Stukker

Tegnapi nap egy világ tört össsze bennem. Sose tértem ilyen lelkiállapotba haza az utóbbi időben.Majdnem sírtam.Nem tudtam. Csak köpködtem. Mint azelőtt a hamburgerből a csalamádét. De az más volt, most keserűen köpködtem. Akkor nevetve, mosolyogva.

Hihetetlen történet, melyet nagyon nehezen tudok csak leírni. Minden jól kezdődött de a vége.Csak a vége... Egy kocsmába voltunk a csoporttársaimmal, ahol kártyáztunk meg iszogattunk. Ez nem lényeg. Jól éreztem magam. Egészen addig. De ne menjünk ennyire előre. Roppantul megéheztem, a zsugázás közben. Így elterveztem, hogy hazafele enni fogok valamit. Igen!És ekkor beugrott hogy egy xxxcsalamádésxxx-es hamburgert ennék a moszka téren. A Dózsa György útról mentem haza éjszakai járattal. Útközben megannyi gyorsétterem, gyrosos, hamburgeres, hotdogos de nem tudtam másra gondolni, minthogy nem csalhatom meg azt az ízt. Nem ehetek máshol, ezt nem tehetem. Össze is állt már az ízvarázs a számban. Csorgó nyállal szeltem a 906os éjszakain az utakat. Jászai, Margit híd, Duna, mind gyönyörű, de akkor nem tudtam másra gondolni, csak ahogy beleharapok a több napos zsemlébe és a folyó kecsapra, meg valami fehérre, ami majdnem majonéz és csak ömlik, szabadul ki a szendvicsből és egyenesen az éjszakai partymezemre folyik. De nem érdelnek ezek, csak az íz. Gasztronómiai élvezet. A magyaros hamburger. Csak a név az amerikai. Minden más a miénk. Zsömle, mangalica hús, piros fehér folyadék és a csalamádé. Azaz a csalamádéba van minden. Itt nem a zsömle tart össze. Ahogy megpillantom a csalamádét. Ahogy ezerszer megkértem hogy kevés csalamádét rakjanak bele, de az egy lapátnyi volt.Az Istenit!! De most sokat kérnék sokat. Bárcsak tudnám mondani, hogy még még, ne sajnáld ki a csalamádét.

Leszálltam az éjszakairól. Bezárt ablakok. Rendőrök a téren cikáznak. A hajléktalanok az üres boros flakonokat rugdossák. Márcsak pár lépés és ott vagyok. Sírni tudnék, mikor megpillantom a lehúzott ablakokat. Nem alszik senki se bent. Üres. Akárcsak ez az érzés. Sírni tudtam volna. Hányszor és hányszor ettünk ott visítva a röhögéstől, mikor megpillantottuk a csalamádés lapátot. Vége. Akárcsak a nosztalgiának. Modernek vagyunk.  

 

 

Gondoltam több arcúvá változtatom kis blogomat és felteszek egy régebbi írást melyet napjainkba átírtam,elég komoly lesz, meg hosszú,de kiváncsi vagyok a véleményekre. Ennek nincs semmi lélektani oka illetve nem is vagyok bekattanva szóval pusztán csak a kiváncsiság vezérelt hogy megírjam ide is és ha esetleg igény van rá, írok utána több ilyet is, ha nem akkor nem.

Nehéz úgy elkezdeni egy írást, hogy nem tudom  miért is írok igazából, miért is akarom leírni gondolataimat. 22 évesen úgy érzem, hogy van egy komoly hitem, mely nem vallásos csak emberi, de mintha rátaláltam volna olyan értékekre melyek már kitartanak mellettem életem végéig. Nehéz lesz leírni, mert talán csak kérdések lesznek benne, de van egy hitem mely meghúzódik az egész esszé hátterében, ez pedig nem más mint egy utópia az élhetőbb életért egy szolidárisabb de emberbarátibb világért, mely nem egy mozgalom hanem pusztán csak elvek és meggyőződések melyek kirajzolnak egy szebb jövőt minden egyén, közösség és társadalom számára.

Csupa kétség és félelem az mely megrendíthetetlenné szilárdította elképzeléseimet és amelyen úgy érzem nem tudok már változtatni soha még a legnehezebb perceimben is mellettem fognak állni. Ezekről a kétségekről és félelmekről fogok értekezni, melyek végül olyan szilárddá változtatták életemet és melyek olyan megrendíthetetlenné tették elveimet az élethez.

