Stukker

  Elolvastam az Al Pacinoval készült interjúkötetet. Nem életrajz, nem ő írt könyvet, hanem egy újságíró barátja által összeállított interjúcsokor. Roppant érdekes. Minden idők legnagyobb színésze véleményem szerint, nem lehet elkapcsolni ha meglátom a tévében, nem lehet nem izgalommal nézni minden egyes jelenetét, de most hogy egy kicsit bepillanthattam a gondolkodásába már megértettem hogy ez miért lehetséges. Nem csak hogy jó színész, hanem valóban egy ember. Ember a szó klasszikus humán tartalmával. Nem sztár, de példakép és talán nem csak a színészeknek. Hihetetlen intelligens, aki egész életét Sheakespeare művek között élte végig és azok a  kérdések foglalkoztatták amik 500 évvel ezelőtt is fontosak voltak az emberek számára. Beszélgetései alatt könnyedén idéz egy odaillő passzust bármelyik műből. Teljes odadással, beleéléssel van a munkája és gyerekei iránt, a többi hercehurca nem érdekli. Nem csináltatott magából médiasztárt, nem érdekli a hírnév, megmaradt barátainak, gyerekeinek, filmjei karaktereinek de legfőképp embernek. Kell-e több? Szerintem nem.

Összeállt a csapat.December 30, 7 óra. Tegnap előszilveszteri buli volt. Ennyit kell tudni háttér információnak. Innen indultunk. Én 13ig számoltam aznap az alattomos italok számát míg dolgoztam, hozzá persze hasonló mennyiségű ki nem égetett szeszt. Elég jó buli volt.Kár tagadni. Ma 5órakor fent voltam, természetesen délután. Így már több mint 24 órája nem láttam világosságot. Ekkor Mester Balázsnak eszébe jutott, hogy menjünk bevásárolni holnapra italt az évbúcsúztatóra. Két kockát vettünk hármunkra. Ezzel persze viccelődtünk, hogy kinél legyen mert nem bízunk meg annyira egymásban, hogy akár holnapra hagyna is valamelyikünk a többinek. Így kitaláltuk, hogy veszünk hozzá valamilyen biztonsági széfet, amit 3jegyű kóddal lehet csak kinyitni és mindegyikünk kap egy számot, így biztosítva a holnapi kincsünk épségét. Miután ezt megbeszéltük, gondoltuk hogy azért egy sör mára is jót tenne, így azonnal hajtottunk a mozi feletti kis szupi helyre. Útközben. Igen akkor. Baleset történt. Nekem még most is fáj beszélni róla. Felszakadnak a sebek. Nem könnyű. Megpróbálom. Megpróbálom leírni.

Szóval beszálltunk az autóba hárman. Hátra Karcsi, Mestivel elől ketten. Elindulunk büszkén a friss zsákmánnyal, mint akik jól végezték dolgukat, mosolyogva, kacarázva, jó kedvvel. Aztán egyszer csak. Megtörtént a baj. Egy szag kapott el. Egy bűz. Valami ami nem természetes. Ami büdös. Igen. Karcsika befingott. Viccesnek tűnt először. Ablakot le. Fejet ki. Mesti is. Karesz nevet. Aztán egyszer csak feljött valami a gyomromból. Frissen fogyasztott sonka készülődött vissza a napvilágra, de kemény munkával és nyeléssel megakadályoztam. Először. Aztán másodszor... Másodszor is megtörtént. Megint beeresztett valami ideggázt. Na akkor aztán már nem tudtam ellenállni a sonka útjának. Kijött minden. Rá a kocsi oldalára menetközben. Meg egy kicsi a kárpitra. Épphogy érintve. De a kocsi oldala megkapta. Tiszta sav lett minden. Ezek nevetnek rajtam. Aztán megállunk megnézni a művemet. Egyszer Karcsi félreáll és elkezd ő is hányni. Azt hittük jobb lett minden. Azonnal mentünk a benzinkútra autót mosni. Ha nem fagyott volna be az autómosó szerkezet. Így hát nem maradt más választás, azonnal bementünk vásárolni egy kis olcsó ásványvizet meg egy Népszavát ami semmi másra nem jó ezenkívül. Életem első Népszavája. Olcsó és jól lehet vele hányást takarítani. SZóval ezekkel megoldottuk a problémát és azonnal mentünk az Estbe egy kis gyógysört inni. Itt aztán könnyesre nevettük magunkat. Végem lett. Ahogy megittuk és kitértünk a helyről, Karcsira újabb hányásroham jött rá. Annyira megsajnáltam, hogy míg ő bohockodott a szájával addig én már hánytam is. Így aztán neki is sikerült. Elég rosszul vagyunk. Készülünk a holnapra. Kicsit félek. Mostanába megint sokat fogyasztottam, de nem hánytam. Kicsit megviselt, de holnapra rendbe jövök. Utolsó jegyzetem ebből a kibaszott sátánbaszta 2007ből.:)

Elég régen írtam már. Sok minden történt az emberrel az elmúlt pár napban, de már nincs kedvem leírni. Sürget az idő, sürgetnek a vizsgák, ezekkel szállok szembe, húzom, tolóm a problémákat magam előtt tornyosítva. Újabb év telt el. Számadás. Mi értelme? Semmi. Minden nap megcsinálja az ember kimondva kimondatlan. 2007. 1985 óta számolom az éveket, hogy meddig azt nem tudom. 2008. Mi vár rám? Felsorolhatnék pár dolgot, de ennek sincs értelme. A történelem angyala túllép rajtunk, a történelem értelmére kérdezni túltesz minden végső kérdésen, mert válaszok helyett vákummba repít minket. Ugyanígy van ez az ember személyes élettörténetével. Walter Benjamin fogalmazta meg talán a legvilágosabban és a legtökéletesebben:

"Ahol mi események láncolatát látjuk, ott ő egyetlen katasztrófát lát, mely szüntelen romot romra halmoz, s mindet a lába elé sodorja. Időzne még, hogy feltámassza a holtakat és összeillessze, ami széttörött. De vihar kél a Paradicsom felől, belekap az angyal szárnyaiba, és ... feltartóztathatatlanul űzi a jövő felé, amelynek hátat fordít, miközben az égig nő előtte a romhalmaz. Ezt a vihart nevezzük haladásnak."

2008 felé haladunk. Mennyi romhalmazt hagyott hátra az én angyalom 2007-ben? Nem tudom, nem lehet megmondani. De talán van reményem hogy ez a romhalmaz kisebb mint amekkora az az építmény mely a szebb jövőt láttatja. Ha nem így lenne, nem biztos hogy lenne reményem 2008ra. Hinnem kell hogy több jót cselekszik az ember mint amennyit rombol. Talán tudok segíteni, talán tudok adni, de még mindig érzem, hogy ez kevesebb mint amennyit segíthetek vagy adhatok. De ettől érzem magam embernek, hogy lehetséges jobbá válni, lehetséges fejlődni. Az önzetlenség, lemondás más javára, talán a szeretet kezdete. Ha másnak örömet okozunk, ha másnak segítünk, ha csak megmosolyogtatjuk, akkor érezzük, hogy mi a lényeges igazán. De nem mondhatnám hogy mindig tiszta lelkiismerettel fekszik le az ember. Érzi, tudja, hogy kevés még az amit csinál. Tudja, hogy többen szenvednek, mint mosolyognak és ha ezen lehet segíteni de én nem teszek semmit attól én is szenvedek. Nem a történelem menete a lényeges, hanem hogy a történelemben legyenek értelmek, legyenek akik megélik és nemcsak átélik. Ha a romhalmazon nem tudunk segíteni akkor betemet minket is. Ezek a dolgok viszont időtlenek, ahistorikusak, történelem felett állok, és így teljesen mindegy, hogy mikor változik a évszám, mikor fordul, mert a lényeg talán sohase változik.

Boldog Új Évet!     

 Mi van akkor ha rádöbbensz hogy életed olyan unalmas és megszokott, hogy akár egy könyvnyi papírlapra  is ráférne?  Mi van akkor ha az életedet akár pár nap alatt valaki  összefoglalná és elkezdené mesélni neked? Észreveszed hogy nem az író a bolond hanem az tűnik bizarrnak amit hallasz.  Bolondnak képzeled magad, hogy  valaki  feltűnést kelt  egyhangú életed láttán, melyet nem is sejtesz, hogy  akár figyelhetné valaki, annyira rutinos és  merev.  Csak mész a megszokott úton, felszállsz a buszra, besétálsz arra helyre ahol mindennap teljesítened kell, de közben észre sem veszed, hogy mennyire telik az időd, melyet neked szántak. Életed olyan mintha minden napod meg lenne írva percről percre, óráról órára.  Nem érdekel mit miért teszel, mit miért cselekedsz, csak mész előre a kitaposott ösvényen, melyet te vágtál ki szépen lassan az életed során. Majd egy nap felkelsz és hangokat hallasz, de elsőre észre se veszed, mert csak azt hallod amit cselekedsz. Felkelés utáni rögzített fogmosás során számolod hányat kell még húznod a fogkefével, hogy teljesítsd a megszokott mosolyodhoz szükséges szép fehér fogakat. Egy nap rádöbbensz, hogy akár egy jól kimért robot teljesíted a napokat szépen sorjában, hétfőtől hétfőig. Nem veszed észre, mert saját magadat programoztad be. A karodon az óra jelzi, hogy miből mennyit kell még végrehajtani nem pedig egy hajcsár. Csak lüktetsz előre akár a szíved, de pulzusod nem éri el a szintet, hogy akár élvezd is azt amit csinálsz.
Egy nap felkapod a fejed, annak láttán, melyet teszel és gondolkodni kezdesz, mennyire éltél, ha éltél e egyáltalán. Észrevetted- e azt a megszokott világodból ami előtt minden nap elhaladtál. Elkezded kitapintani azokat a dolgokat, melyekre mindig is vágytál, de a karórád két mutatója mindig is beszabályozott. Észreveszed az életed múlik. És gyorsan. Felsejlik, hogy közeleg a halálod órája, de rádöbbensz ennek láttán, hogy lehet az is az volt ahogyan eddig éltél. Elkezdesz félni, ösztönösen menekülni, nem tudsz megnyugodni, olyan zavart észlelsz melyhez nem szoktál hozzá. Próbálod kideríteni, hogy miért kell meghalnod, de rá kell hogy eszmélj nem az a lényeg. Fel kell derítened miért érdemes addig élned. Olyan dolgokra figyelsz melyek addig elkerülték figyelmedet. Megpróbálod menekíteni az életedet a halál küszöbén és csak menekülsz. Már nem számít a karórád, csak futsz, hogy még elérj mindent amit szeretnél még mielőtt lecsapna rád a végzet. Életedet élni szeretnéd. Újra számítanak a hangok, az ízek, a szagok, melyekből kifürkészed a létezésed összes apró jelét. Egy női mosoly, mely táncra perdítene vagy egy ölelés de főleg egy csók. Amikor az embert nem dolognak, elintézni való ügynek tekinted hanem egy érző léleknek. Mikor rájösz hogy hibásan éltél már lehet hogy késő, de ha felfigyelsz azokra az apró jelekre melyek megboldogítják életed szürke hétköznapjait, már sokat elérhetsz. Talán éppen elég arra, hogy ne félj a haláltól, mert tudod magadban, hogy az élet milyen szép is tud lenni. És talán arra is elég, hogy életben tudj maradni a beprogramozott mivoltodtól....

Nem egy könnyed film, nagyon mély tartalommal és egy nagy adag társadalomkritikával a háta mögött. Érdemes utána egy kicsit elmélkedni rajta és nem kimenni azonnal a moziból az utcára.         

Szerda van de már most meguntam ezt a vacak hetet. Holnap vizsgázni megyek két tárgyból, így ez nagyban meghatározta az eltelt napokat. Tanulás, filmnézés, tanulás, filmnézés. Picit kezd unalmassá válni és jó lenne valamit kitalálni, ha nem kellene még másfél hónapot tanulnom. Ivászat sincs láthatáron, meg buli se, így nincs olyan dolog amit várjak. Nem tudom levezetni a feszültségemet és kezdek ingerlődni. Harmadik napja járkálok fel-alá a lakásba cigarettát majszolva, hogy mit csináljak már. Általában beleemelek párat az utamba eső súlyzókba, de már azt is unom. Holnap megyek futballozni, hurrá. Ez lesz a hét csúcspontja. Remélem szakadni fog. Olyan izgalmas lesz, hogy a héten ezt fogom megírni a kis blogomba. Percről percre. Szóval, aki mostanában nagy élményekről akar olvasni az szörföljön máshol a világhálón. Én is a pornólapokat túrom. Előre!

