Stukker

  Pénteken buli volt. 7kor már a tett helyszínén ücsörögtünk kisOmbódival és Pankával. Karesszal kidumáltam ami pici lelkemet zavarta és megittunk pár kicsi szeszt.Utána jöttek mentek az emberek. Többek között Karesz is eltűnt. A végén meg az emlékezetem és eszméletem is. Mestire ismét számíthattam és hazavitt. Biztosítékként böffentettem egyet lefekvés előtt a házunk előtt, mielőtt a kaputelefont használtam volna. Hajnal 3kor beestem a lakásba. Hajnal 7kor indulás. Indulás fát vágni. 9kor már fejszével a kezembe néztem a napot ahogy reám süt. Gondolkodtam, hogy a 8kilós fejszét a fejemhez vagy a fához csapkodjam fájdalmamban, de végül nekiláttam a melónak. Fájt. Reggel 9től délután 4ig "fáztam". Intenzíven. Most izomláz. Illetve a nagyszüleim tetőgerendáit leszedtük, amiknek darabjai jópár kilogrammot feszítettek a vállaimra. Nincs gond, még beugrunk a keresztszülőkhöz pár percre és már mehetünk is haza. A pár percből 2óra lett, mert az autónk ablaktörlőjével édesapám szerint gondok támadtak. Na most ebből szerelés lett. Telefonálás. A végén már káromkodtam magamba. Szerintem már tud beszélni is az ablaktörlőnk vagy legalábbis előre megmondja a holnapi időjárást. A lényeg hogy olyan 8körül már itthon is voltam, 4óra alvás után. Mai nap punnyadás, fagyizás, olvasás, pókerezés. Szünet következik. Legszívesebben fel se mennék Pestre, hanem itthon maradnék, de hát pár napig muszáj felmennem. Meg sajnos majdnem mindenki fent van. Meg rossz időt is mondanak a hétre. Meg de kurva szar lett ez az írás. Ezt a fost. Inkább ne írtam volna. Rohadtul semmilyen hangulatom van. Csökken is az olvasottságom. Asszem írok pár masztis történetet. Egyébként eszembe jutott egy vicces elem, amit majd megírok, csak még ki kell találnom a szerepeket. Lehet most megírom. 

   Nap, mint nap teszel veszel, jársz fel alá a nagy Budapesten és rájön az ember, hogy nem szereti. Nem is szerethetem. Az ember, azért van itt mert mások is itt vannak, akik ugyanazért vannak itt mert te itt vagy. Ezt nevezik életnek. Itt vannak a legtöbb életek. Kimész az utcára és eláraszt a szmog, a zaj, az emberek. Fárasztó. Bárhova is lépek figyelnem kell. Idegenek között téblábolok, hát előítéleteimet élesíteni kell minden percben. Ha ide lépek nem ütnek e el, ha esetleg oda nem jön e nekem valaki egy biciklivel. Figyelsz, sasolsz, kivársz. Cselezel minden percben mint egy futball játékos. Trükkökkel haladsz előre, méterről méterre. Embereket nézed, kiket kell elkerülnöd, kik előtt akarsz imponálni és kik azok akik megérdemlik sanda mozdulataid. Fárasztó ez a sok bizalmatlan helyzet és akció. Haza akarok menni picit. Süssön fel a nap. Végig akarom sétálni a fényes fasort, át a forgalmon, nyílegyenesen a tópartra, ahol már várnak a cimborák egy sunyi mosollyal az arcukon, kezükben bontott sörös üvegekkel. Rágyújtani az első közös cigarettára és nem figyelni semmit csak a tavat ahogy szépen simogatja az alattunk elterülő várfalakat. Az ismeretlenek is ismerősök itt. Nincs bizalmatlanság csak felemelt fej, készülődve arra, hogy a következő ismeretlen ismerősnek köszönhess egy nagyot. Nincs pad vagy bokor, aminek ne lenne külön egyéni története kis életedben. Mindegyik ismer téged is. A házak között csukott szemmel tudod, hogy hova és merre is akarsz te menni, ha esetleg eltévedsz, akkor is tudod fejből, hogy melyik lesz a legrövidebb kivezető kis ösvény. Belépsz egy kocsmába és tudod, hogy kire számíthatsz ha beteszed a lábad. Tudod előre milyen társaság szokott odajárni és milyenek kerülik. Így van ez rendjén. Minden rendjén van itt, finoman tagolva, elosztva az emberek természetes szokásai szerint. Tata nekem egyenlő a napsütéssel. Akárhányszor rágondolok csak napsütéssel együtt gondolok rá. Így él már örökre emlékeztemben. Budapest más, esős, felhős, életes. Várom már, hogy minden barátom és ismerősöm Tatán legyen és nyár legyen. Vagy csak egy hét. Kicsit feltöltene.    

   Péntek. Kora reggel - számomra embertelen időben - fél 9kor előadást tartottam az egyetemen. Mindössze 6 ember vett részt e remek kis filozófiai témájú nagyszabású rendezvényen. Ezután haza fele vettem az irányt a szélsebes Mávon és olyan 2óra környékén már friss levegőt szívhattam a tatai légkörből. Otthon első adandó alkalomból felkerestem a legmocskosabb pajtásomat, Ombódi "szégyelnivaló" Károlyt és kiültünk az eső áztatta tópartra, nyár eleji hangulatban sörözni. Itt kibeszéltük életünk kínos és gyenge pillanatait hamar gyorsan majd csatlakozott Makovics "150perces répagatyás" Ákos. Pár sör mellett elbezséltünk egymással és egymás mellett és a próbaterem felé vettük útunkat, ahol már várt M(sn). Balázs, Gertike, Dagadt és Geri. Itt megtudtam, hogy a terrorral fogunk utazni, ami feldobta a hangulatot, még ha csak  Tatabányáig is ment a partijárat. Pankát is majdnem összeszedtem, de aztán nehézséget okozott a zárban lévő kulcs megtalálása így a legöregebb fiam indult el e becses királylány megtalálására. A koncert 8kor kezdődött volna állítólag, de ha emlékeim nem csalnak akkor olyan 11óra körül szólalt meg ifjabb Ombódi és a csapata. Én ekkor már teljesen transzba estem, na nem a zenétől hanem a rövidital alkohol fokától. Itt volt még a két Szandra, akikkel nem tudom már mit is beszéltem, de végigpofáztuk a koncerteket. A második zenekarra nem emlékszem tisztán, csak a Green Day Jesus of Suburbia dallamaira amit nagyon imádok. Isten tudja mikor értünk haza, mert álomkóros betegségem újra előjött és átaludtam a kirándulás második etapját, haza fele.
  Szombaton eléggé másnaposan keltem, talán a vihar hangja ébresztett fel igazán. vihar utáni csendben kedvem támadt elmenni hazulról amiben Messenger Balázs elég erősen kivette a részét. Zuhany, rohanás, támadás. Összeszedtük Józan Pankát és irány a szörf. Itten nagyon komoly dolgokról beszélgettünk, amihez csatlakozott Másnapos Wiki is. Két sör után egyre jobban lettem, 5órakor. Ekkor már nem akartam hazatolni a képemet ezért betértünk a Mestiékhez, hogy ő lezuhanyoz. Amikor ezt megtudtam, hogy odamegyünk azon nyomban el kellett mennem a Dömébe sörért, mert tudtam, hogy veszély leselkedik rám. Édesapukája ugyanis előszeretettel szeret belémrakni egy-két deci házipálinkát. Most bort is helyezett volna a testembe, de azt le tudtam beszélni, mondván hogy sörözöm. Ekkor előkerítette a hápét. Jutkával és édesapukájával már koccintunk is, Mesti még be se ment fürödni. Rossz előérzetem volt. Ahogy bement, már kaptam is az újabb dózist. Innentől egyedül ittam. 7órakor jópár deci  pálinkával távoztunk is. Pankát megint összeszedtük, őt mindig össze kell szedni. Majd felkaroltuk Zsófit és Rékát is. Irány a szörf, a mai csapat összeállt. Itt Csabi - aki mondta hogy jó lenne ha maradnék, illetve a akit akarok hívni az is - megvendégelte szerény társaságunk, ami fenségesre sikerült. Kár, hogy a csajok megettek előlünk mindent.:) Mint a sitten. Próbáltam védeni a kajám magját, de Zsófinak mindig sikerült egy-egy ínyences falatot lecsennie. Itt végig a csajok perverz történetein nevettünk. A vágyaiknak sohase tudnak ellenállni és ezt sajnos megosztották velünk, mondanom se kell milyen mocskos történeteket árultak el nekünk. Férfi fülemet nagyon bántották ezek a mocskos, szexuális tartalommal fűtött snittek. Na mindegy, azért nevettünk rajta.:) Próbáltunk gyilkososat is játszani. Remekül sikerült. "Ez most az volt?", kérdések hamar kudarcba juttatták a játékot. Próbáltunk inni is. Ez jobban ment mindenkinek. Főleg nekem és Zsófinak. Rákészültünk a koncertre, ahol is Big Daddy Soma Band játszott. Ember nem volt sok, ha jól emlékszem, meg buli sem. Nem tudom megmondani hogy mit is csináltunk a kávéban, bár van egy tippem. Ezenkívül lovagiasan odahoztam a csajok kabátját amikor indulni készültünk, de sajnos pár motoros lovag szélkabcsiját sikerült odavonszolnom, amik ugye kicsit sem hasonlítottak a női kabátokra.
    Vasárnap. Életem vasárnapja volt. Piszok büdösen és másnaposan keltem wojon. Akkor éreztem, hogy előző nap kicsit többet ittam a kelleténél. Mesti már száguldott is ki értem. 11órási Mávonattal felrepültünk Budapestre. Itt halálközeli állapotba kerültem. Hasmenés, Fejfájás, Hányinger. Legalább ez a 3fajta betegség kapott el. Nem gondoltam, hogy ebben az állapotomban én még kiköltöztetek egy kecót és azt átviszem egy másik helyre. 2óra körül megérkezett Kokó és Andris. Kokó iszonyatosan beteg volt és másnapos. Később csatlakozott Éva is. Nem tudom, hogy megköszönni azt amit értünk tettek. Iszonyat rendesek voltak, egyetlen szó nélkül segítettek este 10ig. Kokó szállított és pakolt, Éva takarított, törölgetett, felmosott, vigyázott a cuccokra. Tényleg nagyon nagyon szépen köszönjük nekik!!! Izomlázam van most. Súlyzók helyett kitaláltam, hogy a mosógépet fogom cipelni minden nap egy kicsit a 4.ről a földszintre. Ez egy remek sport. Talán olimpián is bejegyezhetnék egy új sportágként. Én leszek a főguruja. Mosógépcipelő világbajnok leszek. Ez életem legfőbb célja. Ezenkívül szakosodok majd íróasztalra is, meg ágyakra. Olyan fél 11 fele mindent felpakoltunk az új lakásba, még Andris szaunás szettjét is. Még semminek sincs helye. Andris különszobát kapott a Tanácstól, tekintve hogy a hónap dolgozója címet elnyerte, illetve Danit tiszteletbeli 4. lakónak kineveztük. Én Messenger Bazsival fogom hétköznapjaimat egy ólban tengetni. Nem frusztrál jelenléte, így nem igen zavar, hogy őt kaptam meg. Szerintem ő kevésbé örül nekem, mert egy kicsit más szisztémában és időintervallumban töltjük a napi beosztásunkat. Mivel én éjszaka elég sokáig fent vagyok, ő pedig nem, így az első konfliktusgóc hamar kialakulhat. Majd elmegyünk  kapcsolatjavító tréningre közösen. Vagy ő is rászokik az éjszakára, ami sokkalta szebb mint a délelőtt. Vagy megoldjuk szépen probléma mentesen és nem vágom el a torkát. Párnám alatt már ott van a bicska, ha esetleg támadna.

