Karácsony előtt megláttam ezt a könyvet a boltokban, régen olvastam és gondoltam újra belelapozok, érdekes ennyi idő múltán, főleg hogy közben mennyi minden történt az emberrel. Többek között átélt olyanokat, amikról előtte csak olvasott...Bemásoltam egy jegyzetet belőle, amit nagy nehezen megtaláltam a gépemen. Ja igen a szerző, Erich Fromm.
Kevesen képesek teljesen és igazán szeretni. A fő kérdés ezzel kapcsolatban, hogy tanulható-e a szeretet? A legtöbb embernek nem az okoz gondot, hogy tud-e szeretni, hanem az, hogy szeretik-e, és hogyan lehet „szeretetre méltó”. Ez utóbbi lényegét két dologban látják: a népszerűségben és a sex appeal-ben. Vagyis a szeretet számukra nem képesség-probléma, hanem a megfelelő, vonzó partner megtalálásának kérdése. Hogy mit tartanak „vonzónak”, az a divattól függ.
A szerelembe-esés élménye sokakat megtéveszt: azt hiszik, nem kell tanulni a szerelmet, mert az magától jön; holott a romantikus szerelem intenzitása többnyire csak a megelőző magányosság és szexuális kiéhezettség következménye. A tanulás két fő szakasza itt is az elmélet elsajátítása és a gyakorlatszerzés. Alapfeltétel a megfelelő motiváció, a szeretet- és szerelmi képesség fejlesztésének szándéka. Fromm szerint a szeretet egzisztenciális probléma. Az egyén különálló létezésének tudata a szorongás forrása; ezt a különállást pedig csak a szeretet általi egyesülés oldhatja fel. A magány és egyedüllét érzésének feloldását célozzák az orgiaszerű élmények: a tánc, a drogok, a szexorgiák stb. A kölcsönös szeretet nélküli nemi aktus azonban csak pillanatokra tudja áthidalni a két ember közti szakadékot.A szeretetképesség szorosan összefügg a személyiség fejlettségével, a produktivitással, az önbizalommal és felelősségérzettel. A szeretet: aktiv gondoskodás arról, akit szeretünk!
Fromm hangsúlyozza, hogy „aki csak egy embert szeret és mindenki más iránt közömbös, annak a szeretete nem igazi szeretet, hanem szimbiotikus kötődés, vagy kiterjesztett egoizmus. A legtöbb ember mégis azt hiszi, hogy a szeretetet a tárgy és nem a képesség határozza meg. Sőt, úgy gondolják, hogy szeretetük intenzitásának bizonyítéka, ha a „szeretett” személyen kívül mást nem szeretnek.” (69. old.) Épp ezért Fromm a szerelmet, mint kizárólagos szeretetet félrevezetőnek tartja. „Minthogy a szexuális vágy a legtöbb ember számára szorosan összefügg a szeretettel, könnyen arra a téves következtetésre jutnak, hogy ha testileg kívánják egymást, akkor szeretik egymást... Bár a szexuális vonzalom pillanatnyilag az egyesülés illúzióját kelti, szeretet nélkül eme „egyesülés” után is idegenek maradnak, akik épp olyan távol vannak egymástól, mint korábban.”