  

Érdekes hatom volt. Furcsán hangzik, de nem írtam el. Mások így mondanák: Érdekes hetem volt. Igen ám, de nehéz lenne egy olyan napot is beleszámolni ebbe a misztikus hetes számba ami nem létezett. Azaz létezett, csak a memóriám károsodása folytán nekem speciele nem. Memóriafogyás, agyfogyatkozás, így hívom én. A szakmabeliek valószínű, hogy inkább deviáns alkoholfogyásztás címkéjét ragasztanák rám, pedig ez csak puszta megbélyegzés lenne a részükről. Isten is megpihent a hetedik napon miután megalkotta számára gyönyörűnek tartott kis birodalmát. Én a hatodikon pár óra leforgása alatt el is pusztítottam. Persze ezt átvitt értelembe. De ha nekem nem létezik e kis valóság, akkor miért higyjem el másnak, hogy valóban létezett is. Mondhatják persze, hogy a filozófia mögé próbálom bújtatni a szenvedélyes alkoholfogyasztásom, de valójában mégiscsak érdekes tény, hogy csak mások számára léteztem, míg én erről tudomást sem szereztem. Más tan szerint újjászülettem vasárnap és ez a magyarázat. De ezt azok a tények nem magyarázzák, melyeket vasárnap kaptam a külvilág ingerei felől. Tőlük inkább a közeli halál jelét olvastam ki. Azaz ők olvasták le az arcomról. Szóval ezzel a tannal sem lehet leírni ezt a jelenséget. Ha orvosilag közelítem meg, akkor talán a kóma szindróma felelne meg leginkább a tudományos magyarázatnak, de ennek is hamar ellentmondanak a rideg tények, amik arról tanúsítottak, hogy igenis éltem, túlon túl is mozogtam. Szóval csoda. Mi más lenne. Csoda hogy élek. Ez megmagyaráz mindent. Legfőképp, hogy életben maradtam. Ezt alátámasztják a szombat esti emberek is, akik látták a fogyasztásom és a vasárnapi beszámolók is, melyek szerint csoda, hogy egyáltalán még élek. Megmagyaráz mindent. Megmagyarázza azt is, hogy miért állt a hét számomra hat napból. Csodával határos módon, az univerzum tér-idő koontinunjából(vagy hogy kell írni) és a kisbojtiból kiesve, kihagytam a szombatot. Isten nemcsak a szombatot alkotta meg, hanem a málnásfröccsöt is amivel semlegesíti az egyik a másikát. Ping és Pong. Tűz és Víz. Jin és Jang. Orbán és Gyurcsány. Málnásfröccs kontra szombat. Persze még nehéz lenne hivatalosan is megalkotni ezt az elméletet, hiszen a tudomány hitének cölöpe a sokszoros ellenőrzés, azaz puding próbája az evés, így még ezt a hipotézist is többszörös kísérletnek kell alávetni, ahhoz hogy bekerüljek a Ki kicsoda című könyvekbe. Vagy a korszakalkotó emberek listájára. A három olyan nagy ember létezett, aki tudomány által csapást mért az emberiségre: Kepler elkergette azt a hitet, hogy az emberiség bolygója a világ közepe, Darwin bizonyította, hogy a majmokat közös ősünknek tekinthetjük, Freud meg már odáig ment, hogy nem elég hogy a majmoktól származunk de még tudatos lények se vagyunk. Kiperdült lábunk alól a talaj. Hát igen. Én meg odáig is elmegyek, hogy nem minden nap számít napnak amit napnak hiszünk. Azt hiszem ez forradalmi. Hiszen ezzel azt is mondom, hogy vége a szombati TV sorozatoknak, vége van a falusi futball meccseknek és talán azt sem kell ecsetelnem, hogy ez a zsidókat érinti a legmélyebben. Nem minden az ami annak látszik. Ezt már régen is megmondták. Nem voltak hülye emberek. Nekem szombaton semmi se látszott. Nyugodtan mondhatjuk a szombat már a múlté és haladjunk tovább, legyünk modernek, posztosan modernek és nyugodtan mondjunk le erről a napról, ne rágódjunk rajta tovább, nem kell senkinek, dobjuk ki.
Tehát a hét hivatalosan hat. Jobb ha kezdünk hozzászokni a hét hat nagy napjához.       

Dr Stukker, Napkutató, Szombat specialista.  

  Olyan régen írtam, hogy többen kérdezték mikor írok újra. Így engedve a közvélemény hatásának rászántam magam pár összefüggő sor  bepötyögésére.  Egyébként azért nem írtam, mert sajnáltam azt a pár  minutumot míg  az ember a gép előtt  próbál minél nagyobb hülyeséget begépelni , ami talán tetszik majd a véletlenül ide látogató laikusnak.  A másik ok pedig az volt, hogy a szemeim annyira megfájdulnak a monitor lágyan fénylő sugaraitól, hogy úgy érzem magam tőle mint egy sötét szobás börtönlakó az ablakon beszivárgó fénycsóvától. Mivel nem rég keltem, így szemeim kicsit nyugodtak, az idő pedig... annak most már mindegy. Gondoltam leírom, hogy milyen itt a vár alatti kis utcácskánkban egy nap, reggeltől estig a két élettársammal. Figyelem, valóság kifényezve.
   Reggel. Kukás autó merev hangja hallatszik a gyengén záró ablakok parányi résein keresztül, mely figyelmeztet, hogy lassan csörögni fog az ébresztő óra. Így az ember tudatalattiába már sejti, hogy nem sok van hátra az édesded álmaiból, annál inkább több a szilárd valóságból. Az ébresztő órák hangja egymással versenyezve zenélnek, akár csak mi a tovább alvás rekordját megdöntve, ki bírja tovább idegekkel. Egyszerre csak a zajok hordájából előkerül egy mély hang erős káromkodással fűszerezve. Csattan az ajtó, csattan minden, dől az egész cókmok, mint a tekebábuk. Elefánt a porcelánboltba, de még annál is rosszabb mert ugye az ember ilyenkor vak elefánt. Csak egy dolog motoszkál az agyába az embernek, hogy legyen meg  a reggeli jól megérdemelt feketéje, egy másnapról maradt kék szofival. Füst az egész konyha, itt van mindenki. A szemek ragyognak, munkára és tudásra éhesen. Szószerint. Senki nem bír enni. Inkább verseny alakul ki, kávé után ki lesz a WC birtokosa. Persze nem mindig az első visz mindent, ugyanis ha a nagy nyomásra amit a másik kettő támaszt feléd hogy siess és nem tudod befejezni, akkor végképp utolsó leszel, amit csak a feléd áradó illatokból fogsz csak igazán megérezni. Sose marad el ezután a trófea elmeselése illetve kudarcba fulladása. Ezután kieléződik a harc az idővel, akár csak a munkásosztály harca a burzsoáziával, szaladsz a dolgodra, nehogy elkéss. Csak egy nagy füst marad a három derék legény után.
  Délután. Általában én már itthon vagyok mire jönnek a többiek. Ez a bölcsész szabadúszó foglalkozásom előnye. Vagy korán hazaérek, vagy el se megyek. Mesti úgy ront be  a lakásba, mint Al Bandi csikágói kis családjába. Háj, mély köszönés vigyorral. Kabát szögesre. Táska elő, cipzár szét, előbújik már a zsemle és a parízer. Gyorsan szendvics, mert a délután legrituálisabb percei következnek: Balázs só és Mónika só. Balázs só végére megérkezik Bandi is, szép halkan. Onnan lehet csak észrevenni, hogy Balázsra szegezett szöges tekintetünk helyén megjelenik egy másik ember. És nem a stúdióba. Programja ugyanaz mint a miénk, szendvics gyártás és gyorsan a TV elé. Mindenkinek megvan a maga kimért helye. Balról jobbra, Mesti a szélső széken majszol, középen asztalra tett lábbal szendvics hegyekkel az ölembe maffiózós tekintettel TV-t bámulva, majd a jobb szélen az ágyba Bandi, elheveredve. Érzelmi életünket már a tökéjre fejlesztettük ezen műsorok elsajátítása során. A hangos kacagások közepette, sajnálat legcsekélyebb szikrája sincs meg, csak mély hangok melyen azt hallani: Mekkora lúzer bazzmeg!!!! Mesti szállóigévé vált mondata: Olyan ronda ez, hogy hogyan lehetnek egyáltalán érzelmei bazmeg!!! Ezekután senki sem csodálkozik rajta, hogy az egymás közötti kommunikáción is meglátszik ez az érzelmi anonimitás. A közös cigerettázások során, megpróbáljuk egymást a porig alázni, nemcsak szexuálisan hanem verbálisan is. Nem véletlen, hogy az utca legkeményebb emberei nem bírnak egy csárdában. Holmi jöttment ember nem állná meg itt a sorozatos megaláztatásokat, melyeket egymásnak bóknak szánunk. Talán Bandi kap a legtöbbet tőlünk,de kezd kinyílni a csipája, úgyhogy lehet holnap visszakötözzük az ágyára. Mestivel elterveztük, hogy védelmi pénzt szedünk a házban élő emberektől, de kitaláltuk, hogy mi lenne ha az Andrison kezdenénk, hogy lássuk hogyan működne a rendszer.  Most hogy közeleg a Mikulás ünnepe, gondoltuk mi lenne, ha egymást megajándékoznánk olyan módon, mint régen az öskolába, mindenki húz egy nevet és annak vesz sört vagy cigit. Persze, lehet olyan véletlen hogy  valaki nem kap semmit, valaki pedig többet is. Hát igen, semmilyen rendszer sem tökéletes. A Mónika só végeztével, közös cigarettázás, majd mindenki visszavonul kis magánszférájába. Mindenki kap pár óra kimenőt. Ilyenkor lehet bármit csinálni. Általában nem csinálunk semmit. Mesti azt mondja dolgozik, közben Msn-en püföl, Bandi számítógépen baszakszik, tegnap lengyel túráján kereste, melyik fotoképen szerepel, de szerencsétlen olyan lúzer, hogy a míg egy órán keresztül végignézte az anyagot azt kellett a végén nyugtáznia hogy két képen szerepel ahol alig látszik. Én nagyobb lúzer vagyok. A jobbikból. Mindig mondogatom, hogy most tanulok. Az előkészületekben remek vagyok. Teázok, kávézok, energiaitalozom, hogy fogjon az agyam. De mire a székhez érek mindig történik valami ami miatt nem tanulok.
    Este. Olyan 7óra fele kerülnek elő a hűtőböl a sörök. Merthogy az mindig van. Olyan  mint másnál a kenyér. Általában a Mesti szánja rá magát először, ezt egy hangos FASZOMmal adja tudtul, hogy valami felidegesítette. Én is bekapok egyet, majd amikor érzem, hogy nem fogna az agyam tőle, ezért meg kell innom egy kávét is utána. Ilyenkor már ölni tudnék az energiától. Általában súlyzókon vezetem le. Mint ahogy a csapat többi tagja is. Mikor már mindenki kezdene csinálni valamit olyan 10óra tájban, akkor előjön egy hatalmas ötlet, hogy nézzünk már valami filmet. És valóban nézünk. Ahogy kinyitottam a könyvet, csukom is be. Ahogy Mesti kezdene elaludni, kel is fel. Ahogy az Andris kezdene tanulni, jön is át a kanapéba. Igen ez is rituális. Megvan itt is mindenkinek a maga helye. Ez az én szobámban történik meg. Segédeszközök gyorsan kerülnek elő: cigi, hamutartó, sör már a szobámban is van. A nagyotlátók első sorba, azaz én, a kanapén mögöttem a két kis buzeráns. Mire vége a filmnek a szobában hamu, füst, láb és fingszag marad. Ebben alszom én. Talán ezért olyan mélyeket. Ma a film után, kitaláltunk egy új játékot. Az a neve, hogy kibírja tovább. Súlyzók kellenek meg stopper. Meg széttárt erős kezek. Közel egy erőegyensúlyban vagyunk. Másodpercek választanak csak el minket egymástól. Persze mindig hagyom őket nyerni. Ezután fogmosás következik. Ebbe a Mesti a legjobb. Szerintem a fogkefével történő cselekvésben világbajnok. Míg a pofáját súrólja, addig MSNezeik, pakol, pofázik, talán még eszik is. Ezekután ők lefekszenek aludni én meg egyedül maradok a szobámban. Ilyenkor vagy tanulok, vagy pókerezek.
Vagy blogot írok.....       