Mivel nincs még internetünk ezért kevesebb hülyeséget fogok írni e héten, de ez nem baj, mert a fórumon úgyis el van mindenki. Látogatottságom soha nem látott csúcsokat dönt. Népszavazás újabb témája: Tűzoltók vagy Dohányzók? Dohányzók kontra nemDohányzók és Dohányzók versus Drogosok? Hősök kontra Szökés? Győzike vagy Pákó? Meri vagy nemMeri?                 

Február 28. Tanulás egyedül.

Február 29. Előadás. 4óráig magányos meditáció. 6órától, eszméletvesztés.

Március 1. Valószínű döglés.

Március 2. Költözködés.

Március 3. Szakdolgozat írás.

Március 4. Suli.

Március 5. Előadás. Majd eszméletvesztés.

Március 6. Kukiráncigálás

Március 7. Déltől eszméletvesztés.

Valaki mentsen meg. Jelentkezőket várok a showba, akik felvidítják szürke hétköznapjaim. Egy magányos harcos.:) 

Egész nap morcos vagyok. Nem tudom mitől de ki tudnék pattanni a bőrömből. Pénteken előadást kell tartanom, arra kell tanulnom, ezzel meg is van a holnapom. Makk vakargatás. Pénteken nem lesz semmi, szombaton se, majd vasárnap költözünk. Már most széjjel ver az ideg ha belegondolok, hogy mekkora szopás lesz az egész. Majd hétfőn találkozom a szakdolgozat tanárommal. Nincs olyan nap amit várnék az elkövetkező pár napocskában. Ez egy nagy adag idegeskedéssel és morcossággal jár, hogy mi a büdös fenét is kezdjek magammal, hogy teljenek ezek az unalomig ittas napok. Talán bevetem legjobb pajtásomat, Jim Bimet. El leszünk mi ketten. Mert a Mestit nagyon meguntam. Ordibál, mint egy sakál fölöslegesen, értelem nélkül. Ezenkívül a nap minden percében az új lakáson aggódik, ami nem lenne baj ha velem nem osztaná meg a kínlódásait. Mondjuk valamilyen szinten megértem, mert még nincs fekhelye, de ez engem szintén nem hoz lázba. Legalább el tud mosogatni míg mi alszunk, addig is lefoglalja magát. Pöcsverés lesz a köbön. Talán jövő szerdán megyünk kocsma túrára, ha minden jól alakul. Azt várom. Jee. Most pedig nekiállok a történelem és a narrativitás problámájának bemutatására.

   A dohányzás semmire sem jó. Dohányozni viszont nagyon jó. Hasztalan, halálos, büdös és drága. Hasznos, éltet, élvezed a füstjét és mindig van rá pénz. Ha nem gyújtottál még rá, hát ne is tedd. Ha rágyújtottál már, akkor meg már mindegy. Ha nem gyújtottál még rá akkor nem értesz meg, ha már rágyújtottál nem fogod megérteni miért tetted. Észre se veszed és a legjobb társak lesztek. Mindig melletted lesz. Ha leakarsz szokni jobban fog hiányozni mint bárki más az életedben. Nehezebb elhagyni mint a legjobb szeretőt. Mindennap csókoloztok, találkoztok és ezt nem fogod elfelejteni, amint megpróbálod elhagyni. Ha meglátod más szájában, megcsábít és megkívánod. Talán ettől ilyen veszélyes. Több áldozatot szed mint a legtöbb fenevad és mérges kígyó, még se undorodsz tőle. Szeszélyesebbé tesz mint akármilyen nő. Szofi. Az én csajom. A végzet Istennője, már látom előre... Ha fiatalon szívod, még nem érdekel, ha idősen akkor már várod hogy elvigyen. Ostoba az ember és néha még nagyobb ostobaságokká alakítja saját gyengeségét. Földrészeken átívelve használja mindenki. Emberi konstans. Megalkotta, hogy pusztítson. A legjobb fegyver amit használhat az ember az öngyilkosságához, tudja, hogy elpusztítja, de mikor használja eszébe sem jut. Más mint leugrani egy hídról vagy fejbe lőni magunkat, azt tudatosan tesszük. Öngyújtó. Talán ennek a tárgynak a neve sokat sejtető. Ön magamat gyújtom. Magam alatt rakok tüzet. Ön magam gyújtom. Ön-magam-gyújtó. Szívni. Talán ez is ezt takarja. Saját magam szivatom meg. 

Most pedig kimegyek az öngyújtommal és szívok egy sötétkék szofit.     

   Régen írtam. Miután Draskovics testvérünkről írtam, megnőtt a látogatottsága az oldalamnak, így gondoltam ha nem értekezem semmiről akkor is tartom ezt a hihetetlen magas példányszámot. Nyerő téma ma ez a politika. Nagyobb érzelmeket vált ki az emberekből, mint a saját dolgaikkal kapcsolatos történések. Roppantúl meglepett. Politikusaink 80 százalékáról (kivétel mindig van, adjunk nekik jóindulatúan 20 százalékot) ugyanezt megírhattam volna, de próbáltam aktuális lenni. Még a celebekbe kellene belenyúlnom és többen olvasnák a blogomat, mint a Playboyt. Azért szerkesztőségünk(jómagam és a kék szofiana) egyértelműen úgy szavazott, hogy irányváltást hajtunk végre. Média kurvákról és politikusokról fog szólni ez a blog. Nem kis keresgélés után talán sikerül egy személyben a kettőt ötvözni. Csicsolína lenne az ideális, ha végre valamelyik párt befogadná már. Vagy Anettka, őt mindenki utálja, tehát személye felől nemzeti konszenzus van. Róla nem kell népszavazás, Ronda? igen, Utálod? igen. Tehát ezek vagyunk mi. Birkák irányítanak és mi birkaként is viselkedünk. A szerkesztő mindezen idő alatt, meglepetés bulit szervezett Zsöfinek, tökeit áztatta szaunázás közben, fát vágott kedves nagyszüleinél, mulatást hajtott végre pár szórakozócentrumban, szülinapozott Radónál,megetette a feltévedt pogyatúristákat saját főzttel, előadást tartott a nebulóknak és szorgalmasan készül a további megpróbáltatásokra. De sajnos nagyívből leszarta az aktuális politikai antieseményeket. Nem érzem magam kevesebbnek. Nem álmodtam Draskovics testvérünkkel, nem öltöztem ki a népszavazásra. Na jó, Koszovó érdekel. De nyugaton a helyzet változatlan. Gárdistáink még nem vonultak be a Vajdaságba, és a zsidók se vették még  meg Magyarországot. Bár állítólag kiszemelték szép kis országunkat itt Kelet-Európában, a pokol óázisát, ami olyan értékes, hogy Budapest megérne még egy misét is. Szóval azt hiszem nem változott semmi. Egyik nap nem olvastam újságot és nem néztem híradásokat sem, majd lám másnap felkeltem merevedéssel és már ebből tudtam hogy átvészeltem e zivataros időket. Süt a nap. Nem tudom ki vette észre, de megérkezett a tavasz. Ma például pulóverben voltam az iskolában. Engem már ez is feldobott. Aztán csoporttársaim kedvességei tovább fokozták életkedvemet. De ezen idő alatt folyt a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Igen, kérem az volt 25-én. Kovács Bélát ezen a napon hurcolták "nagy testvéreink" egy isten háta mögötti Szibériai telepre. Na nem üdülni. És több mint fél évszázaddal később a mai napon tárgyaltak vezéreink a "nagy testvéreinkkel", hogy esetleg e festői környezetből csöpögtethetnének egy kis gázocskát szerencsétlen elveszett kis hazánkba. Persze valakinek ilyen volt a cocializmus, másnak valódi üdülésben volt része. Valaki áldozatokra, valaki a jobb életére emlékezett, valakik mindkettőre, a legtöbben semmire. Én sem. Nehéz emlékezni olyanra, amiben nem volt részem. De mégis megértem azokat, akik bárhogy is viszonyultak hozzá. Nem is anyáztam le senkit. Felkeltem és sütütt a nap. Beültem egy kávéra a Múzeum Körúton és olvasgattam egy kis Márait.  A kormány polgárosítani akar most engem. Az ellenzék szerint polgár vagyok már. Nem estem kétségbe. Megittam a kávémat és nem gondoltam arra, hogy polgár (nem)létemre még (nem)polgár is lehetek. Nekem nem kell megmondani, hogy mi vagy ki vagyok vagy mi és ki leszek.   

