A szakdolgozatom kapcsán, mely az ipari kapitalizmus kialakulásának klasszikus szerzőivel foglalkozik és ezen szerzők elméleti fejtegetéseinek értelmezésével, számos kérdés merül fel az emberben napjaink globális kapitalizmusának kapcsán. Így nem árt megnézni a főbb tendenciákat a földünk, a természetünk, és társadalmainkban élő emberek kapcsán, hogy egy alapvető problémát lássunk és megfogalmazzunk olyan kérdéseket, melyekre radikálisan új válaszokat kell, hogy kapjunk. A legfontosabb ezek után pedig az, hogy megnézzük mai rendszerünk főbb vonásait, milyen alapelveken nyugszanak és ezek mennyire nem felelnek meg olyan követelményeknek, amely az életet, a boldogságot és egyáltalán a föld jövőjét tekinti a kiindulópontnak. Kicsit fellengzősnek hangzik, de a reményeim szerinti sorozat, melyet majd több részben fogok itt közölni, mindenki számára világos és érthető lesz, hogy lássa mit is szeretnék itt megfogalmazni. A legvégén pedig felvázolok egy olyan elméletet, mely ökopolitika néven ismert és egy teljesen új megoldási javaslatot vázol fel, ami kiút lehet egy teljesen félreértett és félrevezetett világból.

    Miért kell megkérdőjelezni mai világunk alapelveit és értékeit? Globalizált világban élünk, mondják immáron majdnem fél évszázada, melyet nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mit is jelent pontosan, de mindenki valami olyasmit ért rajta, hogy egymásra vagyunk utalva, tehát nem tekinthetünk el attól sem akár, ami esetleg a földrész másik végén történik. Ha ez igaz, és véleményem szerint igaz lehet, akkor nézzük így mi is a főbb problémákat. Számokat és forrásokat nem fogok csatolni és hivatkozni, mert ezek olyan információk lesznek, hogy bárki beüti a google-ba és temérdek adatot fog találni ezekről a tendenciákról amiket most leírok.

 Ha minden eddigi civilizáció történetének nagy fordulópontjai leírhatóak az ökológiai komplexum elemei – a népesség, a társadalomi intézmények, a rendelkezésre álló technológia és a természeti létfeltételek – közötti dinamikus egyensúly megbomlásaként, akkor bizony a mi civilizációnk épp e fordulópont küszöbén (vagy már lehet, hogy a végén?) tart. Innen vagy fennmaradni vagy elbukni lehet. Mindegyikre akad példa. A bukásra talán a legérzékletesebb példa lehet a Húsvét-szigetek. Nem írom le a történetet, de egy linket bemásolok és mindenki elolvashatja ezt a drámai de igaz történetet. Link:

Nehéz megállapítani, hogy mi hol is tartunk ebben a folyamatban, de sok szerző szerint a mi civilizációnk is túllépte már azt a kritikus határt – magyarán a népesség robbanásszerű szaporodása, illetve a természet nagymértékű minőségi romlása miatt -, ahol már környezeti világunk helyreállításának lehetősége is kérdésessé vált. Földünk erőforrásait már olyan szinten feléltük, és olyan szinten fogyasztjuk, hogy nem lehetünk benne biztosak, hogy a jövőben sikerül e egyáltalán megállítani, nem hogy helyrehozni. Lehet, hogy nekünk se lesz csónakunk erről a helyről elevickélni, így pedig ez egy döntő tényező abban, hogy mielőbb cselekedni kellene. Tehát a földi ökoszisztéma az első és legfontosabb érv, hogy valamit nem jól csinálunk a világunkban, felborítottuk az egyensúlyt.

 De van más tényező is ami a mai világunk gyökeres átalakítása mellett szól. Ha már rohamosan éljük fel környezetünk erőforrásait, akkor azt gondolná az ember, hogy ez a földön élő emberiség egyre nagyobb hányadának jólétét okozza. De sajnos ez nincsen így. A szegénység világméretekben is növekszik, és nem csak abszolút, hanem relatív értelemben is. Ma az emberiség fele, mintegy 3 milliárd ember él napi 2,5 dollár alatt, és egyre többen halnak éhen. Ez egy újabb érv amellett, hogy valami más kiutat keressen magának az emberiség. Ezt még súlyosbítja az az érv is, hogy világméretekben növekszik az egyenlőtlenség a leggazdagabbak és a legszegényebbek emberek között is, tehát az emberek nagy többségének relatív „rosszérzése” a rendszer iránt további problémákat vet fel.

 Tönkretesszük a környezetünket, egyre többen szegényedünk és növekszik az egyenlőtlenség, akkor gondolhatnánk, hogy legalább a kevesek szerencsésebbike, akik a földrész boldogabbik felén élnek, talán tényleg boldogan élnek a technika csodás és egyre kényelmesebb vívmányai közepette. Az Egyesült Államokban készült felmérés szerint a nyolcvanas évek végén az amerikai polgárok pontosan ugyanakkora hányada (mintegy harmada) vallotta magát boldognak, mint harminc esztendővel korábban, noha az egy főre jutó fogyasztás időközben megduplázódott! Egy másik felmérés tanúsága szerint nagyon különböző jövedelemszintű országokban (mint például Nigéria és Japán) az emberek ugyanolyan mértékben vallották magukat boldognak. Ezek azt jelzik, hogy az alapszükségletek kielégítésén túl már vajmi kevés összefüggés mutatkozik a fogyasztás abszolút mértéke és a boldogság között.

   Ha valóban azt észleljük, hogy feléljük saját környezetünket egy olyan világért, amelyben a szegények száma növekszik, a gazdagok gazdagodnak a szegények szegényednek, és még a gazdagok sem vallják magukat mind boldognak, akkor ez egy elég rémisztő jel lehet arra, hogy valamit valóban nagyon elszúrtunk az utóbbi évszázadokban. Hogy mit szúrtunk el, és mi lehet a baj, az majd legközelebb kiderül.:) 

  Ez egy több részes sorozat lesz, ami nem tudom hogy hány részből fog állni és mennyi idő alatt fogom tudni befejezni, de előbb-utóbb kiírom magamból azt megígérem, főleg azért is mert engem hol megbotránkoztat, hol csodálkozom, hol tisztelem, hol megijedek attól ami a világunkban történik, de elmenni nem tudok mellette szó nélkül. Elég sok mindenről lesz szó terveim szerint (Gettókról, gyermekekről, Afrikáról, bűnöző gazdaságról- amiket a kapitalizmus fekete lyukainak nevez Castells), ami mind azt igyekszik bemutatni, hogy a mai világunk, társadalmaink nem fenntarthatóak hosszú távon és különböző szerzők szerint mi lehet a megoldás erre. Nem egy világvége elméletet akarok leírni, hanem olyan problémákat megfogalmazni melyek valóban léteznek és beszűkítik a jövő generációk életlehetőségeit. A lényeg persze, hogy vannak jó hírek is a megoldási javaslatok között, melyek számomra roppant izgalmas témát jelentenek, így ezeket is közlöm majd. Ennyi volt az ízelítő most.