Csak mész előre szépen lassan, nyugodtan. Nem nézel hátra, csak előre. Nézed mi van körülötted. Magad körül. Ez a lényeg. De mikor régóta haladsz már, megszólal egy hang: "Segítség!" Mész tovább, nem rád tartozik. Sokan vagyunk. Egyedül képtelen vagy segíteni. 'Ne nézz oda. Nem hallod. Menj csak!' Tovább mész és megint hallod: "Segítség!!" Nem nézel oda. Visszakiabálsz: 'Nem tudok! Hagyj békén, nem tehetek semmit!!' Továbbmész. Nem nézel vissza. Már messze vagy, mikor megint hallod, kicsit elhalkultan: "Segítség! Segíts már!" Nem szólalsz meg, nem tekintesz vissza, csak haladsz, próbálod lépteid szaporázni, menekülni a hang elől. Sietsz, futsz. Lábad beütöd, elesel, eltörött. Folyik a lábad vére, de futni próbálsz, menekülni egy hang elől, nem akarsz törődni vele csak menni, saját magaddal foglalkozni. Üldöz a hang. Bárhova lépdesel esetlenül, mindig azt hallod: "Segíts!" Ütöd a levegőt, kapkodsz, idegesen káromkodsz. Nem hagy nyugodni, bármerre is jársz. Lábadból folyik a vér, ömlik, de téged nem érdekel. Izzadt homlokod ütögélni kezded oda ahova csak tudod. 'Hagyjál Békén!'- Üvöltöd  a mindenségbe. Egyszer csak megfordulsz. Nem bírod tovább. Takarásba vagy. Megpróbálsz félénken pozicókat váltani. Nem látsz semmit. Körbenézel sehol semmi. Megpróbálsz visszamenni, még mindig hallod a hangot. Már jobban szaladsz a hang után mint ezelőtt menekültél előle. Fél lábbal rohansz. Nem félsz. Szétesve, fáradtan, idegesen kiabálsz.: 'Hol vagy?' Nem látsz semmit. Elesel. Nem kelsz fel. Tán nem is akarsz. Sírsz a félelemtől a szenvedéstől. Nem menekülhetsz. Elkaptak. Legyőztek. Mégegyszer felnézel az égre és sikítva kérded: 'Hol vagy? Segíts!!Segítsen valaki!!!' Mikor kimondtad e szavakat, akkor jöttél rá, hogy saját magad elől menekültél. Te vagy a hang! Saját magad elől menekültél évekig. Nem a lábad fáj már, hanem a lelked. Megtörtél. Megcsonkítottad magad. Nincs protézis. Sírva, nyögve mondod: 'Segítség!!' Utolért a lelkiismeret. Visszahúzott örökre. Nyomja a vállad. Nem menekülhetsz. Szembe kell nézned vele.