Mindezekkel nem azt akartam mondani, hogy nem kell figyelni a körülöttünk zajló eseményeket, csak jó lenne egy kicsit visszavenni már a vérmérsékletből, nincsen választás, nincsen semmi. Semmit nem lehet objektívan nézni, de talán kevesebb indulattal lehetne és máris barátiasabb és emberibb a kommunikáció. Politikai botrányok, botrányos politika, botrányos poltikai érzelmek.            

  Jön a tavasz. Písz end láv énd juniti. A narancs, a komcsi és a csúf. Nemzeti konszenzust.:) Narancsos vöröses tavaszt mindenkinek.

  Van egy ember. Van egy emberünk. Megtaláltuk, feltaláltuk, kitaláltuk. Ő A megoldás. Az utolsó remény. Ahova ő került eddig el nem baltázott semmit. Virágzik, arannyá válik tőle minden ahova, amibe csak belenyúlt, hozzányúlt. Egy zseni. Nem kell neki állásinterjú, se önéletrajz. Hogy nézne ki ha kérnének egy ilyen kvalitású embertől. Mit is írhatna bele. Nehéz lenne felsorolni az összes zsíros céhet, ahol ő arannyá kovácsolt mindent. Volt ő már minden csak akasztott ember nem. Bár lehet, hogy azt kívánja már az ország többsége, bárcsak ezt is kipróbálhatná. Volt ő már pénzügyminiszter is. Amolyan hobbiból, szórakozásból. Rendbe is tett mindent ottan, nála nagyobb szaktekintélyt alig ha találhattak volna. Hogy mi ő egyébként végzettsége szerint? Kit érdekel. Az ilyen szakmákhoz nem kell. Fölösleges formalitás. Csődöt és államháztartási hiányt bárki tud csinálni, nem kell tudni azt hogy mi is az tulajdonképpen. Kevés ember tudja ezt igazán végrehajtani ilyen álszent módon. Ezért zseni. Az egész ország azóta is e nemes ember munkájának gyümölcséért dolgozik nap mint nap. Próbálja mindenki tömködni a napi bérének felét az államkassza lyukaiba, melyet ő fúrt ki anno. Miután elvégezte dolgát, áthelyezték. Nem kirúgták kérem! Hogyan is gondolhatnánk, hogy egy ilyen embert elveszítsen nemzedékünk. Kifokozták valami alibi posztra. Ilyen nem volt ezelőtt, de néha nem lehet tudni, hogy a zseni hol is találja meg igazán a helyét e világban. Szépen meg is sunyta magát. Néha azért láttuk szerepelni televízió műsorokban.Mégis csak a mi közszolgánk. El is látta dolgunkat szépen. A zsenik visszahúzodnak, háttérbe maradnak. Éjt nap alá dolgozott e nem tudni milyen poszton. Szokták volt mondani, a szarból is várat csinál. Ő itt ezt csinálta kérem. Persze az egész vár szaros. Tiborunk fekáliája minden egyes cölöpben az összekötő anyag. Bűzlik az egész. És kérem, eljött nagy nap. Tiborunk újra feljött Hádész világából a porondra. Érezte ereiben hogy duzzad az erőtől, a tennivágyástól, hát kell neki valami kis meló. "Hol van baj?"-kérdezte Ferencünket. 'Sehol nincs baj Tibi"kém", de hát az igazság szerint...Igazság Tibor!!! Megvan a te helyed! Te megtalálod! Albertet amúgy sem ismeri senki sem, meg amúgy is szakmabeli, amolyan szakbarbár, itt egy kicsit rendet rakhatnál.'- válaszolt a bölcs Vezérünk. Ha jól emlékszem Reagen mondta egyszer, hogy a politikáról azt tartják, hogy a második legősibb foglalkozás. Majd hozzátette szerényen: Rá kell döbbennem, hogy nagyban hasonlít az elsőhöz. Igen. Tiborunk egy prostilitikus. Magyarán: a politika kurvája. Jól hangzik Tibor neve az Igazság szóval együtt. Ízlelgessük ezt a zamatosan csengő kifejezést. Draskovics Tibor, Igazságügy miniszter. Libabőrös lesz a hátam tőle. Idegesít? Nem. Nem ért hozzá. Miért is csinálná jól a munkáját? Persze, hogy itt se csinál semmit ami jó lenne. Ezért zseni. A zseniket senki sem ismeri fel és senki sem érti meg őket. Talán majd az utókor igazolja, hogy a mi Tiborunk mégis csak a politika Mozartja. Sok sikert Tibor, dolgozunk érted, általad! 

   Csak mész előre szépen lassan, nyugodtan. Nem nézel hátra, csak előre. Nézed mi van körülötted. Magad körül. Ez a lényeg. De mikor régóta haladsz már, megszólal egy hang: "Segítség!" Mész tovább, nem rád tartozik. Sokan vagyunk. Egyedül képtelen vagy segíteni. 'Ne nézz oda. Nem hallod. Menj csak!' Tovább mész és megint hallod: "Segítség!!" Nem nézel oda. Visszakiabálsz: 'Nem tudok! Hagyj békén, nem tehetek semmit!!' Továbbmész. Nem nézel vissza. Már messze vagy, mikor megint hallod, kicsit elhalkultan: "Segítség! Segíts már!" Nem szólalsz meg, nem tekintesz vissza, csak haladsz, próbálod lépteid szaporázni, menekülni a hang elől. Sietsz, futsz. Lábad beütöd, elesel, eltörött. Folyik a lábad vére, de futni próbálsz, menekülni egy hang elől, nem akarsz törődni vele csak menni, saját magaddal foglalkozni. Üldöz a hang. Bárhova lépdesel esetlenül, mindig azt hallod: "Segíts!" Ütöd a levegőt, kapkodsz, idegesen káromkodsz. Nem hagy nyugodni, bármerre is jársz. Lábadból folyik a vér, ömlik, de téged nem érdekel. Izzadt homlokod ütögélni kezded oda ahova csak tudod. 'Hagyjál Békén!'- Üvöltöd  a mindenségbe. Egyszer csak megfordulsz. Nem bírod tovább. Takarásba vagy. Megpróbálsz félénken pozicókat váltani. Nem látsz semmit. Körbenézel sehol semmi. Megpróbálsz visszamenni, még mindig hallod a hangot. Már jobban szaladsz a hang után mint ezelőtt menekültél előle. Fél lábbal rohansz. Nem félsz. Szétesve, fáradtan, idegesen kiabálsz.: 'Hol vagy?' Nem látsz semmit. Elesel. Nem kelsz fel. Tán nem is akarsz. Sírsz a félelemtől a szenvedéstől. Nem menekülhetsz. Elkaptak. Legyőztek. Mégegyszer felnézel az égre és sikítva kérded: 'Hol vagy? Segíts!!Segítsen valaki!!!' Mikor kimondtad e szavakat, akkor jöttél rá, hogy saját magad elől menekültél. Te vagy a hang! Saját magad elől menekültél évekig. Nem a lábad fáj már, hanem a lelked. Megtörtél. Megcsonkítottad magad. Nincs protézis. Sírva, nyögve mondod: 'Segítség!!' Utolért a lelkiismeret. Visszahúzott örökre. Nyomja a vállad. Nem menekülhetsz. Szembe kell nézned vele.   