15 évesen a gimnáziumban egy előadást kellett tartanom a vallásról és a vallásért, pontosabban a katolicizmusért.  Lévén, hogy nálam akkoriban a  vallás kimerült a templomba járással, mit sem sejtettem a vallás igazi fontosságával. Erre akkor jöttem rá mikor elkezdtem felkészülni ezen előadás megtartására és belemélyedtem a vallás megértésére szánt szakirodalmába roppant felületesen. Akkor még nem tudtam és nem is sejtettem, hogy életemet alapjaiban fogja megváltoztatni ezen előadás megtartása illetve az erre való felkészülésem. Egyrészt elutasítottam magamtól a vallást mint ami hitet adna számomra, másrészt azok az alapkérdések - melyekre minden vallás próbál magyarázatot adni - lettek gondolataim állandó kételyei, irányt adva következő éveimben melyekre választ kell találnom. Egy roppan provokatív és talán megnyerő szónoklatot sikerült tartanom a vallás ellen ugyanakkor visszatekintve rá elég nagy tudatlanságról is árulkodott, de a lényege számomra az volt, hogy rávilágított olyan kérdésekre, melyekre azelőtt nem is figyeltem oda vagy egyszerűen elengedtem magam mellett. 

Ezt a kétséges és félelmetes érzést fogom most megosztani, mely nem lesz szórakoztató és nem fog senkit elkápráztatni, pusztán egyfajta gondolkodásra próbálok ösztökélni, aki esetleg végigolvassa. Azóta egyetemre járok, melynek már két hasznát most is látom, az egyik az, hogy megtanított gondolkodni a másik pedig az, hogy sokkal jobban megismerem és kiismerem az embereket, mint előtte és így lehetségessé vált számomra a másik megértése és fontossága. Gondolkodni annyit jelent, mint kérdéseket feltenni, a másik ember megértése pedig annyit tesz, hogy válaszokat adjunk problémáira. Ez az esszé az én gondolataimért és a saját magam megértéséért született 2005-ben:

Zavar az élet. Zavar, mert ha rákérdezek nem válaszokat kapok, hanem kérdéseket, egyre többet. Zavar, mert nem találok fogódzót. Nincs eleje, se vége. Elfog egy érzés, mely libabőrőssé hátborzongatóvá és félelmetessé tesz. Erre az érzésre, mely egy kihívás, választ kell találnom, találnunk. De legalább a kihívásra rá kell tudnunk kérdeznünk, még ha nem is szokták megtenni, még ha nem is merjük boncolgatni, akkor is elő kell venni, újra neki kell futnunk százszor ezerszer ha kell, annak ellenére még ha ez mára tabu témává is vált. Ezt nem tanítják, pont ezt mely az alapja annak, hogy létezünk, vagyunk, élünk. Érzésünket meg kell tudni magyarázni, meg kell tudni "kérdezni", hogy mi táplálja. Az élet bizonytalan érzése ez, más szóval az élet értelme.

Manapság olyan problémával állunk szembe, mely hasonló a szerelem érzésével. Van olyan szerelem mely elmúlik, van olyan amilyen megmarad. A szerelem érzése abból fakad, hogy azt hisszük, tudjuk, hogy valaki érez irántunk, törődik velünk. Az életnek ez az érzése mára eltűnt. A legtöbb embernél már Isten nem érez velünk együtt, nem törődik velünk. Vége a haladás eszméjének érzésének is, vége van annak hogy azt hisszük haladunk valamerre, hogy majd azt hisszük hogy majd jobb lesz, hogy majd azt mondjuk, hogy az unokáinknak sokkal jobb lesz. Egyszerűen mára már nincs metaérzés. Posztmodernek vagyunk. Egyedül vagyunk, egyedül maradtunk. Boldogok vagyunk szerelmesen mert átélhetjük más igényét, vonzalmát irántunk, míg szét nem darabolódik, amíg szét nem olvad, mint egy kockacukor a forróvízben. Utána már csak az ízére emlékszünk, már csak azt érezzük. Mára kerserűnek és vágyakozónak érezzük ezt. Mára az élet érzése is keresű és vágyakozó. Nem haladunk, pedig de szeretnénk újra egy csodálatos szép új világért előre haladni, átélni. Nem megy. Vége. Szenvedés. A kereszténység szerint ez kell az élethez, egy szükséges rossz tartozéka, de kell ahhoz, hogy az élet emberré tegyen. Lehet, hogy rosszul fogalmaztak és a szenvedéshez az élet kell. Az egzisztencialisták szerint az élet szenvedésének forrása az, hogy az embernek egy adott időben és helyen több választási lehetősége van, mely mindegyik egy-egy életlehetőséget takarhat, viszont az ember csak egyet tud választani és ezáltal mivel minden döntés visszafordíthatatlan az összes többi szétporlad, megsemmisül. A szerelemhez visszatérve ez azt jelenti, hogy ha egy lány nem engem választ akkor én őnála megsemmisülök, szétporladok. Ezért fáj a csalódás is. Kihat ránt a más megsemmisítése.

