Régen írtam. Miután Draskovics testvérünkről írtam, megnőtt a látogatottsága az oldalamnak, így gondoltam ha nem értekezem semmiről akkor is tartom ezt a hihetetlen magas példányszámot. Nyerő téma ma ez a politika. Nagyobb érzelmeket vált ki az emberekből, mint a saját dolgaikkal kapcsolatos történések. Roppantúl meglepett. Politikusaink 80 százalékáról (kivétel mindig van, adjunk nekik jóindulatúan 20 százalékot) ugyanezt megírhattam volna, de próbáltam aktuális lenni. Még a celebekbe kellene belenyúlnom és többen olvasnák a blogomat, mint a Playboyt. Azért szerkesztőségünk(jómagam és a kék szofiana) egyértelműen úgy szavazott, hogy irányváltást hajtunk végre. Média kurvákról és politikusokról fog szólni ez a blog. Nem kis keresgélés után talán sikerül egy személyben a kettőt ötvözni. Csicsolína lenne az ideális, ha végre valamelyik párt befogadná már. Vagy Anettka, őt mindenki utálja, tehát személye felől nemzeti konszenzus van. Róla nem kell népszavazás, Ronda? igen, Utálod? igen. Tehát ezek vagyunk mi. Birkák irányítanak és mi birkaként is viselkedünk. A szerkesztő mindezen idő alatt, meglepetés bulit szervezett Zsöfinek, tökeit áztatta szaunázás közben, fát vágott kedves nagyszüleinél, mulatást hajtott végre pár szórakozócentrumban, szülinapozott Radónál,megetette a feltévedt pogyatúristákat saját főzttel, előadást tartott a nebulóknak és szorgalmasan készül a további megpróbáltatásokra. De sajnos nagyívből leszarta az aktuális politikai antieseményeket. Nem érzem magam kevesebbnek. Nem álmodtam Draskovics testvérünkkel, nem öltöztem ki a népszavazásra. Na jó, Koszovó érdekel. De nyugaton a helyzet változatlan. Gárdistáink még nem vonultak be a Vajdaságba, és a zsidók se vették még meg Magyarországot. Bár állítólag kiszemelték szép kis országunkat itt Kelet-Európában, a pokol óázisát, ami olyan értékes, hogy Budapest megérne még egy misét is. Szóval azt hiszem nem változott semmi. Egyik nap nem olvastam újságot és nem néztem híradásokat sem, majd lám másnap felkeltem merevedéssel és már ebből tudtam hogy átvészeltem e zivataros időket. Süt a nap. Nem tudom ki vette észre, de megérkezett a tavasz. Ma például pulóverben voltam az iskolában. Engem már ez is feldobott. Aztán csoporttársaim kedvességei tovább fokozták életkedvemet. De ezen idő alatt folyt a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Igen, kérem az volt 25-én. Kovács Bélát ezen a napon hurcolták "nagy testvéreink" egy isten háta mögötti Szibériai telepre. Na nem üdülni. És több mint fél évszázaddal később a mai napon tárgyaltak vezéreink a "nagy testvéreinkkel", hogy esetleg e festői környezetből csöpögtethetnének egy kis gázocskát szerencsétlen elveszett kis hazánkba. Persze valakinek ilyen volt a cocializmus, másnak valódi üdülésben volt része. Valaki áldozatokra, valaki a jobb életére emlékezett, valakik mindkettőre, a legtöbben semmire. Én sem. Nehéz emlékezni olyanra, amiben nem volt részem. De mégis megértem azokat, akik bárhogy is viszonyultak hozzá. Nem is anyáztam le senkit. Felkeltem és sütütt a nap. Beültem egy kávéra a Múzeum Körúton és olvasgattam egy kis Márait. A kormány polgárosítani akar most engem. Az ellenzék szerint polgár vagyok már. Nem estem kétségbe. Megittam a kávémat és nem gondoltam arra, hogy polgár (nem)létemre még (nem)polgár is lehetek. Nekem nem kell megmondani, hogy mi vagy ki vagyok vagy mi és ki leszek.
Mindezekkel nem azt akartam mondani, hogy nem kell figyelni a körülöttünk zajló eseményeket, csak jó lenne egy kicsit visszavenni már a vérmérsékletből, nincsen választás, nincsen semmi. Semmit nem lehet objektívan nézni, de talán kevesebb indulattal lehetne és máris barátiasabb és emberibb a kommunikáció. Politikai botrányok, botrányos politika, botrányos poltikai érzelmek.