   Érdekes hétvégém volt. Már a hét közepén éreztem, hogy ez egy rendhagyó kis péntekszombatvasárnap lesz, mivel féltem, hogy nem tudok kivel iszogatni e nemes napokon, mert a legmocskosabb embereimet leküldtem pénzszerzés céljából szexárdra kultúrális programot csináltatni. Úgy éreztem egy nagyon üres pénteknek nézek elibe, amit tévénézéssel fogok eltölteni, új műsorokat megcsodálva. Szerencsére e csoda elmaradt, mivel titkos favoritom El Banderas csütörtökön jelezte, hogy iszákos szándékkal fog hazajönni kis városunkba. A kezdést 7 órára programoztuk be a kulacsételbárba, ahol majd kezdeti szeánszként csocsózni fogunk. Ahogy elhagytam családi fészkemet 18:45kor, hogy elérjem a megbeszélt helyünket, egyszer csak megszólalt egy mély férfi hang, enyhe cinizmussal. Először azt hittem képzelődök, árnyakat látok, mivel nem rég keltem fel a délutáni szunyokámból, de hamarason fel kellett ébrednem, hogy ez nem egy belső hang, nem is Isten szólt hozzám, de még csak nem is maga az ördög jött el hozzám, hanem egy élő hús-vér ember ember állt előttem. Nem ismersz meg?-hallom ugyanezen hangot. És akkor villámként csapott az emlékezet parányi szikrája a szürkeállományom limbikus részébe. De. Egy volt, régi, kedves osztálytársam jelent meg az esti sötétség árnyai közt. Ha nem is az ördög volt maga, de talán az ördög kifürkészhetetlen játékainak egy újabb magasabb terve az mely játszadozni kezd velem, éreztem valami nem stimmel. Mikor erről a bizonytalanságról kérdeztem, hogy a fenébe kerül ide, a legrosszabb választ kaptam. Hideg futott át rajtam, összerezdültem és félni kezdtem,majd belső hangomat külvilág felé irányítottam: Miért költöztetek ide?Miért ver engem az a Mindenható? "Dalolni kezdtem ekkor az Úrnak, kit nem lelek se most se holtan". Igen. Valaki, valamiért körbebástyázott engem a legrosszabb alkoholista emberekkel. E volt osztálytársam, egyik legkedvesebb barátom volt az általános iskolába, akivel életemben először ittam alkoholos italt. Lehet keretbe rendezte valaki életemet és vele fogom elfogyasztani életem utolsó alkoholos italát is? Nem tudom. De a következő kérdése, in medias res volt: Nem jössz át szűrni? 12es kapucsengő a miénk. Gondoltam magamba ez remek lesz, már itthon sem lesz nyugtom, mert olyan félelmeim lesznek mint az előző átkos rendszer embereiben a csengőfrász nevezetű fogalom volt. Ha valaki hajnalban csengőt hallott, tudta, hogy pakolnia kell, mert megjöttek érte a ÁVH-s legénykék, nem tudva, hogy párttitkárt faragnak belőle vagy valamely földalatti pincében éppen agyon fogják-e verni. Nekem is félnem kell minden kapucsengő zajtól mert tudom, hogy azt fogja jelenteni, hogy azon nyomban mennem kell át "szűrni". A lényeg az, hogy egy hét átmeneti időt kitudtam provokálni és csak jövőhét valamelyik napjám kell jelenlétemet tennem, mivel most siettem, hogy elérjem a kulacsba szállító járművet. A kulacsban aztán nem minden úgy alakult ahogy elterveztem, mert a kezdeti lelkes csocsózásból átcsaptunk egy erőteljes üvegezésbe, jobban mondva felesezésbe. Élettársam mellett még megjelent Kucki is, így hárman néztünk rendszeresen a pohárak aljába, ami elrepített minket a KVba, ahol annyira nem volt semmi, hogy ennek következményeként sajnos hamar összecsuklottam, részben a piától, részben a fáradságtól. Állítólag olyan lassan beszéltem, hogy mire kimondtam egy mondatot, megerőszakolhatott volna egy egész futball bajnokság minden játékosa, előjátékot is beleszámítva. Így jobban láttam, hogy ha beszállok a Dió és a Panka uralta járműbe, mely hazateleportáltatott. Sajna az autóba csúnya dolgokat műveltem, eleresztettem egy olyan sandán gyanús szellentőt, amit valószínű a kárpit annyira bevett, hogy szarrá lehetne hajtogatni. Szó szerint. Szombaton gyanusan korán és sajnos rosszul keltem, így kezdeti tanulásom punnyadássá változott, de sikerként tudtam elkönyvelni, hogy Mestikét eltudtam csábítani egy délutáni iszogatásra. Ő kólázott, azt hitte attól szebb lesz. Annyira élvezetes volt a találkozónk, hogy az éppen állomáshoz igyekvő Szilvi is társult, aki velem tartva sörözött, aminek eredménye az lett, hogy lekéste a járatát. Ezután Panka is társult kis csapatunkhoz, aki süteménnyel látta el a munkában elfáradt melósokat, azaz minket. Itt lefektettük az estéhez szükséges cölöpöket, mely egy erős szándékot fejezett ki aféle, hogy esetleg beiszogatunk majdan későbbi órákban. Erős cölöpök a mi szándékaink. Fél 9kor már a KVban üldögéltem, három hölgy társaságában: Dió, Panka, Ramóna. Ebből a triumvirátusból csak Panka szállt be a késő esti küzdelmekbe, amit az Unimukk ellen folytattunk. Megpróbáltuk teljesen megsemmisíteni. Ezt egy fej vagy írás játék keretében terveltük el, így a hubertusnak ma szünnapot adtunk, vesztett, mely ma neki győzelemmel ért fel. Telt-múlt az idő, majd megjelent Zsöfi és Réka is, akik fáradtak, illetve másnaposak voltak. Mivel Zsófi rosszul volt, Rékának tanulnia kellett volna, így már úgy látszott, hogy nem is fognak társulni szerény kis csapatunkhoz és mellőzni fogják az unikum lágyan kesernyés ízvilágát. Réka azért megivott egy sört nőiesen, majd utána rábeszéltük egy unikumra is, nem minta ha  rá kellett volna tukmálni. Ennyit mondott: Hát jó. Na jó. Zsófi tartja magát, de már egy belső hang látszott az arcán: DE innék én is egy unikumot. Szeszvágya támadt. Szerencsére ilyenkor nem lehet megállítani és előbb-utóbb elhatalmasodik rajta a levetkőzhetetlen ösztönvágy, majd mindent félretéve előjön belőle egy mély hang:Bassza meg nem bírom!!! Ennél a hangnál már mentem is a pulthoz Valikámhoz, hogy készítse az Unikumos bögréjét mert ma még nagy szerepet fog játszani. Nem tagadom, örültem a női gyengeség eme fokához, mely nem az észre hallgat, hanem a vágyra. Az első unikum után mindenki megnyugodott, mert tudta, hogy ez az éjszaka nem állhat meg itt. Nem is állt. Vége lett. Nem tudom mikor. Különös hétvége volt, nem?               

   A hagyományos közösségek szétszakadásáról, felbomlásáról manapság rengeteget írnak és fognak is írni, mivel mára égető problémává vált a nyugati ember túlontúl individualizált léte. A probléma nem csak azért súlyos, mert az egyén, mint pszichés érző lény magára maradt a gondjaival, terheivel miáltal megszaporodtak az ezzel járó betegségek is, hanem azért is, mert maga a társadalom, mint szerves egység egyre nehezebben koordinálható, szervezhető. Ha elfogadjuk azt az alap premisszát, miáltal az ember társadalmi lény - zoon politikon, Arisztotelész szavaival - és az egyén nem lehet önmaga célja, akkor erre a szétszakadt közösség vagy atomjaira hullodt társadalom fogalmára új megoldást kell elgondolni, illetve a bajokat orvosolni kell. Hogyan lehet újrafogalmazni a közösséget a globalizáció korában? Hogyan lehet elhelyezni a közösség fogalmát a globalizációban és mi lenne benne a szerepe?

A közösség problémával már a 19. század végén és a 20.század elején elég intenzíven foglalkoztak, elsősorban azért mert ekkor váltak láthatóvá az első jelek, melyeket az akkori társadalomtudomány próbált megmagyarázni. Hova lettek a hagyományos közösségi létformák, hova lettek a régi falusi parasztgazdaságok, hova lettek azok a normák melyek eligazították az egyént a régi társadalmi hierarchiában? Megjelentek az első nagy városok, metropoliszok a felgyorsult demográfiai növekedés hatására és ezzel párhuzamosan egy erőteljes városiasodás, urbanizáció. A város ekkor lett a bűn, a romlottság, az erkölcstelenség szinonimája. A régi európai városok az egész világon egyedülálló módon kivívták maguk autonómiáját, függetlenségüket a központi hatalom alól és azok irányítását a városi polgárokra bízták. Egyszerűen saját magukat irányították. Roppant erős erkölcsi és normarendszer volt érvényben a városban élők egészére, a bevett valláson át egészen az öltözködésig meghatározva. A legapróbb részletekig meg volt határozva, hogy ki milyen ruhában járkálhat az utcán, persze társadalmi állástól függően, ugyanúgy ahogy a zsidók sem költözködhettek városokba gyakorlatilag a 19.század elejéig. Ennek a zártságnak, ami mára furcsának tűnik, meg volt a maga előnye, például hogy mindenki tudta, hogy mi a dolga és mit várnak tőle el a többiek, egyfajta közösségérzet alakult ki, mely erős igényeket támasztott a közügyekkel való foglalatossággal. Ez bomlott fel a 19.századra a nagymértékű bevándorlás során, ahol már nehezen vált követhetővé az egyének társadalmi állása, illetve még a kiléte is. Egyfajta kölcsönös ismeretlenség vált meghatározóvá, az erkölcsi normák vezérlő ereje elavulttá vált és így lett az egyén közömbössé a közügyek iránt is. Az áldott névtelenség burkába bújhattak az emberek. Így tűnt el a közéleti ember is a történelem során, melynek mintapéldáit az ókori görögöknél vagy a rómaiknál véltek felfedezni. A közösség helyét átvette a társadalom. A 19. századi szociológusok erre a problámára hívták fel a figyelmet. Tönnies szerint a közösség történeti-emberi világ "szerves", tudatos akarat nélküli képződménye, mint például az anya-gyermek, a férfi-nő viszony, testvérek kapcsolata, rokonság, szomszédság, barátság, család és a falu. Az emberek tudatos szándék nélkül lépnek ilyen kapcsolatokba, melyben a resztvevők teljes egyetértése a jellemző és ezt az egyetértést a hallgatólagos vagy kimondott szokáserkölcsök irányítják. Ezek a kötelékek bomlottak fel a modernizáció következtében és ezt próbálja megérteni Durkheim is. A fő kérdése: Mi tartja össze a társadalmat? Mivel az egyéni ítélet emancipálódott a kollektív ítélet alól, így egyfajta erkölcsi nyomor vált uralkodóvá szerinte. A modernizációt, mint ami egyben gazdasági növekedéssel és egyben jóléttel párosult, értékesnek tartotta, de a mellékkövetkezményei súlyosak. Az erkölcsileg koherens társadalom szétbomlott. "Miként lehet az, hogy az egyén miközben egyre önállóbb lesz, egyre szorosabban függ a társadalomtól?" Magyarán, miként lehet az, hogy az egyén felszabadult a felette álló erkölcsi normáktól, senki nem mondja meg neki, hogy melyik vallást kövesse, milyen ruhát viseljen, stb..., de mégis egyre jobban függ például gazdasági értelemben a társadalomtól. Hiszen míg egy paraszt megélt saját kis birtokából, mely önállóságot biztosított neki, most bérbe kell adnia saját munkaerejét, mely által ki van szolgáltatva a többi embertől. A mai Magyarországra vetítve, azt jelenti, hogy bárki bármit csinálhat a törvényes kereteken belül, de mégis ki van szolgáltatva, a megélhetésért kell megküzdenie, tehát egy még erősebb keret által van meghatározva. A hagyományos közösségek szétszakadása egy erőteljes individuális egyént teremtett meg és ezen atomizált egyének, nem képesek a saját érdekeiket, problémáikat a felszínre hozni, megbeszélni, megvitatni, miáltal egyedül marad a problémáival, gondjaival.

Miért baj ez? Miért probléma ez manapság?

A globalizáció, mint jelenséget talán még senkinek sem sikerült megfogalmazni, ami nem véletlen, hiszen egy olyan bonyolult rendszerről, működési mechanizmusról van szó, melyet nem lehet két soros definícióval leírni, megfogalmazni. A legrövidebb definició talán az, hogy a világ körbeért. A politika, a technológia, a kormányzat, a gazdaság mind egy rendszerré fonódott össze. A rendszer olyan óriásivá duzzadt, hogy mára követhetetlenné, átláthatatlanná váltak az egyének számára. Ezzel párhuzamosan az egyéni élet leegyszerűsödött napi szinten, de az egyéni cselekvéseink következményeit nem ismerjük. A mai világ szerint nem is kell, hogy tudjunk róla. Például nem lehet megmondani, hogy ami pénzt fizet az egyén a magánnyugdíj pénztárba, abból a pénzből a társaság, milyen üzleti vállalkozásba fektet be. Lehet, hogy olyan beruházást finanszíroz, amelyik mondjuk a dél-amerikai esőerdőkön keresztül autópályát épít. Így míg ez engem mélyen felháborít és kimegyek tüntetni is akár az utcára, addig nem is sejtem, hogy valójában én támogatom ezt a vállalkozást a saját megtakarított kis pénzemmel. Ez jelenti azt, hogy a világ körbeért, de átláthatatlan. Ezzel párhuzamosan tűnt el az erkölcs, mint az egyént szabályozó rendszer. Mára nem hat. A civilizáció eddig ezen alapult. Azért volt sikeres, mert a negatív visszacsatolások felismerhetőek voltak, egyfajta öntudaton alapult. Az erkölcs az amit egy közösség helyesnek ismer el. Kell lennie ilyen szabályozórendszernek ma is. Nem lettünk erkölcstelenebbek, nem vagyunk rosszabbak az elődeinknél. Pusztán a technológiával nem tudunk mit kezdeni. Nem tudunk adaptálódni. Egyszerűen az erkölcsi fejlődésünk lemaradt a technikai fejlődéstől.Máig probléma például, hogy az internet milyen hatással van a fiatalokra. Az ember nem tudja követni a legújabb technológiai kütyük működését és hatását. Ami pedig az ember egyéni tapasztalatában nincs benne, arra nem tud kiterjedni az erkölcs. Eddig ez nem volt így. Régen a közösség határai világosak voltak, ma nincs világos határ. Egymásra vagyunk utalva.