Csak sajnos az élet nem pillangó-effektus. Nem lehet soha se visszakanyarodni és az ezer más választási lehetőségből egy újat, egy másikat kiválasztani és a jövőbe vetíteni majd azt újra átélni. Az élet az egy kaland. Izgalmas, viszont lehet, hogy nem élvezetes, sőt lehet hogy néha félelmetes és ez milliónyi döntés eredményének hatása.

Mindenki boldog akar lenni, bár senki sem tudja pontosan, hogy mi az, mégis keressük, hiszen ez is csak egy érzés. A filozófia története se más, mint a boldogság elérésének különböző lehetőségei. A boldogságot csak akkor tudom átérezni, ha már átéltem, közben nem igazán, csak utána. Mindig utána jövünk rá, hogy boldogok voltunk ha már nem vagyunk azok. Utána újra keressük. De meddig?Mehet ez eddig? Lehet, hogy a boldogság nem tartozik az élethez? Ezek szerint nem nagyon. Nem passzolunk vele össze, hiszen csak néha találkozunk vele, ha találkozunk vele egyáltalán. Hiszen ha az élet összeillene a boldogsággal akkor mindig azzal lennénk, mindig átélhetnénk, a nap minden percében. Csak sajnos ez nem így van. Legtöbbször ez a boldogság csak konstrukció, általában társadalmi, melynek történeti gyökerei vannak. Lehet azért próbál mást elérni az egyén mint a boldogságot, mert nincs sejtése hogy mi az, vagy téves. Lehet ezért drogoznak. Lehet.

Miért akarunk mégis élni? Lehet tényleg csak az "élni akarás" miatt, egy ösztönünk miatt? Nem tesszük fel ezt a kérdést általában. Nem illik. Úgy néz ki ez manapság, hogy az életet ajándékként fogjuk fel - ami véleményem szerint igaz is - viszont az ajándék lovunknak nem nézzük a fogát. Lehet azért élünk mert a halált társadalmilag rosszul építették fel. Káros az életre nézve. Sokkal bizonytalanabb. Az élet is az, viszont a halál maga a bizonytalanság univerzuma. Viszont "csak a halál biztos". Az, hogy a bizonytalanság univerzuma bizonyossá fog válni. Egy elkövetkező biztos bizonytalanság a halál. Félünk tőle. De hát a boldogság is bizonytalan, soha se úgy kel fel az ember, hogy ma már pedig boldog leszek. A boldogság is bizonytalan. Viszont a remény az nem. Az biztos. Nézzük mit ír erről Szent Ágoston: "Az idő nem pihen. Érzelmeink felett nem száguld el tétlenül, és eredményei csodálatosak a lélekben. Íme, napok napokra jöttek-mentek, és jövésmenésükben újabb reménységek, más emlékek hadát görgették elém." Az állandó reménykedés, hogy holnap talán boldog leszek, az ami mozgathatja akár az emberi létünket, akár óvhatja a haláltól is. Egy életösztön? Lehet. A reményt azt mi építjük fel, viszont az elérése bizonytalan, néha reménytelen. Ez viszont újabb nagyon félelmetes kérdéseket vet fel.

