Elég jó kis hétvégém volt, megérte fent maradnom BioBuliBalival. Pénteken a szokásos sátánkocsmájában állva várva ittunk és hallgattuk a nagyon aranyos kiszolgáló hölgy folyamatos duruzsolását arról, hogy éppen mi a fasz baja van velünk. Biztos menstruált, de lehet alapállapotban ekkora tahóka. De nem is ő volt alényeg, hanem hogy jó sokan voltunk. Résztvett Timi, Panka, Zsanett, Orsi, Emőke, Gerti, Ákos, Andris, Milán, Zoli, BioBuliBali és én. Sikerült pár whiskyt magamba töltenem, egy két segítő jégerrel, és sörrel, így én már ott a kocsmába felejtettem az emlékezőtehetségemet. Olyan egy óra tájékán indultunk el a Morrisons2be ahol nem tudom, hogy mi volt pontosan, de jól éreztem magam tuti.:) Onnan olyan 6 tájékán vergődhettünk haza. Szombaton jó kis alvókám volt, ugyanis délután négykor sikerült megébrednem, úgy hogy közben házi koncert volt, maximum hangerővel, Árva Gabival és Mestivel, de engem nem tudtak megzavarni. Szombatból sok fényt nem láttam. Így 7kor már a vöröslyukban étkeztünk, aho Ákos és Szalacsi Karoly várt ránk. Vagy fordítva. Annyira megörültünk nekik, hogy bevettünk pár cseresznyét, a vitaminháztartásunk végett. Közben Imiékkel már lebeszéltük, hogy koncert után megyünk velük mulatni, de sajnos engem kiállítottak a csapatból idejekorán. Az összeomlásom előtt biztos ami biztos még pár lány kezét megkértem, de senki se jött hozzám. Vagyis taán valaki igent mondott, de azt hiszem még nem tudtam feldolgozni a cseresznyét így kitartottam mellette. Sajnos a sok a vitamin is nehéz gondokat tud előidézni és én így megidéztem magamba olyan 11 óra táján a teleportálás kivételesen gyönyörű tapasztalatait. Állítólag villamoson is volt lánykérés, de ez a teleportálás önmagában is szép aspektusa. Vasárnap korán kelés, mert megébredtem hajnal 5kor, lehet azt hittem hogy még buliba vagyok, de sajnos nem. Viszont a lakás még romokban hevert így nekiálltunk annak kitakarításához, ami úgy ahogy sikerült. Közben befutott Károly örömteli smse szexuális állomásának újabb fejezetéből. Na jó nem. Csak boldogságáról. Szóval én végignevettem az egész hétvégét és most újra jó útra terelődtem ugyanis megint tanulnom kell. Viszont sajnos van egy kis bökkenő mivel holnap, csütörtökön és pénteken vizsgázom így pár programomat át kell szerveznem. Ez sajnos érinteni fogja Zoli és Levi programját is, így azokat nekem muszáj lesz jövőhétre tolnom de úgyis bepótoljuk.
Csokesz
Timitől bocsesz mert kihagytam először. Ez csak azért volt lehetséges mert úgy hozzám nőtt már.:)