A globalizáció etikája az individuális etika, mely az jelenti, hogy minden cselekvés egyszeri, egyedi. Csak én vagyok felelős a cselekedeteimért. Ez óriási baj, mert cselekedeteink hatása szigorú feltételeket szabnak a következő generációkra és ez az etika ezt nem veszi figyelembe. Felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékért, hogy emberhez méltó életet éljenek, a természetért, stb..., de ezeket a problémákat már nem lehet megoldani ezzel a etikai nézettel, hiszen itt csak magamért vagyok felelős. Ezeket a felelősségeket levették a vállunkról, de nem foglalkoznak vele. Hiszen ha valóban foglalkoznának vele akkor nem rongálnák úgy a környezetet a különböző nemzetek. Nem szabad a jövővel sem foglalkozni, csak a jelennel, a jövő problémái a következő generációra hárulnak, csak sajnos a környezeti probléma például nem ilyen. Ennek az etikának a kategorikus imperatívusza így hangzik Hans Jonas szavaival: Cselekedj úgy, hogy cselekedeteid hatásait összelehessen egyeztetni az autentikus emberi lét állandóságával a Földön. Viszont ahhoz, hogy ilyen etika meg is valósulhasson csak kisebb közösségekben lehetséges. Az ilyen helyi közösségekben lehetséges átadni azokat a tudástapasztalatokat, melyek szükségesek az életben. A kultúra csak helyi lehet. Ez  a lokalizáció nem elzárkózást jelent csak helyi önrendelkezést. Itt van értéke a tudásnak, van interakció, amely segíti a másik ember megértését, az emberrel való kapcsolatát és az ember itt figyel a természetre a környezetére, mert azt az övének, sajátjának érzi. Az egyén a helyi, közösségi ügyekért jobban felelős,mert számára átlátható és közvetlen tapasztalati világába tartozik. Kérdés, hogy ez csak egy a zöldek által fontosnak vélt utópia, vagy valóban megvalósítható. Mindenesetre e folyamat már működik, melynek már nevet is adtak: Glokalizáció.                

   Rég jelentkeztem, tehát régen ittam. Igen. Majd egy hetes szünetet tartottam az itallal. Persze nem vesztünk össze, csak kicsit hanyagoltam, mert a jóból is megárt a sok, meg picit rossz hatással volt rám, mert nem tudtam mellette semmit sem csinálni ugyanis mindig ő járt a fejembe vagy a gyomromban. E furcsa kapcsolat ideigelenes felbomlása után pénteken felsejlett bennem a sanda gyanú, hogy talán újra kellene kezdeni az eddig jól meg volt frigyünket. Új alapokra próbáltam helyezni a kapcsolatunkat, így a sok álmatlan éjszaka után alig vártam a szombatot, hogy ismét találkozhassunk. Este nyolc órakor felkerestem legszemetebb kisbarátomat, Lakberendező kiégett Karcsit, aki nem tudott ellenállni a fenyegetésemnek így időben megjelent, hogy lehajtsunk pár kupicával. Féltem picit, ugyanis előző nap Pécsen voltak zenélni rokkot és mivel náluk a muzsika nem különálló entitás így ez együtt járt pár hektoliter sörrel is, tehát kétkedtem Karcsi mozgásállapotát illetően, de szerencsére a csillagok együttállása megfelelt egy kiadós beivásra. Az első akadályt csak nehezen küszdöttük át, ugyanis a jegyszedő srác nem igazán tudott számolni, mert kispajtásomnál nem tudta kivonni az 5000ből-600 Ft-os precíz műveletet. Miután ezen áthágtuk magunkat, körülbelül a srácon röhögtünk vagy tíz percet, különböző neveket advánm neki: computer, zsebagy, számológép illetve vicces történeteket játszottunk és példákat találtunk ki neki, hogy hogyan fejlődhetne az iskola mégoly nehéz buktatóin is. Tessék, ha nálam van két alma és egyet neked adok, akkor hány kis alma marad nálam? Ha valaki tudja, írja meg, hátha olvassa ezt a kis fórumot. Na, de a lényeg, hogy felmentünk a pulthoz, ahol összetalálkoztunk Valikámmal és előre bejelentettem aljas szándékaimat, mondván hogy ma gyorsabban iszom a rövideket mint ahogy a kezei mozognak utántöltésér. Elég sokáig versenybe voltam, teszem hozzá. Általában egy sörhöz 3 rövidet kértem akcióba, ne kelljen sokat mozognom, így is tálcával láttak aznap az emberek, lehet azt hitték új kifutó fiú van a clubban. De nem. Egy óra alatt olyan alkohol szintet sikerült produkálnom hogy az új nevem akár Péter Pál is lehetett volna. Volt valamilyen koncert is, bár nem sok élménysugaram van e banda felől. Arra emlékszem, hogy az első sorban úgy csináltam mintha táncolok, Zsöfivel. Bár a hátsó sorok inkább azt figyelték ahogy a fenekét taperolom neki és olyan arcot vágtam hozzá, mintha a zenét élvezném. Így utólag bevallom, nem a zenére fókuszáltam. Egyszer csak elkapott a vágy és üvöltöttem, hogy elveszem feleségül, de sajnos a válaszára nem emlékszem ha volt egyáltalán. A koncert alatt elszívtam egy bagót is, amivel legalább háromszor égettem ki a Réka kezét, ezért neki ezúton is elnézést, bár úgyse olvassa a blogot, így nem tudja hogy saját csapdájába esett bele, ugyanis az ő tüzével gyújtogattam a cigarettáimat. Miután elmentek a csajok neki álltunk a Karesszal férfiasan vedelni, amihez bekapcsolódott M. Ákos (HUN) is. Ekkor már elszálltam, csak reménysugarak maradtak az életben maradásomhoz.  A KV tele volt friss húsokkal, így Karesz szeme felcsillant, hátha szexreéhes szemeivel sikerül neki valakit kiszúrnia majd megszúrnia, ennek érdékében a két farkast beeresztették a báránykák közé, azaz a tánctérre és különböző aerodinamikai mozdulatokkal próbálták magukhoz édesgetni a virágszálakat. Én kiszálltam a vadászatból, mivel nem volt érdekem benne, így azzal szórakoztam hogy széken állva adtam a ritmust a csőcseléknek, lássák mi a mai divat. Sajnos Valikám ki is szúrt, így ártatlan kísérletemnek nem lett meg a várva várt eredménye, hamagyorsan letakarítottak a nép szintjére. Aztán vége a bulinak. További történések nincsenek meg. Állítólag elaludtam kicsikét, állva. Meg hogy cipeltek le a lépcsőn, mert összeesésre ittam magam. Karesz kimenekített a zsúrból és ha már éppen friss gyepre értünk muszáj volt lenyúlnunk, hogy visszafele is élvezhessem az alkohol mámoros ízét. Aztán otthon lettem. Következő esemény, hogy reggel 9 órakor döglődve, vízért kiáltva fekszem. Gyorsan erőt kapva magamon a legközelebbi csapot rogyásig ittam, csak sajnos nem tudtam visszaaludni. Délutánt viszont teljes hosszában végigsunytam majd csörgött a telefonom, Mestike szólt, hogy az esti gyorsra vigyek jeget, ugyanis a többi szükséges eszköz rendelkezésre áll. Ekkor végigfutott a hátamon a víz, felállt a szőr a kezemen, Istenhez fohászkodtam, hogy miért pont velem, miért pont engem ver állandóan az ilyen barátokkal. Éppen, hogy jobban lettem, arra kapom fel a fejem, hogy a hargitába sört kérek illedelmesen, mert ugye hosszú út vár rám. Ahogy megvettük a jegyet, a mély hangú bácsi közli velünk, hogy késni fog  a masiniszta, bár tudtommal nem ma sztrájkoltak. Sebaj, mert eközben előkerült Mesti viszkije, amivel, egységem: Panka, el Bandi, Mesti, Marci elég jól elbánt e becses ital üvegével. Miután bekaptam a sörömet és megérkezett az álomvonat, gondoltam megkóstolom én is. Nem tagadom megjött a kedvem az italhoz, így picit gyorsabban fogyott a kelleténél, de szerencsére volt egy ismerős a másik fülkébe, aki pálinkával enyhített a fogyó készletünkön. Nevetgéltünk, röhögcséltünk, kocsmát csináltunk megint 5perc alatt a vonatból. Hozzáteszem, nem csak mi nevetgéltünk hanem a környékünkön lévő összes ember, csak ők rajtunk. Sebaj. A pia örömet okoz nekünk, mi meg másnak. Nemes cél érdékében jobban is fogyott a viszki. Mindeközben az egész út alatt mosógépet árultunk, majdnem sikerült is értékesítenünk egy ismeretlen hölgynek, de neki kis példányú kellett volna, nekünk ugye meg csak nagy van. Hosszas tárgyalás kudarcba fulladt, nem adta be a derekát. Hiába mondtuk neki, hogy összecsukható, hajtogatható, nem hitte el. Mivel a leszállásunknál már elfogyott az üveg viszki, gyorsan vettünk pár sört itthonra, amit a Róma című sorozat befejező epizódjában meg is ittünk.

Sajnos Mesti rosszul lett és elment hányni lefekvés előtt. Biztos az a rohadt vonat, a Nagy Utazás tette tönkre, az amúgy nem rozsdás gyomrát.

Ez történt november nem tudom hányadik napján.   

  Már másfél hete lakom a trógerlaktanyában, de várakozásaimat meghazudtolva még nem rúgtunk be. Mindenki megjavult, tanulás, mosogatás, főzés, mónikasó, balázssó, stb... családi programok vannak csak. Bár minden nap iszogatunk sört mert hát az a lakás italává vált de nem ittunk belőle annyit hogy a szomszédok is meghallják a sörnyitogatást. Ma is feljött a Zoli meg a Milán, de nem volt semmi különös hihetetlen berugós történet, csak amolyan nyugdíjas találkozó, nosztalgia beszélgetés régi női történetekről és berugásokról. Azt se hinném hogy megjavultunk volna mert erre a reménykedésre a hétvégék nem szolgálnak rá, csak nem hiányoljuk a heti rendszeres négy esetleg öt, néha több ivászatot egy héten belül. Így nem tudom hogy mire számítsak. Vagy vihar előtti csendet érzek, ez a jobbik eset, Vagy esetleg kiöregedtünk a szakmából és nem üvöltünk pesti szórakozóhelyen sértő nemiszerveket és prostituáltakat. Én titokban elárulom azért, hogy lenne már kedvem bereccsenteni, ész nélkül üvölteni, másnaposan felkelni és kérdezősködni hogy mi volt előző nap, vagy csak nevetni a tegnapon. Szóval nálam szakad a cérna... De.

De dolgoznom kell a szakdolgozatomon, meg egyéb tanulási tényezők hátráltatnak, amik kezdenek az idegeimre menni, így utóbbi időben rendszeres sorozatfüggő lettem, most éppen a Róma nevezetű szappanoperát kezdem már kivégezni, ami borzasztóan jól sikerül a rendezőknek. Ezek mellett fanatikus Dr.House rajongó vagyok így a szerda esték szentek, kivétel a sörnek és a rövidnek van keresni valója, vagy egyéb telefoncsörrenésre már rezdülök, de egyébként kizökkenthetetlen vagyok...Dögöljön meg Frei és a sója. Ezek mellett elkezdtem újra súlyzózni, a testem már kezd hasonlítani Dávid Hasselhoffunkére, mert olyanra szeretném mint neki van. Vagy olyat szeretnék mint Fekete Pákónak. A súlyzózást nem azért csinálom mert megszállott bádibilder lettem hanem azért mert az olvasás közötti cigaretta szünetből visszajőve annyira nincs kezdem folytatni a munkát, hogy agresszivitásomat szerencsétlen vasdarabokon töltöm ki. Jól megemelgetem, megbicepszeztetem, majd idegből földre gurítom őket. Érdekes, mert látványos javulást már másnap sikerült elérnem ezen nemes eszközökkel, alig tudtam megmozdítani a kezeimet. Az alakom meg olyan mint Leonardo Dicaprioé volt a Titanicban, csont és bőr.

Egyébként csütörtökre le kellene adnom egy nagyobb szösszenetet a rendszerváltásról és annyira jól megy hogy itt gépelek jelen pillanatban is. Pedig rengeteg könyvet elolvastam csak lusta vagyok begépelni elképzeléseimet, így ez a meló holnapra marad. Bezárkózok egy rekesz sörrel meg kávéval meg cigarettával és ami a számon az a kezemen lesz egy nap alatt, különben csúnya következményekkel találom magam szembe, például hogy kirúgnak. Érdekes ez a tudományos élet, mert a lényege az egésznek az, hogy nagyon el lett baszva az átalakulás, csak éppen ezt meg is kell magyarázni. Amolyan százalékos kvíz showra készen állok, mert annyi adat van a fejembe, hogy mindenről azok jutnak eszembe. És most nem csak az alkoholfok tartalmai vannak a buksimba, hanem ennél picit komolyabbak is. És egyre erősebben fontolgatom, hogy halasztok a történelem szakon egy félévet, mert kicsit besokaltam és elegem lett a sok baszakodásból, picit összetettebben szeretnék koncentrálni. 

Ezenkívül első szerencsés hallgatója lehetek a Tatu18 legújabb albumának is. Lassan már tudom a szövegeket is. De ez a tatutörténelemben nem az első eset. Régen mikor a második került a piacra én már  untam őket, mert akkor Ákoskával lakhattam együtt aki éppen keverte a szobába a számokat és mire kész lett, én már nem tudtam meghallgatni.

Ez történt a világtörténelemben 2007 november havának közepén. Ámen!Tanulok tovább.         