   Új félév kezdődik. A tizedik nekem. Kifele megy az ember. Azt kellene néznem, hogy milyen állást, milyen munkahelyet milyen életet választok magamnak a továbbiakban. Lezárul egy korszak, egy fiatalság és most fel kellene nőnöm, nemcsak a koromhoz, hanem a feladatokhoz is. Egyáltalán nincs kedvem hozzá. Ehelyett kocsmákban töltöm a napjaim nagy részét, barátokkal és ismerősökkel egyetemben. Talán egyfajta lázadás ez a megszokott élet, a bevált módszerek ellen. Szeretek kimenni órák között, órák után egy sörre, cigarettára. Nem élek egészségesen de mégis úgy érzem, hogy ennél egészségesebbet, jobbat nem is cselekedhetnék. Élek. Vannak kötelezettségeim, de mégis az életformám akkora szabadsággal ruházott fel, hogy nem tudnék változtatni rajta. Legalábbis most nem. Azt csinálom, amihez éppen kedvem szottyan. Másodpercek alatt képes vagyok megváltoztatni döntéseimet, ha éppen máshoz van ingerem, mint amit elterveztem. Talán mindig is erre, ilyen életformára vágytam és vágyok. Ez ad erőt. Nem kell figyelnem mikor kelek és mikor fekszem, írok, olvasok, megcsinálom amit kérnek. Nem kell néznem naptárat, órát, egyáltalán időt. Talán most élek úgy ahogy mindig is szeretnék, ekkora szabadsággal és ennyi lehetőséggel. Nem akarok beállni a sorba, járni akarom a magam útját, a magam erejéből. Sikerül-e? Nem tudom. Bizonytalan az egész. De talán ez a bizonytalanság sarkall többre. Néha magányosnak, néha társas embernek érzem magam, néha nem érzek semmit, néha szárnyalni tudnék, de soha se érzem ugyanazt. Változatosnak érzem az egészet. Minden érdekel, mindent kipróbálnék. Mintha soha nem érne véget semmi. Jönnek a napok, a hetek és mintha mindegyik teljesen más lenne. Szeretem azt amit csinálok és szeretem azt ahogyan csinálom. Dohányzom. Na és? Iszom. Na és? Ez is hozzám tartozik. Ez vagyok én. Nem vagyoik szent és nem is leszek. Nem szeretem ha beleszólnak, megszólják azt amit csinálok, mert mintha tudnám hogy helyesen cselekszem bármi is az. Mintha örökké élnék, mintha lenne valami feladatom, amit még nem tudok hogy mi az, de amíg rá nem jövök addig nem félek semmitől, mert tudom hogy addig nem történhet velem semmi baj. Mintha egy védőburok vigyázna rám, míg megtalálom a küldetésem. Ha van ilyen. Lehet, hogy sohase találom meg, de nem akarok leragadni egy dolognál örök életembe csak azért mert pénzt kell keresnem meg családot kell alapítanom. Annak is eljöhet a maga ideje. De azt hiszem messze vagyok még e "tökéletes élettől".      

     Első kerület. Buda. Több, mint másfél éve itt élem életem nagyobb részét, Megszoktam, megszerettem. Szeretek itt élni. Egy hegy és egy folyó választja el Pesttől,de mégis közel van, csak megbújik itt a hegy lábánál. Egy alagút mutatja a kivezető ösvényt. Szép csendben elrejtőzik a háttérben. Egy óázis. Fákkal, terekkel, parkokkal. Nem szoktam meg még ilyen hamar új területet, új embereket. Minden olyan más, mint Pest és mégis olyan közel van a zsibongó pesti élethez. Logodiban lakunk. Hányszor gyalogoltam már végig ezen az utcán, hol reggel, hol este, pedig milyen hosszú, de szerettem ezeket a sétákat. Néha elkalandozik a gondolat, de ha ránézek egy házra, épületre, tudom hogy mennyit kell még csörtetnem. Felettünk a vár. Budapest kevés helyén lehet bármikor nyugodtan sétálni, de itt lehet. Akármelyik irányt választja az ember, jó úton fog haladni. A házak falain költők, tudósok, híres emberek emléktáblái csüngenek. Könnyű belehelyeznie magát ebbe a környezetbe mindenkinek. A metropoliszban egy kis város, kis különálló elbarikádozott élettér. Olyan szorosan kötődik mégis minden mindenhez. Egy völgy az egész. De sokkal érdekesebb, amit Márai írt róla, talán valahogy én is így érzem:

"Pestre minden délután átmentem, elvégeztem dolgaimat, s aztán lehetőleg taxival végtattam vissza Budára; csak a Lánchíd budai hídfőjénél lélegeztem fel, amikor az Alagút kivágását s azon túl a Krisztina tér zöld lombjai megpillantottam. Nem bíztam Pestben. Semmi nem ízlett ott, a bor sem, az étel sem. Budán könnyebben lélegeztem. Olyan ismerős volt minden, mint vidéken, odahaza, nem éreztem azt a Pest-iszonyt, azt a naiv rettegést valami tisztátalantól, leküzdhetetlen idegentől... A "Krisztina", a régi negyed, békés kisvárosiasságával, harsány és egyáltalán nem ártalmatlan pletykáival, szemérmes és gőgös személyeskedésével, sok lombjával és füvével, káposztaszagú, elhanyagolt, olcsó bérű házaival, szerény kocsmáival és roskatag kávéházaival, tavaszi és nyári szerelmeseivel - télen és ősszel mintha kihalna vagy elköltözne a Krisztinából a szerelem - első pillanattól meghitten vett föl, rejtegetett és az otthon káprázatát adta... Ezen a vidéken, a kocsmákban valahogy ismerős volt az étel is; nem jó és nem rossz, csak éppen ismerős."

Mindig elterveztem, hogy jobban felfedezem ezt a vidéket magamnak, de olyan természetes volt hogy itt élek, úgy éreztem nincs rá szükségem. Most, hogy el kell mennünk, nagyon rossz érzés fogott el. El kell hagynom azt amit másfél éve minden nap látok, hallok, érzek. Még az alagútból kiáramló szmog szaga is hiányozni fog. Éjjelente ha kimentem rágyújtani mindig a várhoz vezető útra bámulok, ami mintha mindig csábítana felfelé, hogy bejárjam a hajnali órákban is e szerpentint. Nem fogtam még fel hogy el kell hagynom. Olyan érzés fogott el, mintha soha többet nem járhatnék erre és most a Krisztina minden egyes zugát meg kellene tekintenem, be kellene járnom, hogy örökre az emlékeimbe vésődjenek. Szakítunk Krisztinával. Elhagyom. Ő marad. Kicsit beleszerettem, de most meg kell csalnom.   

   Háromnapos bérletet vásároltunk, annak reményében, hogy végigsíeljük a hétvégét. Ez kudarcba fulladt a szombati napon, ugyanis az előző napi mulatozás hatásaként 11órakor gyerekek nyüzsgésére és a napsugarak ablakon átsuhanó melegére ébredtünk. Úgy csináltunk mintha itt élnénk mindennapjainkat és a világ legtermészetesebb dolgaként megebédeltünk. Legalábbis imitáltuk egy porlevessel, ami még lement nagy nehézkesen a tegnapi csúszos sörök után a torkokon. Magunkra kaptuk a meleg téli ruháinkat és a síeléshez óhatatlanul fontos sapka, sál és kesztyű dresszeket. Na már most nekem sapkám nem volt így a Dió odadta a csinos nőiesen piros fejfedőjét. Levinek csak kesztyűje és sála nem volt. Ez olyan mintha valaki me(s)ztelenül futna ki egy bajnokok ligája elődöntős focimeccsre. Persze összeeszkábáltunk neki is valami divatos párizsi melegruhát. Úgy mentünk ki a lejtőkre mint valami friss topmodell a kifutópályára, legújabb sídivatban kicsit feszengve és izgultan a nézőktől illetve arra koncentráltan nehogy elessünk a másnaposság hatásától. Azt hiszem mi voltunk a téli ruhakollekció kurvái. Lényeg hogy a felvonók mentek, ami nagy megelégedettséget váltott ki belőlünk egészen addig amíg a kabinba le nem ültünk, ott ugyanis levegő nem volt. Nem tudom hogy sikerült ennyi gondterhelt sört felhúzni a tetőre, a lényeg hogy én már nagyon vártam hogy kiszállhassak, mert egy hegylakó módjára tudtam volna üvölteni a tátrai túlélőknek amennyire szenvedtem. Odaadtam volna a fél Balatont a szlovák testvéreinknek ha cserébe levegőhöz juttatnak. Lényeg hogy nem kellett beáldozni a magyar tengerünket, mert álltam a sarat, akárcsak előző nap a whiskyket. Ezen a napon nem volt olyan porcikám ami épp lett volna. Mindenütt sajgó izomfájdalmat éreztem a testemen, kivétel persze a fejemet ahol egy Rocky Balboa ütögette a koponyámat másodperces ritmusra. Nem csoda hogy nagyon sokat estem, pedig a kifinomult alpesi csúszó technikámat már a tökélyre fejlesztettem, de ez kevés volt a mai napon arra hogy mindig  a lécek segítségét vegyem igénybe. Néha a léceket előre küldtem, amolyan felfedező egységként. Persze olyan is volt hogy a léceimnek nem volt rám szüksége vagy nem volt kedvük továbbhaladni így én mentem, csúsztam előre felfedezni, kitaposni a levezető ösvényt. Néha egyszerűen csak megcsókoltam a havat vagy leorroltam az Alacsony-Tátrát. Szerencsére akkora köd volt hogy kevesen látták a síművészetemet, kivétel persze a Levit, aki mindig engem küldött nagylelkűen a csapat elejére csak azért hogy várja és lássa ahogy elesem. Nem akartam csalódást okozni neki. A nap végére olyan éhesek lettünk hogy azonnal bementünk egy étterembe ahol minden polcról levettünk valami eledelt, gulyáslevest, rántott húst, salátát, desszertet, sört, süteményt. A teli gyomor nem zavart minket, hozzászoktunk már hogy vagy híg párlatokkal vagy meleg tápanyagokkal de valami mindig nyomja a hasunkat. E napon kétszer is megtöltöttük a bendőnket, ez volt az első alkalom, a másodikra este került sor. Otthon megfürödtünk, söröztünk, zenecsatornát bámultunk és feküdtünk mint egy jóllakott prostituált az elvégzett munka után. Erőt kapva magunkat meglátogattuk a hely ír nevezetességet mely egy spanyol emberről Pub-ról kapta a nevét. Mai nap már többen voltak italozni, volt DJ is aki Ska-t nyomott végig ha emlékeim nem csalnak. A magyar pincértől kikértük jól megérdemelt Guinessünket és leültünk bambán bámulva a bár asztaláról. Hosszas némulás után kitaláltam hogy menjünk el csocsózni, hívjuk ki a győzteseket. Pár perc múlva már intettek is nekünk, hogy mehetünk játszani. Akkor még nem gondolta senki, hogy minden itt kezdődött el. Két ír srác állt velünk szemben. Azzal hogy a sörüket ittuk és megtudták, hogy a Levi náluk dolgozik, onnantól kezdve mint valami gyerekkori barátság felelevenülése, éjszakáig az ő pártfogoltjuk lettünk. A csocsóba nagyon megaláztuk őket, olyannyira hogy egy kisebb falunyi ír nézte hogyan játszanak ezek az antropológiai érdekességű magyarok. Miután megvertük őket, hosszas kézfogások után a helyünkre tértünk. Kitaláltam hogy mi lenne ha felkeresnénk Jamest és elhoznám az asztalhoz. Töltötték a Jamest mikor megjelent az egyik vesztes ír csapattag, aki azonnal kijelentette, hogy most már pedig neki muszáj megvendégelnie minket. Kapva kaptam alkalmon, le is gurítottunk egy Jégert. Természetesen azon nyomba visszahívtuk őket egy Jamesre. Itt kijelentették hogy ők ezt húzóra isszák mert szabadságon vannak, otthon csak kortyolgatják. Érdekes szokás. Whiskyt húzóra. Ez is megvolt életembe először. Innentől kezdve a pénztárcánkhoz még véletlenül se nyúlhattunk. Pár jéger után, elárulták  a nagy ír titkot. A bourbon A whisky. Mondanom se kell hogy mire ezt kimondták azt vettem észre hogy a kezembe van egy. Megmondom őszintén hogy én már nem emlékszem az ízére. Tudom hogy ittunk még Red Bull vodka téli kollekciót is és még egyéb alkoholt, persze sörröl is mindig gondoskodtak. Bemutattak még vagy 20 ottani írnek a társaságukból. Ebből egyet kiemelnék. Az egyik kiemelte nekem hogy az egyik testvére kicsit kettyós, nem normális, stb... Mondom neki, akkor ez egy lúzer ugye? Már int is a tesónak, hogy jöjjön ide mert ez a hungaryboy aszonta rád hogy Lúzer a neved. Egész este egymást fikáztuk. Persze viccesen. A csocsónál minden gólom után gratuláltam a kapustehetségéhez. A végén kézfogáshoz nyújtva mancsomat, ő elrántja a sajátját és viccesen az orráról integet vele. Amúgy Kennek hívták, jófej srác volt akárcsak a többi. Hajnali 2órakor 20 ír és négy magyar suhanc táncolt a székeken, asztalokon minden figurába. Én megpróbáltam a bárpult előtti széken is, amire nem emlékszem csak a fotók alapján derült ki. Az első képen a széken üvöltözve nyomom, a következőn a főnök szed le róla, mint aki a kedvesét vinné a nászéjszakára. Nem tudom mikor értünk haza, sajnos nem emlékszem az utolsó pár órácskára. Úgy indultunk el, hogy max ejfélre otthon leszünk, ugyanis reggel 9ig el kell hagyni a szállást. Ez nem jött össze. Egyik sem. A lényeg hogy nagyon jól éreztük magunkat. Hazafele verekdtünk a hóba képek alapján. Nem tudom miért. De vagy én vagy a Peti vagy a Levi de valaki mindig a hóba fekszik és a maradék ember rajta fekszik. Kicsi a rakás a neve azt hiszem az 5éves gyerekek körében. Remek kis kiruccanás volt, pihenésre alkalmatlan ugyan de kikapcsolódásra a legjobb volt.            