Miben reménykedhetünk? Ha ezt feltesszük magunknak és megválaszoljuk két újabb kérdés vetődik fel, ami nagyon szörnyű válaszokat takarhat! Mi van akkor ha el se érjük azt amiben reménykedtünk? Megkérdőjeleződik ezáltal létünk értelme vagy maga az élet? Lehet. De mi van akkor ha elértem reménykedésem tárgyát? Akkor vége lesz az életemnek? Hiszen nincs további cél. Vagy újat találni? De meddig? A második vagy a többi nem fogja megkérdőjelezni az elsőt? "A bölcsesség eszménye a végtelen keresés?" Kényes kérdések. Már pedig ha nem tudunk feleletet adni ezekre a kérdésekre, tehát magának az életnek az értelmére akkor egy fizikai tárgy leszünk valójában, melyet szabadon mozgat a civilizáció fogaskereke és arra csapongunk amerre éppen dobál bennünket. Egy tárgy leszünk az emberi világ egészén belül. Ha van cél, akkor az hol van? Ha nincs akkor pedig lehet-e így élni? Élet-e az élet cél nélkül? Célokat mára a társadalom tálal elénk, abból válogatunk, ezért ezeket a kérdéseket fel se tesszük. Becsukott szemmel követünk valamit. Minden embernek fel kell tennie ezeket a kérdéseket magának és egyedül kell tudni ezekre válaszolni mert különben megkérdőjeleződik a joga az élet teljes és tartalmas átéléséhez. 

Az élet fogyaszthatóvá vált mára. Ez egyfajta időhúzás. Pedig erre nekünk nincs időnk. Az élet nagyon rövid. Maga az ember ebben az univerzumban egy kis időt tölthet el, egyfajta átmeneti villanást. De éppen ez az átmeneti villanás az mely a válasz lehet. Nem tudjuk, hogy ennek a villanásnak mikor lesz vége. Lehet, hogy 10, 20 akár 100 év múlva. Bizonytalan a vége. De ez nem baj. Ez egy forrás. Ez a bizonytalan forrás az, mely értelmes életet ad, és értelmes életbe rendezhet. Gondoljunk csak bele, hogy mi lenne akkor ha pontosan tudnánk, hogy mikor halunk meg, akár percre pontosan is? Nem lenne borzasztó? Nem lenne még ezerszer is félelmetesebb? Ezáltal lehet hogy éppen ez a bizonytalanság az mely tompítja félelmünket? Lehet, hogy ez a kiszámíthatatlanság a boldogság reményének éltetője? Néha lehetek boldog, sokszor pedig nem? De megelégedhetünk- e ennyivel?

Nem!Nem, mert nem tudunk. Az élet keletkezését, még csak-csak meg tudjuk magyarázni, de a halálra nincs semmi értelmes magyarázat. De miért van az, hogy az egész élet irracionálisnak tűnik és mégis egész életünket megpróbáljuk értelmessé tenni? Miért racionalizáljuk? A halál miatt. Tegyük fel a kérdést, hogy mi lenne akkor ha az emberi élet végnélküli lenne? Mi történne ha a mandátumunk örök életre szólna? Nem lenne ami szankcionálna minket. Nem kellene az életnek értelmet adni. Nem beszélhetnénk életről, úgy ahogy a mai formában erről beszélünk. Az univerzum rozsdatartaléka lennénk, hiszen csak marna minket az élet végtelenségének máza. Nem lenne idő. Nem furcsa hogy az irracionális magyarázza a racionálisat? A halál közvetve magyarázza az életet. Annak ellenére, hogy mára ezt az életet a társadalom építi fel. Saját létemet is megkérdőjelezheti a társadalom. Gondoljunk csak bele egy egyszerű hétköznapi példába, amikor a rendőr igazolásnál a személy igazolványomat kéri, nem fogadja el anélkül létemet. Ezt az igazolást, hogy élünk nap, mint nap bizonyítanunk kell.

Félünk a haláltól, félünk az időtól. Próbálunk ellenkezni, védekezni. Porból lettünk, porrá leszünk. Semmiből lettünk, semmivé leszünk. DE mi köztes helyzetben vagyunk. Tehát létezünk. Porból lettünk és majd porrá leszünk.  Úgy gondolom hogy ezt át kell értékelni. Ezt ki kell használni. Az élet valóban egy ajándék és ezt nem csak el kell fogadni hanem ki is kell bontani. Mindenkinek a sajátját, egyedül, a másik segítségével.

Az életet mára nem így fogjuk fel, természetesnek vettük és ez óriási probléma. A tudományok is mind foglalkoznak az élet valamely területével csak magával az életről feledkeztek el, ezzel mára senki nem foglalkozik. Az élet háttérbe szorult. De nem csak az élet hanem a halál is. Ebből következik hogy sokan magát az életet sem próbálják értelmessé tenni. Ez látható a mai fiatalok nagy hányadánál. Az élettel és a halállal szembe kell tudni nézni, ez élet-halál fontosságú kérdés.   