Néha nehéz megmondani, hogy mi a megoldás. Machiavelli szerint a cél szentesíti az eszközt, bár ő ezt sohase mondta ki. Sok filozófus szerint semmilyen cél érdekében sem szabad rossz eszközökhöz folyamodni, főleg olyanokhoz nem, melyek más embereket sértene vagy bántana. Régi vita ez a filozófia történetében és azt hiszem nem is lehet eldönteni sohasem végérvényesen. Főleg azért nem mert minden helyzet más és nem lehet felállítani erkölcsi imperatívuszokat univerzálisan. De mi van akkor ha egy helyzetben van cél, csak eszköz nincsen? Mi van ha nincsenek eszközök az elért célhoz? Lehet e cselekedni egy cél érdekében eszköz nélkül? Azt hiszem nem. Talán csak a puszta reménykedés marad ebben az esetben is. Talán csak a vágyódás, Talán csak a hallgatás... Mikor kicsúsznak a dolgok a kezeid közül nehéz újra összeszedni magadat, nehéz elérni a kívánt célt, mert az ember érzi hogy semmilyen eszköz nem áll rendelkezésére. Nehéz a lelki bajok gondozása is. Segítséget csak mástól várhatsz, ki vagy szolgáltatva. A másik egyén egyben cél és eszközzé is válik. Roppant nehéz különbséget tenni. Nincs biztos orvosság és megoldás, csak az idő mely segíthet, csak az mely eldönti sorsod. Persze ilyenkor múlik leglassabban az idő, ilyenkor mikor minden perc a szenvedést idézi csak elő, mikor az emlékezet által nem a jelenben élsz, csak a múltban kalandozol. A kívánt múltat melyet nem érheted már el. De nem állíthatsz elméletet melyet a jövőre vetíthetsz. Nem lehet történelemfilozófiát alkotni. A történeted céltalanná válik ideig óráig. Vákuumba kerülsz mely félelmetessé és hátborzongatóvá tesz. Hiába vagy a saját történetedben te a főszereplő, ha nem tudod mit kell játszanod. Épp azért félelmetes mert a lényegre próbálsz rákérdezni, de nem kapsz választ mert nem is kaphatsz. De a félelem akkor válik érdekessé ha sikerül legyőznöd és megoldást találnod. Mikor minden elhallgat akkor a legnehezebb megtörni a csendet. Úgy érzem vákuumba kerültem,de nem tudom még mit kell tennem.   

 

 

Sehol se jó, de most legrosszabb otthon. Nem azért mert nem szeretek itthon, csak most nem. Élni akarok minimális felelősséggel, csak valami foglaljon le nagyon. És ez ne az alkohol legyen mert meguntam egy picit. Azért ma elmegyek, néha vissza kell térni a gyökerekhez. Olyan bajom van, mint valami örökmozgónak, mindig jár valami a fejembe, de mindig más. Nem tudok aludni rendesen, mert nem tudom hogy mit is akarok valójában. Talán egy Tescos állás lenne jó, ahol nem kell gondolkodni meg felelősséget vállalni és nem érdekelne ha baszogatnának. Nem tudom miért akar mindenki kioktatni, azért hogy hogyan éljek. Én is tudom hogy mit csinálok, tudom hogy mi a jó és mi a rossz. Tudom ha rosszat csinálok, ez van, most ehhez van kedvem. Ha rosszra van szükségem hogy jól érezzem magam akkor nekem az a jó. Csak egy fél évig kikapcsolnám magam a komoly dolgokból és aztán dupla lendülettel belevetném magam újra, ha letisztult minden a fejembe, de így nem tudok dolgozni meg foglalkozni semmivel sem. Öt éve csinálom ugyanazt, talán nem is rosszul, de belefáradtam, nagyon belefáradtam. Nincs most hozzá kedvem, tudom hogy pont a célegyenesben, de akkor is. Kipróbálnám magam máshol is, mást is.

Magam alá ásnám a világ minden problémáját és azon taposva nevetnék egy kicsit, hogy én nyertem. Mikor rájövök hogy csak veszíthetek, akkor újra kiásnám ezeket, de már nem dugnám a fejemet a homokba, hanem a hátamra venném őket és addig cipelném még mindegyikre megoldást nem találnék. Amelyiket nem sikerül, az meg úgyis maga alá temet majd.

Nem írom le, hogy milyen volt az elmúlt nem tudom hány hét vagy nap, nem írom le azt se, hogy milyen bulik voltak és mik történtek. Egyrészt nem lehet követni már az eseményeket, nem bírom lejegyezni a történteket, másrészt már úgyis mindendeki sejti és tudja hogy mik történtek. Elmentünk délután hazaértünk másnap. Közben meg ittunk. Nem lehet olyan viccesen visszaadni mint ahogy megtörtént, utólag meg már unalmas is lenne.

Ehelyett leírom azt, hogy új lakótársak érkeztek a Logodi utcai kis munkásszállóba, hostelbe vagy kollégiumba, ki hogy nevezi éppen nálunk. M.Balázs (Hungary, Siemens) és L. András (Hungary, OTP). Igazából egy utcában éltünk itt Pesten a tati gettóban csak mostan átbútoroztak, mert szeretnek, másrészt meg olcsóbb a hajlék. Szép kis társaság alakult egy fedél alá, mindjárt elfogyott pár sör és némi cigaretta az első éjszaka alatt. A lakás most úgy néz ki, mint valami ruhatár vagy egy tároló. Egy szabad rész van az a wc, de ha valakinek nagyon kell akkor legalább fél óra idő kell hogy a last minuteban odaérjen mire áthágja magát a különböző akadályokon. A használt gumin keresztül a mikuláscsokiig bezárólag (lehet egy idősek) megtalálható itt minden. Amolyan házi design center. Ha egy halott kis fiút találnék a kabátstóc alatt se lepődnék meg, maximum azon hogy kié. Egyébként nagyon családiasan vagyunk, már majdnem szexeltünk is, olyan boldogok vagyunk most egymásért. Például már van tévénk is. Ez fenomenális mert meg tudtuk többek között, hogy a márka megszűnt, ezt valami hírcsatornán mondták be, ha jól emlékszem az üvegtigris nevezetű kibeszélőshowban. És van dvd lejátszónk is. Én még ilyet nem láttam és nem még nem jöttem rá a hasznára ennek a jószágnak, de van. És ez a lényeg. Állítólag lehet rajta filmet nézni. Ez azért jó mert megtekinthetem rajta a kedvenc filmjeimet is, olyat mint a Bud Spenceres meg Terence Hilles sorozatok, meg a Dallast Jokival. Ezenkívül van ám mosógép, bár Isten lássa dolgom, hogy a közelébe se menjek. Ez amolyan női munka, csinálja a kurva anyád. Hopp, csúnya beszédért lehet szidalmazni a kommentekben, úgyis kimoderálom, na nem a modorom, az írásotok. Erre jó a blog itt a blogodiban, mert mind a két helyen a saját emberem úra vagyok. Nem tudom hogy írtam e már de szívesen felveszünk takarítónőket, na nem azért mert rendet szeretnénk, csak mert nincs pénz drága utcalányokra a pajtiaimnak. Lehet kicsit csapongó az írásom de hát ezek jutnak eszembe ilyen későn, meg más is de azt nem írom le mert perverz és mocskos. Olyan mint Budapest. De nem a Logodi, mert ez egy szép utca, szép emberekkel. Lakott itt például már a Kosztolányi, Márai, Puskás, most meg mi. Egyébként szerintem egyikőjük se mondhatja el magáról azt mint a két pajtásom, hogy az utcán belül már két lakásban is laktak. Szóval a két emberem világhírű lehetne, amolyan kvízkérdésre valóak. Én is költöztem egyébként, csak én az egyik szobából a másikba. Mert annyira azért nem szeretem őket, hogy a szuszogásukat hallgassam, meg rinyáljanak nekem azért hogy nem tudok aludni. Igen, enyém a külön szoba, meg a pénz, meg a hatalom, tied...(Zana Zoltán). Így megnyerte egymást a két szerelmes pár, most éppen együtt sunynak, de külön ágyon. Összevesztek valami különös lányon. Micsoda rím. Szóval megvagyunk mi itt jóban rosszban, jó hangulattal vidáman. Olyan mint valami realityshow, bár remélem nincs bekamerázva. Szóval megvagyunk, mint valami család anya nélkül, nő nélkül. Ráadásul még ha megtalálnám a dolgaimat és azt a könyvet melyért megittam egy kávét hogy olvassam, akkor talán még visítanék is a boldogságtól. Addig meg marad a  feeling. 

Így teltek sötét november első napjai. A vihar előtti csendben nem árt egy kis változtatás, hátha több erőm lesz a dolgaimhoz és a sulihoz. Ha pedig valaki kisosztrákot szeretne esetleg délelőtt vásárolni, akkor szóljon nekem mert van egy emberem aki szólt hogy tudna szerezni olcsón. Amíg a készlet tart. Ruf An!

áfvíderzén   

 

  A tegnapi viszonylag frissítő nap után tudtam, hogy ma egy teljesen más nap fog következni. Mivel Valikám már egy hete jelezte az interneten, hogy szervez egy retro bulit a Kv sátorba, így várható volt az este kimenetele. A csapat a szokásosnak ígérkezett, először M.Balázs (Siemens) jelentkezett kora délután, hogy neki már mindegy és mi lenne ha a tervezett 7órát nem várnánk meg türelmetlenül. Nagyon egy síkon mozogtunk, mert ebben a szituációban nekem is ez járt a fejembe, nem tudtam magammal mit kezdeni tehát irány a kocsma. Ha emlékeim nem csalnak olyan 6óra tájban már a házam előtt lődörgött, várva amíg én kicsinosítottam magam, azaz belebújtam a stricigúnyámba. Alternatív terv hiányában nem keringőztünk a városban hanem egyből a tett helyszínére sietve, a Kvba futottunk be. Valikámnak nem is árultam zsákbamacskát, előre közöltem vele hogy milyen szándékkal jöttem, a kérdés csak az volt hogy kivel dolgozzak. Valikám felsorolta az összes lehetséges jelöltet, de nem gondolkodván sokat a Becherovka hallatán, hamar felfogadtam magam mellé. Szerencsére nem is csalódtam benne, mivel rég voltunk együtt most nagyon jól esett minden csepp belőle. Mesti is ezt választotta az este hangulatfelelősévé, így nem maradtunk magunkra ha esetleg pisilésből jövet meglátogattuk Valikámat a pultnál egy kis szíverősítőért. Idővel aztán a kétfős személyzetünkhöz csatlakoztak Titóék, Radóék, Dió meg Bontó Karcsika is, meg aztán sokan mások. Erős italozásba csaptunk át hogyha esetleg elkezdődne a mulatság mi legyünk a táncparkett deviljei. Ahogy elkezdődött a buli megjelent Zsófi, Réka és Viki és ezzel a lendülettel vége is lett a bulinak mivel elment a világítás az egész városban. Véleményem szerint valami terrorista volt aki jelezte nekünk hogy nem szabad többet innunk. Mivel keményen harcolok szabadságjogaim ellen, így úgy éreztem nem szabad megfutamodnom ezek ellen a hitvány gazemberek elől. A másik elméletem szerint a Zsófiék lehettek a bűnösek. Valószínű valamelyikük nagyon nem szereti a kávéházat mert ahogy megérkeztek elment az áram, majd ahogy kiléptek visszajött. Ez csak nekem tűnt fel akkor de roppant gyanús. Elméletem szerint valamelyikük kiharapta az áramot a földből, mert olyan részegek voltak, hogy alig tudtak megállni. Mindenesetre tovább kellett lépnünk és harcolnunk, melyet a Kámonleon nevezetű sátorban próbáltunk végrehajtani, de itt nem hozzánk illő emberek mutatkoztak, akik nem biztos, hogy vevők lennének a mocskosabbnál mocskosabb viselkedésünkre. Viszont találkoztam két nagyon régi ismerősömmel és ivócimborával, Suszter Lacival és Ambrussal, akikkel nagyon gyönyörű szép éveket töltöttem együtt a kulacs neveztű szórakoztatócentrumban, de aztán sajnos az élet kifürkészhetetlen szélvihara másfele sodort bennünket, más és más kocsmákban iszunk. Taxival gyorsan átrepültünk a mozi föle ahol a csapatom többi tagja már lázasan melegített különféle szeszesitallal az éjszaka hátralevő részéhez. Na itt aztán volt ismerős bőven. Kezdeném mindjárt szomszédaimmal, a Radomir család két igen jeles képviselőjével, Petikével és Jóóvival, akiket már maga alá temetett az alkohol özönvize. A pultnál Őri Pista szórakoztatta az arra járó klienseket míg a pult mögött Feca mérte a jobbnál jobb szeszesitalokat. Aztán itten volt a kisMesti is, azaz a Zsófi, aki utána át teleportált minket a Pikantó nevezetű sátorba. Ezúton is nagyon köszönjük neki. Ebben a sátorban valami rém förmedvény tuctuc zenét gyártott a DJ a hallgatóságnak, de aznap kielégítette magas igényeimet. Itt sikerült még összefutnom Szösző népes táborával is akik eléggé megmerevedtek különféle bódító léktől. Miután kitáncoltuk azaz kiugráltuk magunkat a sátorba, próbáltam hazamenni a csajokkal ,de ez nem volt olyan egyszerű ugyanis Dávid fish Csabi és Petike egészen egyszerűen nem akartak elengedni mert hogy még nekem dolgom van velük meg az itallal. Életembe talán másodszor nem az ital mellett dönt az ember aztán máris ez történik. Na lényeg hogy a gonoszok kezéből sikerült menekülnöm hosszas küzdelmek árán és végülis taxi-val men-tünk hogy min-den-ki lás-sa, mikor és hogyan ér-kez-ünk meg a Ré-ka-villá-ba. Miután befutottunk, legnagyobb meglepetésemre Réka behívott a lakásukba a Zsófival együtt. Mindenki arra gondol amire akar, de csak megetettek. Persze azért titokba már felraktam vagy tíz gumit a kéjlécemre befele menet, de csak rakott kel lett belőle, melegszendvics meg nyalifagyi. Haha. Ezek nem különböző perverz pózok és jelenetek, hanem télleg eledelek.:) Jajj de jó így kétértelműen.:D Miután végeztem a kajával (és a csajokkal:DDDD) kirúgtak a kéróból és mennem kellett haza. Hazafele Backstreetboysosra áztam, merhogy annyira szakadt az eső. Ez jelezte a szomorú elmúlás és a fesztivál végét...