  Nem aludtam. Nem tudok aludni ha már tudom, hogy hajnalba kelnem kell, mert indulok valahova. Forgolódtam, gondolataim nem az ágy körül motoszkáltak, hanem egy messzi tájról. Fejben már ott voltam. Felkeltem, megizzadtan, fázva elkezdtem pakolni különböző életfontosságú szükségleteket, elsősorban a szendvicseket gyártottam lelkesen a melegen gőzölgő teám mellett. Miután végeztem mindennel, feszülten vártam a nyitott ablak mellett dideregve egy füstölgő cigarettával a telefonom csörgését, mely jelzi, hogy itt vannak értem. Sötét volt még mikor lementem a türelmetlenségtől és nyugtalanságomtól. Egyszer csak megjelent az autó, melyet Levi vezetett, az anyósülésen pedig Dió vacogott. Hosszas legózás után sikerült szerencsésen bepakolnunk, majd Levi átnyújtotta a nyúllátta Jameson Whiskyt ajándékként. Jamesonnal hosszú és mély kapcsolatot alakítottam ki a kirándulás alatt, olyannyira hogy Szlovákiába már csak Jamesnek szólítottam megszegve az angol udvariassági szokásokat. Ezután bapakoltuk illetve becsomagoltuk Nagy Petit is, szószerint, ugyanis ő a cókmókjaival a kezében élvezhette ezt a Last minute kiruccanást. Jamest hamar magam mellett tudtam, szerencsére Petivel is sikerült összebarátkoznia így jól kijöttünk a hosszú út során. Világos volt mikor átléptük a mesterségesen kialakított majd lerombolt határt, mely jelezte a történelem viharos és furcsa menetét. Komárom újra egyesült, még ha csak képzeletben is. Komárnot és Komáromot nem csak a híd választja el, hanem a történelem is. Ahogy Szlovákiába betettük a lábunkat, megszólalt a rádió a Friday aminláv, ennél szebbet és jobbat nem is kívánhattam volna, el is kezdtem üvölteni a Cure-al egyetemben. Peti megvette az autópályamátricát, melynek értelmét nem sikerült megfejtenem. Nem értem a szomszédi közlekedéspolitikát, ugyanis matrica már van csak pálya nincs hozzá, vagyis van valami 10km-es szakasz kinevezve annak. Mindenesetre valamit ők már tudnak, előre gondolkodnak biztosan. Előbb matrica, aztán a bejövő pénzből autópálya. Ilyen a mi kis Közép-Európánk. Furcsa emberek, furcsa népek, furcsa gondolkodás. Mindenesetre úgy Levi úgy gondolta ha már út nincs, attól azért a 130AS SEBESSÉGMINIMUM minden kis faluba érvényes. Gyakorlatilag dudálással és James-sel töltöttük ki az unalmas perceket, persze rengeteg kacagással. Olyan 10óra tájban megérkeztünk, ahol muszáj volt megkezdenünk a pálinka készletet is, mivel nagyon hideg volt. Minden előkészület megtörtént amikor is beálltunk a felvonó sorába, amit azzal a lendülettel le is állítottak, ugyanis fent a tetőn az Istenek állítólag nagyon összevesztek. Mi Petivel átmentünk másik pályákra, ami mint később kiderült azzal járt együtt, hogy elvesztettük a csapatunk másik egységét. Délután 4óráig nem estünk pánikba mert addig működtek a kis hegyi csehók ahol forralt borral elittuk az időt. Sötét volt mikor megtaláltuk egymást. Levi azzal kezdte beszámolóját, hogy most valakit meg kell majd ölnünk. Ezt persze a porta előtt kellett visító hangon előadnia, ahol nagyon mély benyomást kelthettünk a szlovákmagyar kollégák előtt. Ugyanis Levente az információs embert akarta legyilkolni, mert nem tudott a nagyon nemzetközi szlovák nyelven kívül máshogy is megszólalni. De a szlovákok sose a magyar vendégszeretetükről voltak híresek. Gyorsan beköltöztünk a remek kis appartmanunkba, amit sietve elhagytunk mert éreztünk annyi erőt magunkba hogy elmenjünk a napközben kinézett Ír kocsmába. Ember persze nem volt ott, de ettől nem estünk pánikba, mert az ital miatt jöttünk. A végösszeg olyan 1600 koronára rúgott ami nem rossz teljesítmény úgy hogy egész nap ittunk. Volt itt whisky, sör, guiness. Aztán miután a pultos főnök úr nem igazán bizott abba hogy mi ezt ki is tudjuk fizetni így hamar elénk rakta a számlát. Ezután elhagytuk a helyet, még benéztünk pár esélyes mulatóhelyre de inkább hazafelé tartottunk. Útközben találkoztunk három nagyon jóképű 16 éves magyar diszkós srácokkal, akiknek Csumó néven adtam ki magam, amitől a többiek körülbelül 3napon át röhögtek. Máig nem értem ezen sikerem titkát, de állítólag nagyon vicces voltam és talán részeg is. A célegyensebe pedig összefutottunk egy szlovákmagyarcigány szakáccsal. Valljuk be őszintén egy ilyen többszörösen hátrányos helyzetű embernek nem könnyű. Szlovákiába egy romamagyarnak lenni, enyhén szólva se szerencsés dolog. Valószínű ezt ő is tudta ugyanis délután 3kor már találkoztunk vele. Akkor éppen a hóba feküdt és aludt. Néha felnyögött valamit valamilyen nyelven. Most éjszaka összefutottunk vele és kifaggadtuk. Állítólag ő csak csúszkált-mászkált délután. Érdekes kifejezés arra, ha valaki hulla merev részegen nem tud felállni a hóról. Mindenesetre nekem nagyon szimpatikus volt ez az ember. Barátságos és vicces. Nagy nehézségek után már majdnem hazaértünk amikor egymást lökdösve, Levi lerántotta Petit egy kisebb dombról ahol kiment a bokája. Baj nem volt. Nem fogtuk fel. Másnap másnaposan se érdekelt senkit. A dolgok haladtak a maguk útján. Hogy hogyan az majd kiderül a következő bejegyzésből. Előre annyit, hogy visszamentünk az ír kocsmába, ahol most már írek is vártak ránk...     