 

 

 

igen. ez a nap rendhagyó volt!nemcsak azért mert nagyon rosszul voltam az előző napi tivornyától, hanem azért is mert a MESTI FESZTIVÁL 2007, utolsó napjához ért. Ennek árnyékában és fényében is talán, már reggel fél 1kor csörgött a telefonom, egy mély hang szólalt meg benne, először azt hittem ez valami Tatai watergate-ügy lesz mert úgy fenyegetőzőtt, de aztán pár másodperces kihagyás után rájöttem ez nem más mint a Mesti. Hogy mit akart fél 1kor? Igen. De még nem. Kis trükkjeivel, előszür csak lecsalogatott a ház mellé cigizni mert hogy az nekem most a legjobb kelésként, aztán meg már ha lementem, menjünk kávézni, szóval  először csak a kezemet nyújtattam, de aztán kellett neki a torkom is. Elmentünk az út mellett szomorkodó platán csehóhoz, ahol már várt minket Cook kapitány az elegáns sztyuárdesszes mávos jelmezébe öltözve és egy életművész, aki egy csodálatos elmével rendelkezhet olyan kultúráltan hörpintette kis kóóónyakját, ami egyébként nem volt egyszerű, mert olyan szőrös volt az úriember és olyan ápolatlan mint egy pulikuta. ez az a kuta aminek nem lehet tudni melik az eleje, csak ha ugat. Ez a bácsi is ilyen volt. Onnan lehetett tudni h melyik az arca, hogy odaemelte a kis féldeciset. Na igen. Ezen szellemi környezetbe társultunk be, szerencsére nem volt nehéz beilleszkedni, mert én még abba a ruhába voltam, amelyikbe felkeltem, ugye cigizni mentem le, nem kocsmázni. A gyenge akaraterőmet kihasználva Mesti már hozta is az első sört ahogy félrenéztem. Nem küzdtem a sors ellen. Aztán nekem kellett már rászólni h lemenne ám még egy is csak nálam nincs bevethető zseton. Lement még egy. Ekkor már tudtuk mi lesz az este további része, ezért meg is beszéltük h érdemes lenne nem sokat pihenni mert még a végén kijózanodunk és akkor ugye 2napos teljesítményünk  esne a fuccsba. Ezt megakadályozva 4óra körül már át is mentem hozzá, ahol a kezdeti sörözést egy óriási minőségi ugrás váltotta fel. Igen. Mesti édesapukája azon nyomban szükségét érezte h a megye legfinomabb házipálinkájával  teletömje kicsi pocimat, pocinkat, ami amúgy sem dolgozott már 100%-on. Így nem csoda h a Mesti, aki egyébként az esti osztálytalálkozójának főszervezője volt, a kisbojtárba invitált minket, míg az osztály a diják presszóba gyülekezett. Ezt a feloldhatatlan konfliktust annyira nem sikerült megoldania a mestinek h azonnyomba elkezdett hányni, talán csak a lelkiismeretfurdalása maradt meg a testébe,mert pár vályút megtelített volna a nyomorkoktéljával. Mire átcammogtunk a dijákba már ott várt minket Dr. Auer orvos, akinek különös ismertetőjegye h bármikor van a tarsolyába egy hasfelmetszős gusztustalan történet, illetve Murci, akinek ismertetőjegye, hogy ha szülinapra hívják, akkor tortákat dobál mindenkire aki mozog, illetve Jámbor Krissz aki azért nem iszik mert rájött h hosszú távon nem lehet megoldás az alkohol, ez még nem bizonyított, de többen is próbálják, tesztelik a galerimből. Én ezen becses helyen kicsit szundítottam, mert nem bírtam a nyomást. Arra keltem, hogy mindenki palacsintát eszik, először asszittem h a gundelba vagyok, de aztán az asztalterítő hamar kijózanított, ami tele volt sörösüveg mintázattal, meg 3 hangosan vísitó részeggel. Ha már fent vagyok újra, gondoltam lemegyek a kvba, megmozgatni a helyet. Itt első élményem a pall mallos csaj volt aki annyira meggyőzőtt h vásároltam tőle dohányt. Persze a főérvem az volt h elfogyott a bagóm, de talán szereztem neki egy kis örömet, pusztán a viselkedésemmel. Valiék végighallgatták, sajnálták ezt a lányt. Mondták is neki h rossz