Ez volt 2007 októberfesztje. 18 év alattiak számára nem ajánljuk, kérem ne próbálják ki azt melyet itt leírtam. Én is csak külföldi támogatásból szerzett pénzen és több évi gyakorlás után jutottam el erre a szintre. Aki kedvet kapott nyugodtan jelezzen itt a neves alkoholisták blogján. 

üdvölettel:

Bunyós Stukker 

   Nekem a fesztivál ideje alatt a holtpontot jelentette ez a nap. Teljesen kiégtem és nagyon rosszul voltam. Csak egy dolog hajtott a nap folyamán, hogy nem érdekelt más mint hogy elmenjek a Relics koncertre csakhogy ne kelljen másnaposan szenvednem otthon. A szokásos csapatra számíthattam is az este és a délután folyamán. Olyan 6óra tájban találkoztam Mestivel de nem biztos mert keverem már a napokat, egy biztos hogy találkoztunk. Meg arra emlékszem hogy vasárnap fejeztem be egy 600oldalas művészettörténet könyv olvasását így megelégülten mentem be a városba. Mesti beugrott az Árva Gabihoz a molóba ahol átadta a Notenkses gitároskislány személyes névreszóló aláírását. Ezután vettünk pár söcimacit, hátha jobban leszünk és különböző komoly témákkal majdnem felakasztottuk magunkat a tóparton a Mesttel. De szerencsére nem, mert használt a gyógysör meg megérkezett Bika Ákoska és Lakberendező Ombodi is, így a végén a világvége hangulat kezdett átcsapni bebaszóssá. Végülis az este folyamán ez a hangulat csak a Mestit ragadta el, mi tartottuk magunkat viszonylag az ördögi belső hangok csábításának is. Időközben Panka is megjelent a tóparton kicsit dumcsizni velünk, de látta hogy ma túl sok jót nem tud belőlünk kihozni és korán hazament. Miután minden bevethető mozdítható sör elpusztult, így a négy lúzer elindult ahhoz sátorhoz ahol a koncert lesz. Ez a Moló sátor volt. Ott volt a Titós Anikó illetve a barinője akinek sajna elfelejtettem a nevét. Próbáltunk értelmes kommunikációs csatornát létesíteni, hozzáteszem nem nagy sikerrel jártunk. A koncert elég jó volt csak maga a hely borzasztóan nem alkalmas ilyen fesztivál lerendezésére. Mire bementem a kabátomért körülbelül 30 roppant zsíros rokker izzadt hónalján keresztül kellett végigsimulnom ami valljuk be nem egy túl szexis feladat, így inkább kint folytattuk a hidegbe a sörözést. 11 óra körül megjelentek Zsófiék is kivételesen viszonylag józanul, de nagyon sokan voltak arra még emlékszem. Dzsámbónak ezúton is köszönöm a meleg szavait melyet hozzám és Zsófihoz szegezett. Két hambit be is vertem az éjszaka folyamán mert roppant rég ettem a fesztivál ideje alatt. Olyan éjfél körül hazamentem mert fáradt voltam. A Mesti viszont elég jól mulatott így ő a szeszért folyó küzdelmet itt megnyerte ellenem, mert tudtam hogy utolsó előtti nap lévén, már nem az én kezemben van a sorsom. Mert ahhoz hogy behozzam, nagyon jól tudtam hogy holnap nem kellene innia. De mint majd kiderül ez nem valósult meg...Tehát Mesti:Stukker 5:4.A háború eldőlt. Hétfő márcsak presztízs meccs volt, de nem akármilyen...Folyt. Köv.

A fesztivál ideje alatt gondoltam nem fog ártani egy kis mozgás, hátha fittebűl tudok inni. Ezért kihasználva az alkalmat felmentem Pestre a csoportbajtársaimhoz futballozni, ahol az év legnagyobb meccsét játszottuk, amolyan Fradi-Újpest presztízsű. A fél 9es vonattal kellett mennem így korán kikeltem az ágyból, épp hogy átfutott az agyamon hogy előző nap odatettem magam szépen az alkohol elleni küzdelemhez. De elfelejtettem, hogy másnapos vagyok, meg amúgy sem én voltam hanem a Stukker, ma meg már Tomi vagyok. A józan. Ahogy megérintett a MÁv szaga, megérintett a Máv kellemes lágy hangja is: "Értesítjük...". Anyádat értesítsed!!!Én innen értesítem, hogy Mávnak nem kell menetrendet csináltatnia, megszokásból mindenki kimegy valamikor és akkor az ember csak magát tudja hibáztatni nem a rendszert ha lekési a vasparipát. De így... Vagy olyan a menetrendet kellene megalkotni, ahol kiírják hogy mikor érkezik a vonat, majd hozzáraknak +- annyit amíg az előző vonat és a következő vonat megjön. Így nem tudnak tévedni. Sebaj. A nagy nyugalmamba jöttem rá hogy mennyire szarul is vagyok, így türelmetlenül idegeskedtem tovább. Nagy szerencsére éppen beestem a rangadóra, ami szintén késett. A végtelen nyugodt másnapos sörnyomásom nem ment 50fölé, így lelkiekben felkészülten ért az első labdaérintés. Sajnos testileg annyira nem voltam felkészült,így a kondim hamar elkészült. Majdnem volt jó labdaérintésem a meccs folyamán, így a hölgy közönségünket nem nagyon tudtam elkápráztatni. A mérkőzés szoros döntelennel zárult. Talán igazságos volt. A deles vonattal hazacsaptam, majd felmentem a netre körbenézni barátok után, szerencsére a legmocskosabb embereim fent voltak, így hamar kérdőre vonhattam hogy mi lesz ma. Karesz, Mesti. Platán presszó volt az első sátor délután 3kor amit bevethetőnek ítéltünk, így laza két sör mellett kibeszéltük a tegnapot meg minden fontos lelki és pszichoszomatikus betegséget. Érdekes szociológiai jelenség ez a Platán presszó. Megtalálható a gyárfőnöktől kezdve a beugrós postásig, a lesüllyedt hajóskapitánytól a kiégett értelmiségiig, az alkoholistától kezdve minket is., mindenkit egyszóval. Minden réteg reprezentálva van.Ha közvéleménykutatást csinálnék, ide jönnék felvételre. Szerintem az egész országot reprezentálná. Egy a közös a sör. Meg a bamba délutáni nézés merev fejjel és tekintettel, semmit mondó szemekkel a földre. Miután kibeszéltünk mindent, hamar elindultunk Karcsikáékhoz, sörrel meg pizzarendeléssel. Anyukája még éppen aludt és mire felkelt a rémálma valósággá változott, rájött hogy megérkeztünk. Ezt a traumát nehezen tudta feldolgozni, így Karesz apukája próbált minket beszocializálni azzal hogy megitatott velünk egy nagyon nagyon finom pálinkát. Nem mondom, mennék már megint vendéglátóba. Persze Karcsi ezalatt a két óra alatt a fürdőkádban készült az estére és az éjszakai növényekre hátha tud majd locsolni. Mi Mestivel addig egy Will Farrel filmmel vertük el az időt, sajnos nem tudtuk megtekinteni végig. Ha jól emlékszem már olyan 6óra körül a Kvba szórakoztattuk Valikámat, legnagyobb örömére. Már nem tudom mivel dolgoztam, de ha jól emlékszem Valikám a Hubertust ajánlotta és én megfogadtam szigorú tanácsát. Ha pulthoz mentünk mindig lecsúszott egy. Miután Tircsiék is megérkeztek elég szép kis ivóstársaság alakult, ahol Laura elindította a lavinát miután mindenkit meghívott egy szösszenetre, ezzel azt érte el hogy csak úgy jöttek a körök egymás után. Szerencsére Szilvia is befutott aki szintén szépen beivott és itatott, ezúton is köszönöm neki amit belémrakott. Bár sajnálom picit mert szegény másnap behányt a Tescoba illetve apukája szólt neki a temetőbe hogy oda azért ne hányjon majd mert nem illik. Hát igen. A rövidital mindig a legrosszabbat hozza ki az emberből, néha szószerint. Tíz óra körül kezdődött a Twinsix koncert akiket nem ismertem, de aznap úgy pörögtem rajta mint kurva retikülön. Ekkor érkeztek meg Zsófiék is, de még szolidan viselkedtek, a Wiki kivételével, akivel végig az első sorban zúztam a koncert folyamán. Úgy üvöltöttük a számokat mintha ismernénk azokat. Sajnos a koncert utáni részek homályban maradtak. Zsófiéknak is sikerült feladnia józanságukat és pörögtek a csapattagokkal együtt, így éreztem hogy a csütörtöki eseményeket talán átvészelem. Ha jól emlékszem táncoltunk ott páran mint valami reumás nyugdíjas csoport. Illetve még az is beugrott hogy a benzinkúton fejeztük be a bulit ahol ettünk pár hottogot Rékával és Samantha Juinggal. Majd haza taxi. A nap embere valójában O.Károly (HUN) volt aki úgy beszélt a lányokkal mint valami strici és lakberendezővé sikerült innia magát. Ez az jelenti hogy miután betalált a szobájába frontálisan ütközött a cds polcával ami elborult mint Csárli Filpó agya mikor ellopták a kamionját. Az esetet úgy próbálta titokban tartani és elkendőzni, hogy a levett pulcsijával betakarta az elejtett zsákmányát nehogy anyukája észrevegye. Anyukája észrevette másnap reggel, így sajnos a mi Karcsinkról kiderült otthon hogy ipari mennyiségbe iszik a család tudta nélkül. 

Ez volt 2007 október 21-én. A fesztivál az utolsó harmadához érkezett,de még hátra volt az amit nem is sejtettünk...Folyt köv.