Azért nem írok, mert mindig valami fontosabb jut eszembe. Most például, hogy elmegyek inni Balikával, aki jelenleg nem iszik, mivel 40napig tartja magát e kóros bódulattól. De minden fogadalom 3napig tart, úgy látszik ez is. Ezenkívül felkértek a Fürgerókalábak nevezetű formáció klippforgatására, így lelkesen készülök a szerepemre a tükör előtt illetve a kocsmákban. Mivel a héten szeszszűz vagyok így nagy kihívás előtt állok. Kérem drukkoljon mindenki, mivel holnap 9kor kell kelnem ami józanul is elviselhetetlen próbák és kihívások elé állítana, főleg hogy értelmiségi találkára megyek. Egyébként síelni voltam amit le kellene írnom mivel elég ütös kis három nap volt csak félek hogy túl bonyodalmas lenne lejegyeznem e három becses 24órát. Illetve aki tud küldjön zoknit mert igen csak a készlet végén tartok, így a süllyesztőben talált párocskákra alapozom e napokat, melyek nem igazán a mai divatnak hódolnak. Mennem kell, megszólalt mély torok. Szaszezredes szolgálatra készen.

   Megjött a kedvem a kis kirándulásra holnap. Nem csak a kicsikhez de a nagyokhoz is. Holnap hajnalba síelni megyünk, nem messze csak ide a baráti szomszédainkhoz, Szlovákiába. Nem nagy út, nincs messzebb, mint a Tata Miskolc távolság, de mégis külföldre megy az ember ebben a határtalan világban. Nem kell ahhoz mesterséges úttorlasz, hogy mégis elfogja az embert az a kiváncsi, furcsa érzés, mikor átlép jól megszokott nyelvi közösségéből a bábeli őskáoszba. Az ember bámulva tekint ki a telepakolt autó üvegablakából a kinti mezőkre, rétekre még ha azok ugyanolyanok is mint az otthoni parcellák, de most minden más, minden új és minden varázslatos. Mintha mindannyian egy új Kolombuszok lennénk a magunk kis felfedezetlen világunkban, félve attól, hogy nem biztos látja e még az ember a szemé elé táruló szokatlan új dolgokat, mindent megpróbál elraktározni e felfedező expedíció alkalmával. Minden csodás és egyszeri, olyan mint a megszülető gyermeknek a környezete. Mindent bámulva és csodálkozva tekint meg, mintha most venné először észre. Az a hajthatatlan kiváncsiság, az ismeretlen megismerhetőségének ereje az ami taszítja az embert és gondolkodás nélkül sodorja előre minél messzebb a megszokott kis világából a felfedezésre váró minden egyes négyzetméternyi helyre. A fiatalságnak ez az ősereje mikor találkozik a szabadság érzésével, akkor van az emberben egy robbánásig feszített energia, egy olyan energia ami semmi máskor nem ismételehető meg csak e két tényező szerencsés összetalálkozásával. Ez az amikor a világot akarod meghódítani magadba, és azt érzed hogy most te lovaglod és irányítod a sors kerekét, végre te vagy felül. Nincs más probléma, dolog melyre figyelned kellene, csak irányítani, vezetni előre és megtörni az ellenálló erők minden kezdeményezését, mely ellened irányul. Ezt az érzést remélem vasárnapig.

Addig is az albérlet irányítását Bandeszra bíztam, remélem jó választás volt és nem játsza el a bizalmamat.:) Mestire mást bíztam, félek hogy hiba volt, mert nem vagyok biztos hogy képes lenne 3óránál tovább kibírni hogy ne igya el a friss ropogós fizetését. Panka is kapott egy megbizatást, de előre jelezte, hogy nem tudja teljesíteni ezt a Missziót. Kareszre nem bíztam semmit mert a legutolsó információim szerint megpróbálja meginni a pénteket is mint napot. Bandinak BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, Mestinek meg BOLDOG NÉVNAPOT, hívjátok meg sokan sok mindenre e két becses legénykét. Zsófinak meg jobbulást kívánok szombatra, mert Baj fölött állítólag óriási kettős fronthatás várható.

Ha esetleg nem térnék vissza akkor a Kávéba legyen a temetésem és mindenki igyon rám egy Graffitsot (alattomost a sügérek kedvéért).   

  Nem tudom mit írjak. Nem tudom mit cselekedjek. Nem tudom mit tegyek. Egész hétvégén nem csináltam semmit. Szenvedek. Azt tudom, hogy nem megyek síelni, mert nincs hozzá most kedvem, se erőm. Azt hiszem haraduni fognak rám picit de úgy érzem hogy most nem erre van szükségem, nem érezném jól magam és nem lenne helyes ha azt néznék a többiek. Örülnöm kellene hogy egy vizsgám van hátra, viszonylag jól meg is csináltam az eddigieket, ehelyett nagy ívből tojok rá. Tojok az egészről magasan. Nem érzem jól magam, megőrülök. A nap legboldogabb percei azok voltak amikor kinevettem saját magam a pajtik segítségével illetve amikor elmentem sétálni 10percet a Mestivel és meghallgatta siránkozásaimat. Azt se tudom minek írok ide. Nem is írok többet. Csak lehúzom azt a pár embert aki olvassa, ez meg magánügy. Szomorú Huá.  

   A hosszú csúnyásan kék sötétítők rejteknyi rézsútjain keresztül merészen az arcomba csaptak a korai napfény erős sugarai. Tudatalattimban elraktározva e becses információt melyet közvetlenül fentről kaptam, egyenesen a több éves csúnyásan kék Nokia telefonomra meresztettem bamba tekintetem ahol újabb információt nyerve, nyugtáztam magamban hogy nekem ez a nap még nem fog elkezdődni. A lustaságtól erőt merítve megviselt kobakomat ellenkező irányba fordítottan visszaaludtam. Ekkor újra információt észleltem rondásan kék mobiltelefonomról, ezúttal nem fentről, hanem egy halandó ember nevét megpillantván rajta, hirtelen kapkodó mozdulatokkal megpróbáltam úgy felvenni ezen információt mintha már több éve álmatlanságtól szenvedvén, örök időktől fogva fent lévén, frissen és üde lágy hangomon egy Jó napot kívánokkal köszöntettem e nap első emberének jelzését. A főbérlő volt. Emberi hangon kérdezte, hogy otthon vagyok e, mert ő feljönne körülnézni e földi paradicsom kis zugába és mérecskélne egy kicsit a csúnyásan kék sötétítő mögötti ablak méreteit. Azonnal rávágtam, hogy itthon tartozkodom, de embertelen módon közöltem vele, tehát hazudtam, -újra sötétre fordítsam szemeim tekintetét -hogy én már lassan távozom és így sajnos nem tud bejönni. Magam is meglepődtem milyen tisztán és éleselméjűen tudtam azonnal kifogást emelni ezen ember kísértéseinek. Hasonló módon rácsodálkoztam, mikor kijelentette, hogy ez tulajdonképpen nem is akkora gond mint én azt gondolom, mert szerencsére nála van a lakás kulcs így ezt a problémát ő könnyedén áthidalhatja. Tekintettel arra, hogy fél órát mondott, tehát ezalatt az idő alatt kellett nekem a földi kanálist paradicsommá változtatni, így katonás felkelést produkálva neki láttam a takarításnak, melyet csak távoli hírekből ismertem ezelőtt. Kezdtem a porszívózással, maga a készülék volt talán a legporosabb a lakásban, de nem volt mit tenni, azonnal áram alá helyeztem és úgy játszottam a készülék farkával és a porcicákkal, mint kutya a macskákkal. Élveztem minden egyes préda begyűjtését. Ezután kezdődött a konyha, ahol egy mosogatás cimszó alatti édesded gyerekfürdést hajtottam végre a koszos edényekkel és tányérokkal. Ezt a fürdést kevébé élveztem mint macska egér játékot, így hamar összecsaptam, majd gondoltam egy piszkos kézzel bevetem magam a WC-be. Az anyag nem vész el csak átalakul. A szó elszáll az írás marad. A kaka halad, a szaga marad. Mindenesetre amit megkövetelt a WC, azt megcselekedtem. Ezután egy dolog maradt hátra, hazugságomat betartva nyomban eltakarodni a lakásból, nehogy utolérjen a sánta kutya-effektus. Meguntam az írást. Sikerült minden.:)        

