Fura szellők, hatalmas szelek, minden pénteken korán kelek. Na, hazugság az életem. Történt egyszer, hogy elindultunk kora délután szaunázni édestestvéreimmel, Karcsikával és Bazsikával. Bazsika 40napos nem ivásos etapjának legnehezebb szakaszához ért, erőtlenség lett rajta úrrá és mérlegelte eddigi elvei eredményeit. Végülis nem esett a kísértés csábításába. A szaunázás alatt elfogott minket egy hatalmas lúzer érzés, hogy netán ha nem ittunk volna 8 éven keresztül masszívan, akkor mi is luxusteherautókkal tudnánk pancsizni járni. Enyhe közgazdasági mikorelemzést végezve körülbelül 8 millió forintot számoltunk a kávéház egyenlegére. 8:0. DE megnyugtattuk magunkat, hogy akkor nem lenne senkink, akivel is élvezni tudnánk gazdagságunk gyümölcsét. Szóval vagy a pénz vagy az élet. Szaunázás után azonnal a Karcsikáékhoz siettünk ahol már édesanyukája nagyon várt minket. Ismét örült látogatásunknak, főleg mihelyt a Mesti bejelentette, hogy itt az idő szélesebb internetre előfizetni, illetve rendes ebéddel várni minket. Én nagyon megéheztem, így Karcsi mamma nagyon aranyos módon összetákolt nekem vagy tíz darab szendzsót, amit elég hamar betóltunk. Ezután következett a kávéház. Második otthonom. Egykor szeretett szülőhazám. Tegnap viszont kaptam egy óriási lebaszást. Lehet megérdemeltem, nem tudom. Szemtelen vagyok mert nálam nincsen tabu téma. De az, hogy egy olyan valaki basszon le akihez hozzá se szóltam aznap, kicsit túlzásnak tartom és egy erős leszarom érzéssel töltött el. Lehet, hogy igaz, elfogadom, de ha valakinek ez bántó vagy sértő az személyesen mondja meg, ne pedig más helyett üvöltözzön. Erről ennyit. Áttérünk formalitásba. Ramcsi és Dió viszont erős büszkeséggel töltött el önbizalmamat erősítve. Szerintük én egy nagyon jó parti vagyok a nőknek. Hmmm. Aztán ültem és csak hallgattam. Aztán dumáltunk nagyon sokat és hazamentünk.