Régen nem írtam már, mert valójában lusta voltam írni. Viszont egy dolgot nem értek. Megnéztem a látogatottsági statisztikát és március 29-én 479-en nézték meg az oldalt. Így csak arra tudtam gondolni, hogy valami pornóoldallal szerződtem le véletlenül és Szaftos Szandi klikekkel van tele a blogom. Hétvégénk újra tatai környezetben telt, már már mondhatni családiasan. Pénteken Kanálnak ültük meg születésnapját Bokor Tomi garázsában, ahol a képek alapján 67kor már részeg voltam. Azaz a tortára már nem emlékszem, illetve az utána következő gáz videokra, amik engem kompromittálnak. Szóval új időbeosztásom van pénteken és szombaton. Nem azt fogom írni, hogy mikor hol mi volt, hanem egyszerűen képek alapján megmondom hogy 25 és 50 között rémlik még valami. Annyi kép készül most már minden buliról, hogy felesleges is józannak maradni, hiszen így is úgy is többre lesz képes a emlékezőgép, mint a mi szürkeállományunk. Szombaton olyan 51kor már jól éreztem magam. Mert aki nem tudná, szombaton bográcsozni voltunk ebben a szép nyári időben. A kezdeti inditólétszámunk hamar felszökött olyan 20-25 látogatóra, aminek csak örülhetünk, mert elég messze voltunk. Külön kiemelném Morris teljesítményét aki olyan 0,8 Morrisra itta magát, így Auer Zoli mellett ő volt a nap kiemelkedő teljesítménye. A tetőpont az volt amikor Pantani Karesz útját hátulról egy bottal akadályát állta. A bicikli küllőkre esett szét. A bográcsozás után, amit Kanálnak kell megköszönni, elmentünk, azaz Gina elvitt minket a Zsigmondba, ahol körülbelül 4-5éve se voltam. Itt egy másik 20 fős társaság gyűlt össze, amiből a kemény mag még átment mulatni az Estbe, ahol szerintem egy nagyon jó kis együttes muzsikált, részeg üvöltős számokat. Nem csoda, hogy Morris hamar rákattant, akár csak később a zsaruk a helyre. Végállomás Rékáéknál volt, ahol is megint megetett minket finom halacskával és virslivel. Külön köszönet neki is, bár legközelebb is megyek.:)
A képek:
http://picasaweb.google.com/suncsoport
http://picasaweb.google.com/sziszo29/IttATavaszBogracsolasMegATobbiD#