    Mikor tudjuk azt hogy akadály előtt állunk, akkor érezzük csak, hogy valami gátol bennünket, valami nem engedi szabadjára gondolatainkat, valami visszatart, valami megfog, két kézzel ránt vissza és nem tudjuk mi ez a szenvedés mi ez a kín. Felelősség van rajtunk és tudjuk, hogy nem menekülhetünk előle, meg kell csinálni, végre kell hajtani, pedig elmenekülhetnénk előle bármikor, nem kerül semmibe de érezzük hogy nem ez lenne a helyes. Túl nagy kín, túl nagy gyötrelem, túl nagy szenvedés minden perc míg nem teljesítjük a néha csak magunk állította problémák tömkelegét. Előre tekintünk, hogy legyen már vége, legyek túl rajta, éljem már át. Pedig megélni kell, megcsinálni, akár mekkora stresszel és idegeskedéssel is, de ez az akadály az ami olyan csodálatos lesz ha helyesen tiszta lelkiismerettel és milliónyi szenvedéssel is párosult. Mennyi ilyet kell minden embernek megélnie, átéreznie, de utána, utólag tudja hogy helyesen cselekedett és nem dobta le magáról ezeket a mesterséges vagy szükséges akadályokat. Ez a felelősség és kötelesség. Ez az ami nélkül nem tudjuk értekelni a szabadságot, azt a fantasztikus felszabadító érzést, azt a minden zsigerből érkező jól esettséget, hogy megcsináltam, teljesítettem. Ettől vagyunk sokkal többek, ezekből fejlődünk, ezekből táplálkozunk, ezekből merítünk, ez ad erőt a továbbiakban, ez ad tapasztalatot. Erősnek érezzük magunkat tőle, szabadnak. Szabadnak. Úgy vagyok szabad hogy teljesítettem, megérdemeltem ezt a szabadságot, én csináltam, az én érdemem. A tükörbe nézve tudom, hogy bárhogy is sikerült, bármilyen eredménnyel is zárult, de tudom, hogy nem elveszett munka, nem sikertelen próbálkozás, mindent megtettem, mindent végrehajtottam. A lelkiismeretem tiszta és szabad. Ha el is buktam, akkor se veszi el már tőlem soha senki ezt az érzést, ezt a megkönnyebbülést, mellyel kivívtam önmagam szabadságát. Vesztes és nyertes szabadság nincs ebben az esetben. Ha nyertem ha vesztettem, akkor is több vagyok, megérdemeltem. Ez egy becsületes tükör tiszta szabadság. Csak nyerni lehet. Ez a különbség a szabadság és a szabadosság között. A szabadság kiérdemelt, felelősséggel és kötelességgel párosul, a szabadosság meg csak tengés lengés, azt hiszem szabad vagyok attól hogy menekülök minden feladatom és kötelességem elől, mert félek velük szembenézni. Ez nagy különbség.

Sok Sikert Zsófi holnap!!!     

   Múlt heti szigorlatom eredményét egy jelessel jutalmazták. Elég fontos volt nekem így nagyon boldog lettem tőle, hogy beérett a sok fáradozás és nyűg és kín meg minden. Különösen örültem neki és hihetetlen jó érzés volt, hogy annyian drukkoltak nekem és szorítottak, hogy csak hálálkodni tudok és nem felejteni. Visszagondolva még a tanulást is élveztem Mesterrel, akivel egymást spanolva haladtunk a bölcsesség ösvényén előre míg  a végén jelesre nem találtunk mindketten. Ezen kínok után az alkohol kábulatának ösvényén haladtunk három teljes napon át, mely majdnem ugyanolyan nehézkesnek és göröngyösnek tűnt. Csütörtökön PankaDióéknál úgy berövideztünk hogy a végén a buli is rövidre sikerült, talán az én fáradságom ütött ki korán vagy az unikom, így bár a buli része elmaradt, ennek ellenére nagyon jól éreztem magam. Pénteken nem sokat adtunk a másnaposságnak és a kijózanodás gyötrelmeinek, ugyanis a hátramaradt unikumot és söröket délelőtt 11órára átadtuk a múltnak. Ahogy hazamasíroztatott a MÁV, szélsebesen nekiláttunk a mozi néven futott hadműveletnek és azon nyomban bevettük a kávéházat, ahol megpróbáltunk filmbeillően leinni magunkat a legrémesebb fantasyk világába. PankaDió nem folytatta az elkezdett munkát, így azt hittem csak Mestire támaszkodhatok, de ekkor feltűnt Zsöfi is a vásznon és valami hihetetlen hamar mozgássérültre itta magát. Éppen azt a jelenetet forgattuk amikor páran úgy csinálnak mintha globálisparty lenne a kávéban, de aztán kiderült hogy a rendező ezt a snittet nem rakja bele a többi képtekercs közé, mert ez nem szerepelt a Vali által szerkesztett forgatókönyvbe. Sajnos későn derült ki, így a szinészek hamar beájultak a buli előszelétől. Zsöfi egész este úgy ivott, mintha venné a kamera és elég életszerűen sikerült berúgnia, már már Oscar díjasra itta magát. Volt egy jelenet amikor nem tudta a kabátját felhúzni, illetve több olyan kifinomult esése is melyet csak az igazán profik tudnak megcsinálni a kamerák kereszttüzében. Én Úriember módjára viselkedtem és ennek szellemében roppant kifinomultan és okosan hajtottam a feleseket, így másnap nem is éreztem különösebb problémát a testemen. Épp testben épp lélek. Ezen eszmétől vezérelve másnap elmentem szaunázni Zsöfivel és anyukájával, akik váltig állították hogy ez milyen jó és egészséges. Hát télleg az. Hihetetlenül jó. Nem tudom leírni. Újjászülettem. Csak megköszönni tudom. Talán ennek köszönhetően tudtam sokkal többet fogyasztani a szombat esti bulin. Mert hogy nem fogyott el a hétvége és a pénzem se, így nyugodtan elmentem kiruccani aznap kora este. Mestivel összerázodtunk 7kor aztán bementünk Pankáért, ahol ismét zongoraszenvedélyemet kiélhettem. Az itt elkezdett karrierem, azóta kávéhírűvé csúcsosodott ahol már a legjobb koncertek alatt is az emberek a Pásztorok című alakításomat dúdolgatják. Egy óra zongorás karrier után kevesen beszélhetnek ilyen teljesítményről. Egyébként zseniális ez a hangszer. Annyira nyugtató hogy csak javasolni tudom, hogy mindenki próbálja ki. Szóval hárman elmentünk a koncertre, ahol csatlakozott Sanyi is, akit már régen láttunk, így a kezdetekben szépen békésen beszélgettünk és iszogattunk. Majd idővel később megjelent 50perces Ákos is akinek születésnapja volt aznap így vele is ittunk egykét felest, majd eltűnt, majd visszajött. De Nagyon Boldog születésnapot neki ezúton is! A buli talán akkor indult be igazán amikor megérkezett Wittorió is aki valami eszméletlenül fel volt pörögve. Hamar a táncparketten találtam magam a Pankával, Wittoróval, Szandrával, talán Dióval, meg nem tudom még kikkel. Elég jól el voltunk ha jól emlékszem. Az este akkor csúcsosodott ki, amikor ezen két idióta leányzóval voltam körbevéve egy két órát. Panka, Wittorió páros kikészített. Csak röhögni tudtam. Sokat. Nem nagyon tudok mit írni erről a buliról csak az maradt meg bennem hogy sokat nevettem nagyon. Állítólag Bandi hazateleportált. Cuccait már nem is vitte haza, gondolta úgy is annyit van a kávéházban hogy azokat fölösleges hazavinnie. Ilyen mint kabát, pénztárca, ezek fölösleges dolgok, csak a kávéban tudja hasznosítani őket, gondolhatta ő. Magyarán berakós taxira itta magát. De meglett minden. Bandi agya is, meg a dolgai is.

Ma meg tanultam. Aztán Zsöfi kitalálta hogy menjünk el kajálni, mert hogy ő biza nagyon éhes és nagyon fáj neki a szeme, meg unatkozik otthon. Elmentünk a szeráj nevezetű török étterembe, ahol hányásszintűre zabáltuk magunkat. A szemünk nagyobb volt mint a hasunk. Beszélgettünk komoly dolgokról meg nevetgéltünk,de nem bírtunk megmozdulni, én még mindig úgy felvagyok puffadva mint egy Zeppelin. De nagyon jól éreztem magam.Ő meg remélem tanult mert hogy reggel megy vizsgázni matekból, amihez drukkol és sok sikert kíván a stukker blog, azaz én, meg jobbulást a szemeinek. Illetve Bandival még megnéztünk három Szökést, csak sajna nincs több rész, pedig annyira izgalmas hogy várom már nagyon hogy vége legyen a forgatókönyvírok sztrájkjának Amerikában. Ez minden. Jó kis napok voltak. Levinek meg kitartásT vagy nem tudom h mit kívánjak csak valami jót!!!         

   Mester Balázs négyesre államvizsgázott. Gratuláljunk neki, sokat tanult és szenvedett érte, most pedig valószínű hogy nagyon sokat is fog inni miatta. Boldogságomat kicsit elhomályosítja és beárnyékolja, hogy most évekig fogja mondani nekem hogy mérnök úrnak szólítsam, illetve tanulásaim alkalmával muszáj lesz neki odajönnie és fölémhajolva megkérdezgetnie, hogy mit is tanulok valójában illetve hogy neki már meg van a papír és rohadtul könnyen megcsinálta. Mindenesetre várom, hogy megérkezzen és megigyunk egy whiskyt, mert ez egy olyan fasza pia, melytől mindig bebaszhatunk.

Mester Balázs felsőfokú végzettsége: érettségi helyett egyetemi diploma.

 

  Csütörtökön délután kettőkor ütni fog az óra, eljön az utolsó szigorlatom ezen a szakon. Szociológiaelmélet néven fut. 7 tárgyat ölel fel, 7 kurzust, 4évet, több száz könyvet és több ezer, tízezer oldalt. Tele információkkal, ismeretekkel emberekről, társadalmakról. Lehet sohase fogom ezeket az információkat használni az életben, de nem bánom. Egy oldalt sem bánok amit valaha is elolvastam ezalatt az öt év alatt. Lehet nem lehet pénzre konvergálni, nem lehet meggazdagodni belőle, mégis úgy érzem sokkal nagyobb biztonságot ad az, hogy tisztában vagyok  a körülöttem zajló világ főbb folyamataival és állapotaival. Jobban ismerem önmagamat ezáltal és jobban megérthetek másokat, jobban átérezhetem helyzetüket. Most mepróbálom felvázolni ezen tárgyakat és összefoglalni, úgy hogy ha megkérdezné valaki tőlem az utcán, mit mondanék róluk pár szóban tömören.

