogy akadály előtt állunk, akkor érezzük csak, hogy valami gátol bennünket, valami nem engedi szabadjára gondolatainkat, valami visszatart, valami megfog, két kézzel ránt vissza és nem tudjuk mi ez a szenvedés mi ez a kín. Felelősség van rajtunk és tudjuk, hogy nem menekülhetünk előle, meg kell csinálni, végre kell hajtani, pedig elmenekülhetnénk előle bármikor, nem kerül semmibe de érezzük hogy nem ez lenne a helyes. Túl nagy kín, túl nagy gyötrelem, túl nagy szenvedés minden perc míg nem teljesítjük a néha csak magunk állította problémák tömkelegét. Előre tekintünk, hogy legyen már vége, legyek túl rajta, éljem már át. Pedig megélni kell, megcsinálni, akár mekkora stresszel és idegeskedéssel is, de ez az akadály az ami olyan csodálatos lesz ha helyesen tiszta lelkiismerettel és milliónyi szenvedéssel is párosult. Mennyi ilyet kell minden embernek megélnie, átéreznie, de utána, utólag tudja hogy helyesen cselekedett és nem dobta le magáról ezeket a mesterséges vagy szükséges akadályokat. Ez a felelősség és kötelesség. Ez az ami nélkül nem tudjuk értekelni a szabadságot, azt a fantasztikus felszabadító érzést, azt a minden zsigerből érkező jól esettséget, hogy megcsináltam, teljesítettem. Ettől vagyunk sokkal többek, ezekből fejlődünk, ezekből táplálkozunk, ezekből merítünk, ez ad erőt a továbbiakban, ez ad tapasztalatot. Erősnek érezzük magunkat tőle, szabadnak. Szabadnak. Úgy vagyok szabad hogy teljesítettem, megérdemeltem ezt a szabadságot, én csináltam, az én érdemem. A tükörbe nézve tudom, hogy bárhogy is sikerült, bármilyen eredménnyel is zárult, de tudom, hogy nem elveszett munka, nem sikertelen próbálkozás, mindent megtettem, mindent végrehajtottam. A lelkiismeretem tiszta és szabad. Ha el is buktam, akkor se veszi el már tőlem soha senki ezt az érzést, ezt a megkönnyebbülést, mellyel kivívtam önmagam szabadságát. Vesztes és nyertes szabadság nincs ebben az esetben. Ha nyertem ha vesztettem, akkor is több vagyok, megérdemeltem. Ez egy becsületes tükör tiszta szabadság. Csak nyerni lehet. Ez a különbség a szabadság és a szabadosság között. A szabadság kiérdemelt, felelősséggel és kötelességgel párosul, a szabadosság meg csak tengés lengés, azt hiszem szabad vagyok attól hogy menekülök minden feladatom és kötelességem elől, mert félek velük szembenézni. Ez nagy különbség.
Sok Sikert Zsófi holnap!!!