Az előző fesztivál nap elég erősre sikerült. Nem tudni mikor kerültünk ágyba. Egyet tudok csak biztosan hogy mikor keltem. Bizony. Ezt onnan tudom hogy Mestike csöngetett a kaputelefonon mert letette a bányában a csákányt és haza kell menni, de előtte feljött értem. Ennek örültem, főleg hogy már egy óra volt. Annak már nem örültem hogy sörrel a kezében érkezett. Pontosan négy darabbal. Ebből kettőt nekem szánt. Mivel nem voltam túl jól így muszáj volt egyet gyorsan lenyakalni, hátha segíti a vérkeringésemet. Úgy néztem ki mint akit most engedtek ki a börtönből 20év után és most kimehetek egy napot a szabadba, majd mehetek vissza újabb húsz évre. Körülbelül ennyire élveztem hogy életben maradtam egyáltalán. Sebaj. Új nap. Minden nap ajándék. Ennek szellemében megajándékoztam magamat még egy söcivel hogy ne féljek a koordinációs problémáim miatt. Felszálltunk a tatai táltos vonatra, irány haza, mert ma állítólag Tatabányán folytatódik a fesztivál a Puskin sátorba ahol olyan fellépők lesznek mint a No Thanx és a Tatu18. Ebből egyik se érdekelt. De ha fesztivál akkor zene, meg kacagás, meg családi hangulat, meg piahegyek. Ebből a piahegyek volt a hangsúlyosabb. Avonaton összeszedtük Ákoskát és a szegedi Pétert, akit borzasztóan érdekelt a koncert. Újabb sör csusszant le. A kabint szerencsére sikerült fél perc alatt kocsmává varázsolni. Sör, cigaretta, füstfelhő. A kivülállók azt hihették hogy kigyulladt a vonat vagy éppen csak egy gőzmozdony húzza az igát. Beült közénk egy hölgy is aki nagyon barátságos volt mellesleg nem nézett ki rosszul, de a boldogság szigetet Ákoska hamar elrontotta miután a hölgy arcába izomból belefújta a füstöt. Arcára fagyott a mosoly a hölgynek. Nem is mosolygott már olyan ártatlanul velünk együtt. Sebaj. Mindenki lepakolt otthon, két óra szünet, aztán irány a próbaterem öt órakor ahol lázasan melegítettek már Mestiék a nagy napra. Főleg sörrel gyúrtak rá a hangzásra, meg a húrokra. Én szolidan viselkedtem, nem úgymint Balázska aki éppen a tegnap estét ecsetelte visítva, hogy milyen kőművesre itta magát. Ezzel csak az volt a baj hogy a próbaterem mellett vagy 5 kőműves dolgozott. Szerencsére nem állt kalapács a hátunkba így biztonságban indulhattunk a Keksz bulihordozójával Tatabányára. A toxikus járatot Keksz vezette, Ákoska navigálta Radóval egyetembe, bár ő inkább csak hölgyeknek ordibált az ablakon keresztül hogy kurvák illetve ehhez hasonló jelzéseket adott le a külvilágnak, hogy bizony elindultunk és remgjen a föld. Hátul meg a csomagok meg Mesti, Petya és jómagam. Gunsra énekelgettünk hangosan hogy a mestinek meg legyen az ideális hangzása. Megérkezésünk jól sikerült, kirámoltunk, majd megnéztük hogy mi várható az estén. Legnagyobb meglepetésemre 10éves örömlányok és az alatti "új generáció" volt reprezentálva, akiket mint egy disznócsordát kellett a biztonságiaknak visszafogni mert nem engedték még oda a válljúhoz. A váljúnál már játszottak a srácok vagy lányok nem tudom hogy kisfiú vagy kislány kibe...Mindenesetre már zúztak. Míg behangzották magukat, addig a backstageből szórakoztattam az örömlányokat azzal hogy néha elhúztam a függönyt, szerencsétlen tökik meg asszitték hogy a No Tenkszből int ki nekik valaki és ennek úgy megörültek hogy egyszerre visítottak és kiabálták hogy notenksznotenksz. Megmozgattam a kis balfékeket. De 8órakor már elkezdődött a party, zenekar fel a színpadra, majd beengedték a csordát. Mi az ajtóban cigizgettünk meg iszogattunk. Nem kellett volna. Mestire rászólt valamelyik tökmag anyukája hogy ne bagozzon mert árt a kicsinek. Mesti elirult és egyetlen egy milimétert hátrált. Mivel látta az anyuci hogy itt nincs sok keresnivaója mérgesen odébbtólta a bicaját. Velem meg baleset történt. Frontálisan ütköztem egy 6 éves kissráccal, aki sajnos olyan picike volt nem vettem észre. Olyan mint amikor egy kispolszki csattan egy kamionnal. Nyertem. Remélem ő se sérült meg. Miután a sátánmetál banda végzett és lerakta a lantot, mindenki hazament aki 10éves vagy az alatti, így körülbelül 20an maradtunk a takarítókkal együtt. Fellépett a Tatu aki borzasztó részegen játszott, de szerencsére a közönség még részegebb volt, azaz mi így nem volt baj a hangzással. Ezenkívül Morris és Árpi is megjelent kezükbe viszkikólával. Mesti húgával és velük rendszeresen a wct használtuk kijelölt dohányzónak, mint régen a gimibe. Radóvala wcbe lelkitanfolyamon vettünk részt, egymást kúráltuk, azaz inkább én őt. Lackó meg olyan picsa részeg volt hogy nem igazán tudta hogy eljött otthonról de talán még nem is sejtette. Karcsika is épphogy befutott a saját koncertjére mert valami hülye suli miatt nem tudott délután már inni, így elég mérges is volt. De szerencsére más nap már tudott, de ez egy másik történet, egy másik fesztivál nap. Szóval nekem ez a sátor annyira nem tetszett de hamar el is hagytuk a fellépések után, csak még előtte Mestike és Radó odatette a gyomorsavát. Mesti még a fellépésük előtt. Radó meg majdnem halálra itta magát, még vasárnap is hányt. Állítólag mert romlott sör volt. Nem tudom, mert én megittam vagy 6 dobozzal de semmi bajom nem volt másnap, azonkívül hogy fájt picit a pocim. Szerintem csak kifogás volt a gyengeségükre. Morris és Árpi elment haza a Zsófival, mármint nem úgy csak a pletykába, ahol ha informácioim nem csalnak elaludtak. Ez ám a buli, nem a tánc. Radó a mozifölött folytatta pályafutását, ahol kettőt fizetsz négyet kapsz akció volt a rövidből. Rövid ideig is bírta. A csapat maradék tagja, velem egyetemben a kvban folytatta az ivászatot. Nem volt semmi különös, talán a Mestit tudnám kiemelni, de ezt nem írhatom meg mert sérteném a személyiségijogait, nem úgy mintha lenni neki olyan. Számomra ez a fesztivál nap gyengének bizonyult, legyőztem az alkoholt, nyertem. 

2:1 a mérlegem az eddig megtartott mérkőzéseken. A javamra. Másnap újra meccsem volt, és nemcsak foci... De az egy új nap, új fesztivál nap, új sátor, új helyszín, új írás...Folyt.Köv.  

   Mivel nem aludtam az éjszaka, így kiszálltam az ágyból reggel 6kor és elkezdtem magam telekoffeinezni. Ez menni szokott mert szeretem nagyon. Különböző módokon szoktam bevinni pici szervezetembe de általában kávéval, teával vagy energiaitallal, de inkább mindhárommal egyszerre. Mivel fél 9re mentem, volt időm mindegyikre, plusz még egy doboz cigihez, annyit bagóztam. Mintha az amolyan fájdalomcsillapító lenne. Bementem suliba, nem érte meg dehát ez van. Kötelesség. Csak hát ugye az ivás rovására megy. Nekem meg most azzal kellett foglalkozni, az volt a fontosabb. Ennek szellemében a suli után próbáltam egy két órát sunyni de nem igazán ment, mert a koffeintúladagolásom túl jól sikerült. Elvileg fél 6kor mentem volna focizni kis bajtársaimmal, de idő előtt szóltam hogy ma nálam nem a sporté lesz a főszerep, hanem az üvegezésnek. Nagy kínok közepette szerencsére megszólalt digitális készülékemen egy hang, amolyan belső hang is volt mert sejtettem hogy Mestikém lesz. Nem is csalódtam, sőt csupa jó hírrel szolgált:"Eljött az idő". Ez már este 4óra magasságában volt így 5órára már az aznapi harcijelmezembe öltözködve megjelentem kis pajtásaimnál. A piszkos anyagiakból vodkát vásároltunk, meg pár sört. Sajnos Al Bandi picit csúszott valamilyen munkára hivatkozva, így neki kevesebb jutott a bájitalunkból. Annyi baj legyen, gondoltuk majd később iszunk, meghát ő úgyse marad sokáig mert másnap korán megy dolgozni, így ennek szellemében csak olyan délig akar maradni. Nem akarom lelőni a poént de ez különböző deviáns okok miatt elmaradt neki. Idővel bejelentkezett szerény kis csapatunkba Bazsi is, de ő teljesen formán kívül játszott aznap, nem volt sajnos a régi, de remélem még visszanyeri majd régi fényét ha rájön hogy a megélhetésért való küzdelem nem minden. A hobbialkoholista kis csapatunk 9óra előtt befutott a Morrisons2 sátorba, mert állítólag a második napon itt a legjobb a zene meg az italmérés. Csapatunkba felvettük Zolikát is aki éppen arrafele kajált, de inkább az italt választotta helyette és még két lányt Zsófit és Rékát akik már már részegebbek voltak nálunk is. Kínos keservek közepette bejutottunk a fesztivál buliarénájába, ahol többen is üdvözölték megérkezésünket, bár valószínű a sátor tulaja örült nekünk a legjobban aki biztosítva látta az elkövetkezendő 5évét anyagilag még a legnagyobb recessziók mellett is. Mivel a vodka a mai nap gyenge munkatársnak bizonyult így sajnos hamar le kellett cserélnünk egy kis latinos tekilára, meg huggyozott sörre. Hát az a tekila annyira megízlett nekem aznap hogy sikerült magam mexikói bennszülött indiánra innom magamat belőle. Mindjárt az első kis dózisomnál kettőt ittam, mert az előttem lévő srác meg akarta venni az egész készletet és olyan ideges lettem tőle, meg féltem is hogy nem fog jutni nekem esetleg, hogy mindjárt lehörpintettem egyet minden díszlet nélkül. Nem akartam bohóckodni vajmi citrommal meg sóval, még a végén felmegy a koleszterin szintem. Isten tudja mikor de hamar elvesztettem a fonalat, onnantól az életem már nem a saját kezembe volt. A ph értékem körülbelül 50%os alkoholfokot mutathatott ki, valószínű ha valaki tüzet gyűjtott volna a közelembe akkor a robbanásomat a műholdfelvételről is látni lehetett volna. Mivel a tudatom már mélyebb volt mint a katlan, ezért a kultúrának újabb pofont adtam. SAjnos innentől már csak utólagos visszaemlékezésekből és meg nem erősített információkból kell táplálkoznom, így elég nehéz írnom hogy mi hogyan is történt. Állítólag tény, hogy félmeztelenül folytattam az éjszakát. Valószínű lángoltam és azért kellett nekivetkőznöm. Mindenesetre szerencsére kevesen választották ezt a sátrat a szigetlakók, nem lehettek többen pár száznál így nem hinném hogy a feketepárduc bulijukat elrontottam volna némi csupasz fehér felső testtel. Mivel nem kaptam rajongói leveleket, valószínűsítem nem mindenkinek tetszett az attrakcióm. Így a szigetlakóktól ezúton is elnézést kérek, ha az esztétikai érzéküket és a szemüket örökéletükre megkárosítottam. Állítólag még idegen női seggeket is taperáltam. Ezúton Zsófi szigetlakótól is elnézést kérek aki nem nagyon díjazta ezt a megoldásomat. Valószínű nem ez volt a legjobb módja hogy kinyilvánítsam előtte a szeretetem jelét iránta. Sajnos nem igazán tudok írni a többiek sorsáról mert engem elraboltak az ufók és mikor visszahoztak akkor is még teljes eksztázisba voltam. Amire még emlékszem hogy Al Bandi a sztahanovista kapitalista még hajnal háromkor kötelező jelleggel belémrakott egy tekilát, tehát nem ment haza éjfélkor. Erről jut eszembe hogy maga Ákos is megjelent a helyszínen és a Mestinek szánt tekiláját nekem adta hogy nyújtsam át neki, ebből csak a nyújtsam át részt nem értettem és így én szívtam fel azt is mint a pórszívó. Állítólag ezt is díszlet nélkül. Állítólag ő meg a színpadon simulós bolerót játszott a közönség legnagyobb megelégedésére. Tapsolt, ugrált, ami kell a csőcseléknek. Most jut eszembe hogy nagyon kedves csoporttársam Czóki is jelenlétét tette a sátorba aki szintén a latinos tekilával hajtotta végre az agysejt pusztítást. DE ha jobban belegondolok még kisKukucska is ott volt a tett helyszínén, bár az ő további karrierjéről nem tudok semmit. Ezenkívül még ott volt Rádi Zsófi és Niké is két kedves ismerősöm, akikről szintúgy halvány sejtésem sem sincsen, hogy mit alkottak aznap a sátorban. Utolsó momentumom hogy a nyugatinál elváltak útjaink Al Banditól és Rékától én meg hazakísértem a Zsófit, ha ezt annak lehet nevezni. Mivel csak testileg voltam ott.

10es skálán egy gyenge hármas bulinak elment.:) DE egy új nap köszöntött ránk a péntek, mely a hét újabb bebaszását már előre sejtette...Folyt. köv.   

A fesztivál kezdete. Első nap lévén ugye csak ekkor kezdődött a beengedés a fesztivál területére. Mi a Jászai sátorhoz mentünk M.Balázzsal az Ákoska koncertjére. Egy probléma volt csak, hogy az attrakcióról lekéstünk. Így maradt a másik banda. Rég hallottam ezeket a számokat, melyeket zúztak, de nem volt túl nagy dobás. Főleg hogy a hölgy énekes annyira fel volt spanolva, hogy akusztikusan végigülte az előadásukat, punkkoncert révén ez nem egy túl látványos megoldás. Mindegy. Az este hátralévő részét azal ütöttük el a Mestivel, hogy egy hölgynek kiadtuk hogy csőbuzik vagyunk csak már szakítottunk. A 3éves klapcsolatunk azért szakadt meg mert a Mesti félrekefélt. Egy lánnyal. Miután ezt vísitva sikerült előadnunk, így isten se mossa le rólunk h nem vagyunk buzik. Talán többet nem megyek a helyre. E nap másik különlegessége, hogy miután a sör,bor,unikum hármas gyengének bizonyult, nem sikerült rajtam kifogniuk, így hazamentünk egy laza gyros után, majd nem tudtam elaludni. Valószínű a kevés szesz miatt, de nem ment az istenért sem, algopyrinnel sem. Rég szenvedtem ennyit. Megmozdultam és mintha robbantanának az agyamba.

Ekkor nem sejtettem, hogy ez csak a kezdet...Egy "másik" hét kezdete...

Egyelőre szombat van. Nálam ez azt jelenti, hogy harmadik napja iszom. Keményen. Nem tudom ma mi lesz. Nem érdekel. Lássuk röviden mi volt, aztán majd kibontom később.

Szerda: 19 óra: Mesti sms: "Valami?"  Lett valami. Punk koncert, bor, sör, unicom. Fejfájás, nem alvás. Egy órát se aludtam, majd bementem suliba.

Csütörtök: 16 óra: Mesti sms: "Baj van. Eljött az idő, te kis genya!" Réka Fesztivál 2007. Eszméletvesztés. Vödör vodka után, egy váljú tekila. A latin est jöl zárult. Mindegyik italt szeretem. Sörrel öblögettem. Egy hadsereg meghalt volna az adagtól, melyet kicsi pocimnak adtam e napon. Túléltem.

Péntek: 11 óra: Mesti sms: "14:45ös, 1re ott vagyok nálad." 2sört hozott. Megetettem. No tenksz koncert. Hihetetlen. 10éves nyestek. Visítanak. Mi berúgtunk. Rám szóltak, hogy ne dohányozzak mert egészségtelen a gyerekükre nézve. Anyukák, szülők. Kávé. Vali kidobott.

