Új félév kezdődik. A tizedik nekem. Kifele megy az ember. Azt kellene néznem, hogy milyen állást, milyen munkahelyet milyen életet választok magamnak a továbbiakban. Lezárul egy korszak, egy fiatalság és most fel kellene nőnöm, nemcsak a koromhoz, hanem a feladatokhoz is. Egyáltalán nincs kedvem hozzá. Ehelyett kocsmákban töltöm a napjaim nagy részét, barátokkal és ismerősökkel egyetemben. Talán egyfajta lázadás ez a megszokott élet, a bevált módszerek ellen. Szeretek kimenni órák között, órák után egy sörre, cigarettára. Nem élek egészségesen de mégis úgy érzem, hogy ennél egészségesebbet, jobbat nem is cselekedhetnék. Élek. Vannak kötelezettségeim, de mégis az életformám akkora szabadsággal ruházott fel, hogy nem tudnék változtatni rajta. Legalábbis most nem. Azt csinálom, amihez éppen kedvem szottyan. Másodpercek alatt képes vagyok megváltoztatni döntéseimet, ha éppen máshoz van ingerem, mint amit elterveztem. Talán mindig is erre, ilyen életformára vágytam és vágyok. Ez ad erőt. Nem kell figyelnem mikor kelek és mikor fekszem, írok, olvasok, megcsinálom amit kérnek. Nem kell néznem naptárat, órát, egyáltalán időt. Talán most élek úgy ahogy mindig is szeretnék, ekkora szabadsággal és ennyi lehetőséggel. Nem akarok beállni a sorba, járni akarom a magam útját, a magam erejéből. Sikerül-e? Nem tudom. Bizonytalan az egész. De talán ez a bizonytalanság sarkall többre. Néha magányosnak, néha társas embernek érzem magam, néha nem érzek semmit, néha szárnyalni tudnék, de soha se érzem ugyanazt. Változatosnak érzem az egészet. Minden érdekel, mindent kipróbálnék. Mintha soha nem érne véget semmi. Jönnek a napok, a hetek és mintha mindegyik teljesen más lenne. Szeretem azt amit csinálok és szeretem azt ahogyan csinálom. Dohányzom. Na és? Iszom. Na és? Ez is hozzám tartozik. Ez vagyok én. Nem vagyoik szent és nem is leszek. Nem szeretem ha beleszólnak, megszólják azt amit csinálok, mert mintha tudnám hogy helyesen cselekszem bármi is az. Mintha örökké élnék, mintha lenne valami feladatom, amit még nem tudok hogy mi az, de amíg rá nem jövök addig nem félek semmitől, mert tudom hogy addig nem történhet velem semmi baj. Mintha egy védőburok vigyázna rám, míg megtalálom a küldetésem. Ha van ilyen. Lehet, hogy sohase találom meg, de nem akarok leragadni egy dolognál örök életembe csak azért mert pénzt kell keresnem meg családot kell alapítanom. Annak is eljöhet a maga ideje. De azt hiszem messze vagyok még e "tökéletes élettől".