Volt egy szociológiai alapok óra még az első fél évben. Átfogott minden témát felszínesen, amolyan ízelítő. Milyen területei vannak a társadalomnak és ezeket hogy írták le, hogyan változtak az idők során. Érintett minden területet, melyekben a társadalomnak szerepe van. 

Aztán jött egy társadalmi szerkezetekről szóló kurzus, mely azt próbálja leírni, hogyan is épül fel maga az emberi társadalom, milyen hierarchiák vannak benne, hogyan oszlanak el benne a felhasználható javak és poziciók, foglalkozások és milyen egyenlőtlenségi viszonyok léteznek az emberek között. Milyen hatások alakítják és milyen irányban a foglalkozási hierarchiákat.

Ezután egy társadalmi mobilitás óra következett, mely azt próbálja megragadni, hogy ezen társadalmi szerkezetben milyen esélyekkel indulnak az emberek születésükkor a magasabb életminőség reményének elérésére. Milyen tényezők befolyásolják ezt és mik akadályozzak az embereket ezek elérésben. Annál nyitottabb egy társadalom ha a legalsó rétegeknek minél több esélyük van a legmagasabb poziciók elérésére. A legfontosabb hatások a származás, családi háttér, iskolázottság. Hogyan lehet ezekre állami és nem állami szinten úgy hatni hogy minél demokratikusabb legyen, minél nagyobb lehetőség nyíljon minél több ember számára önmaga boldogságának megszerzésére.

Aztán következett egy társadalmi változások kurzus, mely a történelem folyamán bekövetkezett legfőbb változásokat próbálta megragadni, melyek kialakították mai társadalmunkat. Megpróbálták felvázolni az elkövetkezőkben történő változások valószínűségét, mind a politikai, mind a gazdasági, mind a társadalmi rendszerekben.

Ezután következett egy jel és kommunikáció elmélet előadás, mely a társadalom és a nyelv viszonyát, egymásra hatását próbálta leírni. Foglalkozott a különböző társadalmi csoportok eltérő nyelvhasználatával, a média szerepének hatásával az emberekre és a nyelvnek mint közös jelrendszernek a fontosságával. Az emberek a saját nyelvük világába létezhetnek csak nem léphetnek ki belőle, nem változtathatják meg, ugyanakkor a nyelv mégiscsak változik amit a tásadalom tud csak alakítani.

Negyedik félévben következett a szervezetszociológia, mely az emberek, emberi csoportok intézményes kereteit, azok viszonyait elemzik. Minden ember szervezetben dolgozik vagy kapcsolatban van vele. Iskola, munkahely, kórház, hadsereg, stb.. Ezek felépítése, szervezeti hierarchiájuk leírása, bürökrácia meghatározása és jellemzése, a szervezeten belüli emberek motivációi, viszonyai egymással, lehetőségei, szervezeti rendszerek, kultúrák változásai, stb... mind mind idetartoznak.

Végül egy kultúraszociológia kurzus zárta le ezt a tantárgycsoportot, mely a vallással, az emberek mentalitásának és értékeinek megváltozásával, leírásával foglalkozott. A különböző emberek között hogyan és miért azok az értékek váltak meghatározóva melyet vallanak, különböző emberek különböző életmódját és meghatározását tárgyalta. Mely értékek vannak eltűnőben és melyek váltak meghatározóvá az emberek életében, és ezeknek mi lehet az oka. Különböző társadalmak eltérő kultúrájának leírása és összehasonlítása, a változatos szubkultúrák kialakulása és pontos megrajzolása is ebbe a tárgykörbe tartozott.       

Összességében mind az emberek közötti viszonyokkal foglalkozik, azok megértésével és ezen érintkezések különböző szintereivel, emberek egymásra való hatásával, ember és a másik ember vagy társadalom viszonyával.   

   Érzem ez a január az enyém lesz. Az idegek küzdelme, a várakozás és a vajúdás közös keverékének elegye az ami az agyam minden porcikáját egyel közelebb viszi a felelősség tudatának legyőzéséhez. A mai nap lemondtam három darab vizsgámat, mert azt gondoltam, hogy az egészségi állapotomnak nem tenne túl jót. "Így marad ami marad, a harag és a bűntudat", hogy egy klasszikust idézzek, azaz magamat. Őrlődés és küzdelem harca, mely személyes háborúmat irányítja az egyre kilátástalanabb jóléti állapotom felé. A vágyak, remények megfogalmazása és be nem teljesülése fokozza csalódottságomat, mely egy teljes közömbös közérzethez vezetett, amikor azt mondom magamba hogy ez nem érdekel, lesz ami lesz. Ha válaszúthoz érkezel és nem tudod merre kell menni az a legjobb megoldás ha elindulsz az egyiken és nem hagysz kétséget magadban afelől, hogy volt más lehetőséged is. A válaszútból egyirányú lesz, mely sokkal egyszerűbb és átláthatóbb, csak hát lehet hogy az az egy bökkenő lesz vele, hogy éppenséggel rossz az az út. De még mindig tevékenyebbnek tűnik, mint ha a kereszteződésben marod önmagad és a teljes tehetetlenség tudatával reménykedsz, hogy melyik is a te igazi, valós utad. Ha már választottál ne nézz vissza. Ne nézz előre se. Még megijedsz, attól amit választottál. Legjobb ha lehajtott fejjel a földre nézel, mert így csak azt látod amit a többi választásnál is láthatsz. Vagy felhajtott fejjel nézz az égre, mely büszkeséggel tölt el, ugyanakkor a világmindenség ereje semmivé változtatja önmagad létének kicsinységét. Vagy idézd magadba Kosztolányi két apró sorocskáját: "Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, azt is tudom, hogy el kell mennem innen". Ez a reménytelenség megfogalmazásának létező legszebb két sora. Önmagad legyőzéséhez kell a legnagyobb erő. Micsoda küzdelem amikor saját magad gyengeségét kell saját magadnak leküzdenie és azt erővé változtatnod. Nem mindenkinek sikerül. Vannak öngyilkosok, alkoholisták, drogosok, akik ezt nem tudják megtenni. Talán nem önszántukból, sőt, de gyengék. Gyengék, mert nem ismerik saját magukat. Nem ismerik fel saját hibáikat, saját értelmüket és saját akaratukat. Ez is egy tanulás, csak nem tanítják. Mert nem is taníthatják. Saját létezésedet kell felismerni. Mindenki más. De a cél mégis mindenkinél ugyanaz, a boldogság elérése. Hogy ki mikor boldog és mitől az, az megint mindenkinél különbözhet. Én tudom, hogy mitől lennék az, de nem érhetem el úgy érzem. Talán egyszer.  

    

  Életem legkülönlegesebb hétvégéje volt ez a pár nap. Ugyanis e hétvégén nem voltam sehol szórakozni. Pénteken azért kiruccantam egy kis mozizásra Zsöfivel, ahol megnéztünk egy romantikus filmet. Most már biztos mindenki röhög, hogy micsoda papucs vagyok, pénteki bebaszás helyett egy romantikus filmet nézek. Bevallom furcsán is hangzik, de ez egy remek kis film volt, szórakoztató, vicces, sírós és ugyanakkor komoly is. Mozi után azért felugrottunk a kávébe megnézni, hogy valóban mindenki otthon van-e, nem pedig csak nekünk mondták e, hogy kihagyják ezt a bulit. Tényleg nem volt senki, így egy sörrel nyugtáztam  a napot, aztán hazamentünk. Ez még egy jó kis nap volt. Másnap tanultam és nem mentem sehova. Pókereztem még. Behúztam életem legnagyobb potját, ez még említést érdemel. Összeget nem mondok. Szóval megöregedtem. Nyugdíjasok módjára tengetem életem hátralévő napjait. Olyan volt mint valami wellnesfitness hétvége, ahol pihentem, tanultam és kikapcsolódtam.

Egyszóval rohadt unalmas volt. Majdnem belehaltam. Mulatni akarok, szórakázni, üvölteni, sikoltani. Vagy utazni, vagy síelni vagy tök mindegy.

Várom a februárt. A semmittevés hónapja lesz. Ha ezt a januárt átvészelem vagy belépek egy szektába vagy alapítani fogok egyet amiben én leszek a Guru. Most is az vagyok csak most hamar dühbe GURUlok. Faszomon a fanszőrt szőkére festeném, szaromat dobálom. Micsoda életérzés. Feeling. Ez van most nekem. Harcolok a kávé és cigaretta ellen, az alvás ellen és már lassan a világ ellen. Amolyan szeretetre, nyugalomra, ölelésre, alvásra meg ilyen dolgokra vágyom, vágyódom. Ha ez nincs akkor arra, hogy eszméletlen tudatallatti állapotra igyam magam, hogy kilépjek egy kicsit önmagam valóságából és problémáimat ekképpen tologassam magam előtt. Vagy rászokok a scifire. Vagy ordítok egy nagyot: Elegem van már e kibaszott világból. Vagy nem tudom. Vagy kiirom magamból és felszívom magam, mint egy normális ember. Esetleg pályát váltok és elmegyek McDonaldsos kacsafiúnak, hamburgert zabáltatni emberekkel 350ért. Esetleg Tescoba, legtakarékosabb bérért cihelődni. Vagy várom a csodát. De az nem jó mert csak három napig tart, az nekem túl kevés. Egy hónap kell. Iszok egy kávét és zsörtölődök tovább, harcolok a semmi ellen. Donkihóte visszatér.