Nos, szombat van. A tendencia egyértelmű. A hiba oka is. Kitaláljátok, hogy miért írtam ilyen korán?

Igen, várom a Mesti hívását!!!!!!!:))))

Bővebb verzió később.Ha még érdekel valakit a veszélyes életem.

Gondoltam írok egy újabb komolyat, amolyan életérzést, életpillanatot.

A minap amikor egy parkon mentem keresztül megláttam egy idős embert két fiatal gyermekkel, akik valószínű az unokái lehettek. A gyerekek játszadoztak a parkban, ugráltak, nevetgéltek, az ősz által lehullajtott faleveleket dobálták egymásra, melyek a park zöld gyepjét festették át barnára. E két szín akár jellemezhetné a fiatalságot és az öregséget is. A zöld gyep melyről, a gyerekek dobálták le az elhullajtott, elszáradt barnácska faleveleket. Mintha újjaikkal mutatnák a generációváltás fájdalmas vagy gyönyörű pillanatait. Az elmúlás vagy az újjászületés kínos percei, melyek az idősek számára félelemmel, nosztalgiával vagy örömmel töltik el a szívüket. Kívülállóként szörnyen megfogtak e pillanatok.

A gyermeknevelés nehéz percei. Egy idős ember, aki próbálja az újonnan érkezők számára átadni az ismereteit, tapasztalatait, melyek segítik az élethez, a világhoz való megismerkedéshez. Az élet szerszámosládáját próbálja átadni darabonként mellyel felépítik a saját kis világukat. Ezen tapasztalatok igazítják el az élethez, hogy a mindennapokba "beleéljen", ha szabad ilyen csúnyán fogalmazni. A legnehezebb viszont az, hogy sikerüljön is nekik átélni ezt a mindennapokba beleszokott életet, hogy megtanítsák észrevenni a gyermeket az életben rejtőző furcsaságokra, különlegességekre és szépségekre a későbbiekben.

Engem az fogott meg ebben a három emberben, hogy az idős ember nem a gyermekek játszadozásait nézte, hanem egy öreg fát. Csak nézte, nézte az öreg fát. Nem vette le róla tekintetét. Ez fogott meg, ahogy sétáltam. Megálltam és néztem egy ideig ezt az öregembert. Miért nem a gyermekeket nézte? Mi fogta meg annyira abban a fában? Szerintem szörnyen furcsa. Bámulta azt az öreg fát, gondolatait beléhasította és csak nézte. Talán saját magát látta benne. Az öregséget, az elmúlást. Elszomorította a látvány. Talán ő is itt játszadozott régen a nagypapájával, ugyanennél a fánál, amikor még mindketten fiatalok voltak. Talán. Abban a nézésben a halál, az elmúlás látszott. A félelem a szívében, mely szörnyen felkavarta. Talán. A nagyság, mellyel a fa rendelkezik. Ő még erős, ő még most is fiatalnak tűnik. A fa maradni fog, de neki menni kell. Micsoda érzés lehet. Micsoda szörnyű érzés. Egy szempillantás alatt kivetítődik az élete a fára mint egy filmvászonra. Játszák, játszák, de lassan más film lesz rajta. Más történet. Az övére talán csak a fa fog emlékezni.

A fa, melynek tekintete már a két kis gyermekre irányul...  

 

Nézzük máshogy e történetet, versben. Talán jobban visszatudom adni:

 

Mi ez a hang mely felkavar?                                                                                   

Falevelek suhogásában egy gyermeki kacaj,

dobja el lelkedtől az utcai morajt.

Tovább mennél, ha tudnád, ha tudnál

de megfog mint régen mikor te álltál

Fagyos téli délután az öreg fánál.

Emlékszel a szóra melyet te mondtál

mikor fiatal voltál majd így szóltál:

"Mit tegyek ha jövőbe nézek emberek?

Félelemmel tölt el s nem merek.

Mikor még gyerek voltam emlékszem a kézre

mely a fejemet cirógatni kérte

Az arcra és a mozdulatra

az ajtón visszanéző fordulatra

Majd papám kedves halk hangjára

Hátrafésült ősz hajára."

Most belédhasít akár egy tüzes villám

érzed hogy az életed többet kínál

mégis ez a fa örökké fennáll.

Nem mozog marad, mégis többet lát

épp ezért irigyled az öreg fát.

Egy helyben marad, de mindig más

néha árnyékot vet rád

de embernek mindig védelmet kínál.

A természet király föléd magasodik

az emberi természet mely ellen hadakozik

mert azt hiába is élteti

ha ő mindig megöleti.

Mégis ő az erő és ezt tudod

falevelek hangja mely megadatott

ébresztett rá hogy ő a nagyobb.

A fa marad csak te vénülsz

Lelkedben már a koporsójába készülsz.

Így nyomják el a gyermeki hangokat a levelek

Köszönsz nekik majd nagyokat, hogy Isten Veletek!

 

    Nehéz lenne hosszan összefoglalni e becses napot. E napon nem történt semmi, nem volt buli senkinek. Körülbelül 4 ember érezte jól magát illetve még 10 aki látta ezt a 4 embert viselkedni. Először Pankát emelném ki e napból, egyrészt mert lány, másrészt mert férfira itta magát. Máshogy fogalmazva Karcsira itta magát. Nem Mestire, mert ő nem iszik, ő csak hétvégi hobbi alkoholista. Hétköznap Wellnes Mesti, aztán hétvégén előbúj belőle a superegója. Visszatérve Pankához, aki egy gyönyörű teremtmény részegen mert mindenkihez simul, mint a tapadós bolero.Ezenkívül önkívületi sámán táncot folytat egyedül, melyhez csak én mertem csatlakozni, hozzáteszem félve. Ebből a névsorból már gondolom kiderült e négy ember becses neve és foglalkozása, aki a többi tizet parázson tartotta aznap éjjel. Ennek a négy embernek semmi különös nem kell, hogy jól érezze magát, pusztán egy váljú szesz illetve egy toll, ami lehetőleg alkoholos legyen. Igen, toll. Karcsika gyermeki tekintettel rátalált erre a szerszámra és, mint a szikra pattant ki agyából az ötlet, hogy ezt valahogyan hasznosítani kellene. Használati útmutató nem volt hozzá, de hamar rálelt e szerszám csinnyára binnyára, miután átcsapott hétköznapi tetováló művésszé. Megtalálta a hozzá legközelebb álló egyént és elkezdte össze vissza firkálni a testét különféle egyezményes nemzetközi nemiszerv jelekkel. Ez a négy ember úgy nézett ki, mint valami hardcore metálos homo sapiens. Egyébként e négy ember a történelmet megmakacsolva, a több ezer éves homo sapiens fejlődését megtagadva, visszafejlődött egy kis 5 éves csimpánzemlős állapotára. Körülbelül 10 óra tájban robbant a bomba e menő négyes agyában. Elszálltunk, mind mint az ékezetek. Mestit külön kiemelném, aki 5 percenként tért az asztali társaságunkhoz ordító hangon, hogy: rövvvvvvviiiiiiiiiideeeettttttt, majd miután mindenki úgy tett, mintha nem is hallaná, megbökötte a kis vállunkat, hogy most te jössz, te vagy a soron következő áldozat. Mesti aki egyébként az alkohol csúcsragadozója, úgy cipelte magával az embereket inni, mintha kivégzésre készítené fel az egyént. Egyfajta lelkiterrorban tartott minket végig az éjszaka folyamán.

Így teltek múltak a percek meg a poharak míg nem Valikám kidobott mindenkit az utcára. Kár érte, mert szerintem a fogyasztással nem lehetett probléma, talán a viselkedésünkkel. Innen is üzenném neki, hogy nem futamodunk meg, nem adtuk még fel, visszatérünk!!!!!!    

Vége a hétnek. Pihennek a májak és a kocsmárosok. Én foglalkoztattam mindkét egységet, az utóbbiból többet is. Megmozgattam pár csapost. Tény. A megjavulás hete foglalkoztat. Ittam pár emberrel az elmúlt egy hét alatt. Számtalannak meg is ígértem, hogy megírom, de valahogy kiesett. Lássuk hát mi is történt Stukker világában csütörtök óta.

Csütörtök. A hétvége kezdete. Ennek szellemébe úgy estem be a suliba, mert nálam szerdán megkezdődött e becses alkalom. Lebegő értelmiségi státuszomat feladva, hajnal 3 órakor becsúsztam a Logodiba, 7kor pedig már a Múzeum körúton osztottam az észt. Nagyon fáradt voltam, éreztem hogy hamar le kell lépnem, mert hobbi értelmiségi kreativitásomat nem szabad elpazarolni ebben az állami intézményben. Próbáltam aludni, de visító hangra keltem:"Fél 6kor meccs, aztán reccs". Ezt álmodtam. Megvalósult az álom. 8kor már sorompó, vittem magammal a legmocskosabb volt barátomat Mestit. Hova máshova, mint a Dózsába mentünk volna. Többet voltam itt mint a suliba. Alattomos miatt járok ide. Szeretem. Imádom. Ez egy ital. Azért alattomos, mert a vodkát mindig kispórolják belőle. Csoporttársaim egy szelete is reprezentálta magát. Mi 4en összefogtunk az alattomos és a sör ellen, de a Mesti olyan puhánypöcs volt, hogy mikor ráesett volna a befektetés, lelépett. Szégyenben hagyott. Pali és Gabesz meg is jegyezte. Nehezen mossák le rólam ezt a szégyenfoltot. Mármint a Mestit.:)Egy szégyen gyerek, melyet szégyenlenek. A csajok vödörből ittak. Valami egzotikus keveréket, de vodka az volt benne. Fényképeztek, még arra emlékszem. Esztinek üzenem, hogy azzzonnnyombaküldje át a képeket. Eddig remek volt a hangulat, nem volt gond, fogyot a szesz, durrantak a poénok, csattogtak a..ja az nem.:) Kiadva a parancsot, elindultunk a Living Roomba, merhogy ottan aztán olyan buli van hogy kettéáll a lábunk tüle. Na, nem kellett félni, mintegy 20an mentünk e cél érdekében, félrészegen ez objektum felé, ahol az astória alatti aluljáróban már mindenki az orosz himnuszt énekelte, még én is aki nem is ismeri. Elég fílinges volt. Nem úgy, mint a sor a bejárat előtt. Meg a kidobók. Ezek a feketébe öltözött anyámasszony katonái mindenkire ordíbáltak, aki nem állt be a gázkamra rendes egyenes sorába. Ekkor dühbe gurultam és beálltam én is a sorba, csak inkább az elejére. Átjutottam a kivégző  osztagon, innen azt hittem már csak jobb jöhet. De nem. Ez egy borzasztó rossz hely. Tele az egész pince, tele emberrel aki ugye izzad, meleg van, tör, zúz, köpköd, ordibál. Felfüggesztettem emberi hitem, megpróbáltam inni egy sört, aztán feladva a további lehetőséget, elindultam haza. Az éjjeli járatra várva, csörög a telefon, felkapom ki az, zsöfi volt. Ő már beállt, mint Karesz péntekenként. Blahán találkoztam véle. Még egy részeg horda is volt mellette, de valami isteni szikra miatt engem választott, bár a valódi ok e döntés mellett az volt, hogy dolgoznia kellett másnap. Még az oktogonon befaltam egy gyrost, ezt körülbelül egy óra alatt fogyasztottam el, ugye nem tudtam meginni, így kellett a fogaimat is használni, néhány percre emlősnek éreztem magam. 3 órakor már otthon is voltam. Zsöfi megmentette ezt az éjszakát a feledés homályától.

  

Éjszakai ember vagyok. Utálom a reggelt. Főként, mert fel kell kelni. Általában nem önmagától kel az ember. Valamiért kell felkelni és ez a rossz benne. Kötöttség. Nyűg. Nekem ezért megy nehezen. Tulajdonképpen nem a reggelt nem szeretem csak a hozzá köthető érzést. Az ébresztő óra hangja jelzi. Feláll a hátamon a szőr ha meghallom. Ezzel a hanggal Szibériáig üldözhetnének.

De ma rájöttem hogy tetszik nekem ez a nyűgös reggel. Lehet mert nálam ritka, de ma jó volt.Pedig nem aludtam sokat, nehezen keltem,de valami mégis jó volt. Azt mondják az okosok, hogy új nap kezdődik ezért szép. Pedig szerintem nem így van. Nem kezdődik semmi előlről. A fenét. Pont, hogy az a szép benne, hogy folytonosságot ad. Addig szép a reggel amíg felkeltél és beértél valahova. Az a fél vagy egy óra.  Az mindig az ember sajátja. Az köti össze a napokat. Az amíg gondolkodik az ember magába, hogy mi volt tegnap és mi lesz ma. Ez az ami nálam a reggel. Lehet visító autómoraj, szirénahang, dudálás, villamoscsörömpölés, poros metróhuzat, reggeli diákok káromkodása, csövesek életszaga, mind-mind eltörpül. Nem zavar. Nem érdekel. Nem tud kibillenteni. Csak magamba gondolkodom, nevetek, izgulok, várok, szenvedek. Ez a reggel. Kávé, bagó mellett otthon vagy buszon kapaszkodva, összezsugorodva, teljesen mindegy. A reggelemet nem veszik el. Az csak az enyém. Hiába vár kötelezettség. A reggelem az mely erőt ad hozzá. A reggel az melyet nem vesz el senki, csak az enyém és senki másé. Ez az mely összeszedi a napot, napszakot, a fejedben meg az életed.