fát hugyozott le, persze nem ilyen alpárian. A másik élményem is egy lány volt. Ez egy közös élmény volt a kávés férfiszubkultúránknak, mert volt egy hölgy akinek akkora mellei voltak h mindegyik férfi akivel találkoztam szerelmes volt e két vadászbombába, saját elmondásaik alapján. Valóban becses példány volt. Jelentkezhet a Tatu18ba  gitárosnak. Erről jut eszembe, Karcsi akit előző nap ismertem meg, újra elhívtam mulatni, de ezúttal nosztalgia osztálytalálkozón volt, ahol újra megnézhette azokat a nyestjeit akiket sikerült levadásznia  hőskorába. Egyébként ha ő is írna blogot, valószínű kitűnne belőle h én vagyok a legnagyobb alkoholista, de én sztem ő sokkal többet iszik a mestivel nálam. Szóval ő a mai napot borítékolta, mi is kitagadtuk a családból, mert már akkora lúzer h még mi is kiközösítettük. Bocs haver.:) Aztán a harmadik élményem már nem lányhoz kötődik hanem ismét az alkohol játszott főszerepet. Mesti meghívott egy újabb pálinka dózisra. Ezt nem bírta ki acélvasszervezetem, és szerintem ha lenne az olimpián lépcsőfutás szám akkor megnyertem volna. Amit még értelemezek utólag az az a jelenség, hogy milyen normák és megszokások lettek úrrá rajtam.Például ahelyett h egyből hánytam volna ahogy friss levegőn vagyok, ehelyett elfutottam oda ahová pisilni járnak az emberek. Néha feküdni.:) Máig homályos e bismarck-i fegyelmem. Erkölcsi magatartásom ismeretlen tényezőkben keresendők.
Aztán szerencsére siikerült legyőzni a szervezetem, bár a gyomrom hülyének nézett, de folytattam az ivást, hiszen nem lehet megunni. Pedig annyira nem volt semmi a kvba, hogy mármár asszitte az ember h vasárnap ment bulizni egy templomba, olyan síri csend volt. Aztán szivárogtak az emberek, először megjelent zsöfi, aki végigitta a hetet, szószerint minden napját, de aznap beadta a derekát. Erről sokat beszélgettem vele. Talán megpróbálhatta volna aznap megint, de a makacsos álláspontját nem tudta revideálni. Így józanul engedtem el. Azért megpróbáltam lefele meghódítani. Mondtam neki h 1500ért megkaphat, de ő csak 1000HUNT akart adni, így mocskosul összevesztünk.:)közbe megjött csinos karcsika is ingbe, meg mindenféle striciruhába, de egyszerűen érthetetlen okok miatt vezérelve, képes volt kocsival jönni. Szóval vele is összevesztem.:)Megjött ákoska is, aki olyan részeg volt h csajozott. Két értelmes összefüggő mondatott nem rakott össze, így vele is összevesztem.:)Nem maradt más hátra.Körbenézve kiderült h nem maradt emberem.Pankáékhoz kellett folyamodnom buliért. Ők is ezt szerették volna. Ott volt még a dió meg a csillácska, aki roppantul belémszerelmesedett a bicemszem láttán, de megkaphatatlan voltom miatt most vszínű barátnőivel sír és próbálja eloltani szívében a szerelemgyújtotta lángokat.:)Pankáéknál  kötöttünk ki. Ott aztán jó módon, úgy bezabáltam, megitattak, h utólag is nagyon köszönöm azt a szószos tyukot, meg a sört, meg a túró rudit, meg azt a belga csokit. remélem nem törtem össze semmit a lányok szívén kívül. mert már igen csak elvesztettem eszméletem, stabilitásom, és az élethez köthető összes életfunkciómat.  Utolsó mondataim amire emlékszem, hogy nekem kell egy Isten.Nem katolikus, protestáns.
Remélem mindent elárul.
Ennyit a hétvégémről. Mámoros. Ennek ellenére, mégis jó hetet zártam.7napból csak 3napon ittam. Két előadást tartottam. és két órán voltam.::)
Jövőhét?kedd buli, morrisons2. péntek biztos.A többire várom a javaslatokat.
Stukker kiszáll.megunta.
összevethető Mestahh.blog.hu-val. Ha átfedés található valahol is az a puszta véletlen és a kollektív emlékezet tévedései.

