Stukker

  Nem aludtam. Nem tudok aludni ha már tudom, hogy hajnalba kelnem kell, mert indulok valahova. Forgolódtam, gondolataim nem az ágy körül motoszkáltak, hanem egy messzi tájról. Fejben már ott voltam. Felkeltem, megizzadtan, fázva elkezdtem pakolni különböző életfontosságú szükségleteket, elsősorban a szendvicseket gyártottam lelkesen a melegen gőzölgő teám mellett. Miután végeztem mindennel, feszülten vártam a nyitott ablak mellett dideregve egy füstölgő cigarettával a telefonom csörgését, mely jelzi, hogy itt vannak értem. Sötét volt még mikor lementem a türelmetlenségtől és nyugtalanságomtól. Egyszer csak megjelent az autó, melyet Levi vezetett, az anyósülésen pedig Dió vacogott. Hosszas legózás után sikerült szerencsésen bepakolnunk, majd Levi átnyújtotta a nyúllátta Jameson Whiskyt ajándékként. Jamesonnal hosszú és mély kapcsolatot alakítottam ki a kirándulás alatt, olyannyira hogy Szlovákiába már csak Jamesnek szólítottam megszegve az angol udvariassági szokásokat. Ezután bapakoltuk illetve becsomagoltuk Nagy Petit is, szószerint, ugyanis ő a cókmókjaival a kezében élvezhette ezt a Last minute kiruccanást. Jamest hamar magam mellett tudtam, szerencsére Petivel is sikerült összebarátkoznia így jól kijöttünk a hosszú út során. Világos volt mikor átléptük a mesterségesen kialakított majd lerombolt határt, mely jelezte a történelem viharos és furcsa menetét. Komárom újra egyesült, még ha csak képzeletben is. Komárnot és Komáromot nem csak a híd választja el, hanem a történelem is. Ahogy Szlovákiába betettük a lábunkat, megszólalt a rádió a Friday aminláv, ennél szebbet és jobbat nem is kívánhattam volna, el is kezdtem üvölteni a Cure-al egyetemben. Peti megvette az autópályamátricát, melynek értelmét nem sikerült megfejtenem. Nem értem a szomszédi közlekedéspolitikát, ugyanis matrica már van csak pálya nincs hozzá, vagyis van valami 10km-es szakasz kinevezve annak. Mindenesetre valamit ők már tudnak, előre gondolkodnak biztosan. Előbb matrica, aztán a bejövő pénzből autópálya. Ilyen a mi kis Közép-Európánk. Furcsa emberek, furcsa népek, furcsa gondolkodás. Mindenesetre úgy Levi úgy gondolta ha már út nincs, attól azért a 130AS SEBESSÉGMINIMUM minden kis faluba érvényes. Gyakorlatilag dudálással és James-sel töltöttük ki az unalmas perceket, persze rengeteg kacagással. Olyan 10óra tájban megérkeztünk, ahol muszáj volt megkezdenünk a pálinka készletet is, mivel nagyon hideg volt. Minden előkészület megtörtént amikor is beálltunk a felvonó sorába, amit azzal a lendülettel le is állítottak, ugyanis fent a tetőn az Istenek állítólag nagyon összevesztek. Mi Petivel átmentünk másik pályákra, ami mint később kiderült azzal járt együtt, hogy elvesztettük a csapatunk másik egységét. Délután 4óráig nem estünk pánikba mert addig működtek a kis hegyi csehók ahol forralt borral elittuk az időt. Sötét volt mikor megtaláltuk egymást. Levi azzal kezdte beszámolóját, hogy most valakit meg kell majd ölnünk. Ezt persze a porta előtt kellett visító hangon előadnia, ahol nagyon mély benyomást kelthettünk a szlovákmagyar kollégák előtt. Ugyanis Levente az információs embert akarta legyilkolni, mert nem tudott a nagyon nemzetközi szlovák nyelven kívül máshogy is megszólalni. De a szlovákok sose a magyar vendégszeretetükről voltak híresek. Gyorsan beköltöztünk a remek kis appartmanunkba, amit sietve elhagytunk mert éreztünk annyi erőt magunkba hogy elmenjünk a napközben kinézett Ír kocsmába. Ember persze nem volt ott, de ettől nem estünk pánikba, mert az ital miatt jöttünk. A végösszeg olyan 1600 koronára rúgott ami nem rossz teljesítmény úgy hogy egész nap ittunk. Volt itt whisky, sör, guiness. Aztán miután a pultos főnök úr nem igazán bizott abba hogy mi ezt ki is tudjuk fizetni így hamar elénk rakta a számlát. Ezután elhagytuk a helyet, még benéztünk pár esélyes mulatóhelyre de inkább hazafelé tartottunk. Útközben találkoztunk három nagyon jóképű 16 éves magyar diszkós srácokkal, akiknek Csumó néven adtam ki magam, amitől a többiek körülbelül 3napon át röhögtek. Máig nem értem ezen sikerem titkát, de állítólag nagyon vicces voltam és talán részeg is. A célegyensebe pedig összefutottunk egy szlovákmagyarcigány szakáccsal. Valljuk be őszintén egy ilyen többszörösen hátrányos helyzetű embernek nem könnyű. Szlovákiába egy romamagyarnak lenni, enyhén szólva se szerencsés dolog. Valószínű ezt ő is tudta ugyanis délután 3kor már találkoztunk vele. Akkor éppen a hóba feküdt és aludt. Néha felnyögött valamit valamilyen nyelven. Most éjszaka összefutottunk vele és kifaggadtuk. Állítólag ő csak csúszkált-mászkált délután. Érdekes kifejezés arra, ha valaki hulla merev részegen nem tud felállni a hóról. Mindenesetre nekem nagyon szimpatikus volt ez az ember. Barátságos és vicces. Nagy nehézségek után már majdnem hazaértünk amikor egymást lökdösve, Levi lerántotta Petit egy kisebb dombról ahol kiment a bokája. Baj nem volt. Nem fogtuk fel. Másnap másnaposan se érdekelt senkit. A dolgok haladtak a maguk útján. Hogy hogyan az majd kiderül a következő bejegyzésből. Előre annyit, hogy visszamentünk az ír kocsmába, ahol most már írek is vártak ránk...