Március idusa
2008.03.16. 23:35 stukker
Pénteken buli volt. 7kor már a tett helyszínén ücsörögtünk kisOmbódival és Pankával. Karesszal kidumáltam ami pici lelkemet zavarta és megittunk pár kicsi szeszt.Utána jöttek mentek az emberek. Többek között Karesz is eltűnt. A végén meg az emlékezetem és eszméletem is. Mestire ismét számíthattam és hazavitt. Biztosítékként böffentettem egyet lefekvés előtt a házunk előtt, mielőtt a kaputelefont használtam volna. Hajnal 3kor beestem a lakásba. Hajnal 7kor indulás. Indulás fát vágni. 9kor már fejszével a kezembe néztem a napot ahogy reám süt. Gondolkodtam, hogy a 8kilós fejszét a fejemhez vagy a fához csapkodjam fájdalmamban, de végül nekiláttam a melónak. Fájt. Reggel 9től délután 4ig "fáztam". Intenzíven. Most izomláz. Illetve a nagyszüleim tetőgerendáit leszedtük, amiknek darabjai jópár kilogrammot feszítettek a vállaimra. Nincs gond, még beugrunk a keresztszülőkhöz pár percre és már mehetünk is haza. A pár percből 2óra lett, mert az autónk ablaktörlőjével édesapám szerint gondok támadtak. Na most ebből szerelés lett. Telefonálás. A végén már káromkodtam magamba. Szerintem már tud beszélni is az ablaktörlőnk vagy legalábbis előre megmondja a holnapi időjárást. A lényeg hogy olyan 8körül már itthon is voltam, 4óra alvás után. Mai nap punnyadás, fagyizás, olvasás, pókerezés. Szünet következik. Legszívesebben fel se mennék Pestre, hanem itthon maradnék, de hát pár napig muszáj felmennem. Meg sajnos majdnem mindenki fent van. Meg rossz időt is mondanak a hétre. Meg de kurva szar lett ez az írás. Ezt a fost. Inkább ne írtam volna. Rohadtul semmilyen hangulatom van. Csökken is az olvasottságom. Asszem írok pár masztis történetet. Egyébként eszembe jutott egy vicces elem, amit majd megírok, csak még ki kell találnom a szerepeket. Lehet most megírom.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://stukker.blog.hu/api/trackback/id/tr42383867
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.