az első jegyzet rendhagyó lesz!
rendhagyó lett volna, hogy ha nem ittuk volna magunkat halálra tegnap délután. Mert történt az, hogy...Nem is tudom hol kezdjem. Talán csütörtöktől lehetne felfűzni a szálakat, csak az emlékezetemből az utolsó kép és hangfoszlányokat kell életre keltenem.

Hol volt, hol nem volt...

22 éves hivatásos alkoholfogyasztó vagyok és édesapám révén termelő is. Így nem sokat számított, hogy csütörtök délután már éreztem,hogy egy nagyon hosszú hétvége és fesztivál elé kell néznem,de a több éves kitartó gyakorlatok mára rutinná merevedtek. Nem kellett tehát félnem, bátran bele is kezdtem azzal a lendülettel, ahogy a legkisebb szalmaszálba megkapaszkodhattam. Ez a szalmaszál csütörtökön a csoporttársaim voltak akik már jelezték, hogy jelenésem van a futballmeccsünk előtt, olyan fél4kor. Sejtettem h nem taktikai megbeszélés lesz így füzetet és jegyzetet nem vittem magammal, csak pénzt. Nagy csalódás nem is várt rám, mikor épp azon vitába csöppentem bele, h melyik kocsmába menjünk. Kocka büfé vs BEAC resti mérkőzés folyt, de végül a Kocka csapat egyből kapitulált mihelyt megtudták a BEAC resti szolid emberbarát árait. Nem volt más hátra, írány fel a színpadra, meccs előtt akárcsak egy részeg horda. A Bkv-nak köszönhetően éppen kiértünk a Budaörsi úti koleszba, ahol már a csapat főnöke és esze várt minket. Egy erős káromkodással és kérdéssel nyitott: "Hol a ....-ba voltatok?" . A választ előre kifundáltuk, így nem lepett meg minket heves támadása, azonnal megmondtuk neki h melyik kocsmába voltunk és mivel köztudottan szeret italozni a kedves barátom, így azonnal megdícsért minket és mehettünk fel a pályára. Itt egy kicsit elfogult leszek, de hát a tény az tény, kiemelkedtem a mezőnyből, mind képességeimet mind a kondimat tekintve, csak sajnos a kondimmal lefelé tűntem ki, ami nem csekély részben az életvitelemből adódik. Az 5-4es vizilabda eredmény mutatja a játék magas színvonalát és az én 3 gólom fontosságát.:)

A meccs után sietnem kellett haza, mert az éjszakai kis programunk már le volt gyártva, így szélsebesen Bkvztam haza, hogy folytassam az italozást "Kukucska áááááááá Leventével", aki a NYOMORULT RINGYÓ FESZTIVÁL 2007 hivatalos főszervezője és támogatója és fogyasztója is volt egyben. Mire hazaértem a "kis dög" még aludt mint a bunda, így gyorsan megfürödtem és elkezdtem a bulit egymagamba, de már sejtettem h nem sokáig tart így a party, mert úton volt a legmocskosabb embereim egyike a Mesti, aki végig tud úgy inni két hónapot, hogy közbe dolgozik és minden nap 8ra a munkahelyén van. Kicsit gyanús is ez nekem. Szerintem van vmilyen céges ébresztőórája és teleportja, mert az valami emberfeletti, ahogy kinéz még éjszaka 5kor, aztán 8kor meg már gyárt  a szalag mellett a bányába...Nem semmi.Minden héten új életet kezd, így néha nehéz meg és kiismerni. Szerencsére Kukucska ááááá Levente felkelt automatikusan a hűtőből elővett xedik söröm felbontásának hangjára,így betársult a vállakozásomba, melyhez csatlakozott még M. Balázs is, tehát a mesti.A laza kártyázgatás és nem utolsósorban a csajok tökölődése, tehát készülődése miatt majdnem elkéstünk a morrisons2ből, ahol is 9ig mindenki ingyé mehet be, nem tudom milyen segélyezési rendszer alapján vagy állami támogatás fejében?, vagy A névtelen alkoholisták keze lehet benne én nem tudom de ingyé van. Már-már kádári időket idéző belépő után felmértük mi lesz és mi van, kevesen hitték de nekem lett igazam. Én ugyanis megígértem h nem iszom ma magam halálra miután másnap elő kellett adnom az öskölába a nebulóknak, a német polgárságról annak történeti hanyatlásáról és problémáiról. Ennek fényében telt az éjszaka, jómagam romantikáztam, még hozzá lánnyal, ámbár kiderült h mesti, ki hasonló jószándékkal hagyta el a logodi utcára néző bejárati ajtaját, nem járt ilyen szerencsésen. Szegényke annyira  elnézte a mértéket h megint arra kelt h dolgozik a szalag mellett.  Hasonló megprobáltatáson ment át aznap éjszaka Kukucska ááááááá Levente is, aki egy ugráló 15 éves tinilány értelmi szintjére itta el szürkeállományát, de ő erre csak pénteken ügyelt fel, mikor nagy nehezen felkelt mert oázisról álmodott éppen ahol ő lenne a csapos, egyfajta Isten, aki mindenkit életben tarthatna. Persze azért a konyhacsap győzőtt az Istennel szemben ez esetben. Ott volt még a pinceszerkezetben egyébként zoli és milán pajtásom is, de velük ez esetben nem sokat tudtam kommunikálni.

péntek

Mint már említettem, e becses napomat, kultúrális programmal kezdődött, ugyanis bementem órára, előadni. A tanár bácsi azon nyomba megdicsért, mihelyt meglátott, ugyanis idén még nem találkoztunk, pedig már októbert jegyeztünk.  Közvetlenségénél már csak a  testszagom lepett meg, pulcsim alatt mintha egy szénakazalt gyújtottak  volna fel és annak füstje terjed szét az emberi környezetemben, magyarán gyenge dohánykölni illatom volt. Miután e kötelességemet letudtam, már kaptam is egy virtuális üzenetet M.Balázstól, aki közölte a tegnapi pokoljárását, de már a sorok közötti olvasásból tanulva, sejtettem h nem lesz neki probléma a mai nap intenzívebb folytatása.  Hazaértem, berámoltunk Kukucska uhhh Levente automobiljába és irány a ma esti bulihelyszín, partyfészek. Terv már készen állt: "Minél több pénzt hozni, abból minél kevesebbet hazavinni, abból minél többet szeszre költeni, lehetőleg átinni az éjszakát és lehetőleg anyámnemismermeg részegre kell inni magunkat". Erre megfelelő helyszínnek mutatkozott egy kis csehó a poros főút mellett, eldugva egy kis beugróba, igen ez a Diják Presszó. Itt meghúztuk magunkat, idősebb és ifjabb Kukucskával és egy anonim hobbi alkoholistával Karcsival. Igazából többet róla nem tudok, ott ismertük meg, állítólag hétköznap hobbi tetováló művész. Ez lehetséges mert nagyon szépen tud rajzolni, kézre és hasra mindenféle nemiszervet a pu...tól a fa..ig bezárólag, szóval télleg tehetséges. Egy kis idő elteltével, kb 2 és fél sör óra múlva megjelent M.Balázs, sokkal nagyobb huzattal, mint csütörtökön, így vészesen előre megjósoltam a sorsát, bár ő nem küzdött ez ellen. Hozzáteszem én se. Az első rövid után, nemcsak az idő vált rosszabbá hanem jómagam is. Nem mondom el mennyi pénzt sikerült a májamra költeni aznap mert lelkiismeretfurdalásom lenne a szomáliában éhező testvéreink iránt, de azt mondták a nagy okosok h a pénz nem boldogít, ennek szellemében beváltottam szeszre, és lám igazuk lett. Na az már boldogít.  Innentől kezdve első számú forrásom  a mestahh.blog.hu  mert engem elraboltak az ufok legalább 3-4órára és mire visszahoztak már nem a kvba voltam. Ott elvileg nagy buli és hőbölgés volt, meg tánc, meg nénik, növények a karcsi beszédmódjával. Mi is beálltunk a sorba elvileg, néha atlétába, néha polóba, néha a Levi ááááá nyakába, néha feküdve, néha talpon. Mindenki válassza ki amelyiket gondolja, vagy amelyik tetszik. A buli végén elmentünk a benzinkútra, ahol mindenki jól lakott, volt aki majdnem ott lakott. Igen ez a Mesti. Hemperget mint egy lázas disznó, esett kelt mint egy frontkatona, néha a réka ölébe visítva, néha csak amúgy, de visítva. Höbölgött h szarul főz a réka, meg hogy megszakad a melóba pedig lehetett volna hajóskapitány is. de nem  lett.ehelyett bennemaradt a a mókuskerékbe. Tipikus  szociológiai eset. Ezekből mindig alkoholista lesz.

Hogy ezt bizonyítsam, el kell hogy meséljem a szombatot is.