Vasárnap a világbajnokság után indultunk el Olaszország felé Dióval és Levivel, a győztes csapat hazájába. Hétfőn érkeztünk Horvátországon keresztül Szlovéniába, ami egy csodálatos ország. Itt Logotecben szálltunk meg egy campingben ami ingyenes volt, hogy miért azt máig nem értjük. Elég magasan fekszik ez a település, de a helyiek nagyon aranyosak és segítőkészek. Egész Szlovénia az, csak jót tudok róla mondani. Pár éve még hasonló cipőben jártak, mint mi, ma meg érdemes idejönni szájat tátani, hogy hogyan is lehetne ésszerűen csinálni valamit. Mindenhol tisztaság és segítőkészség fogadott. Talán Európa kapujába érkeztünk. Még a ljubljana-i parkolóőr is tudott angulol, amit megfejelt, azzal hogy térképes útbaigazítást adott számunkra. Gyönyörű hegyi falvakon keresztül vitt végig az utunk, mindenhol a csend és a nyugalom vette birtokba a tájat. Este az autóban aludtam, bárhol elalszom, nem érdekelt hogy kicsit nyomta az oldalamat.

   Logotecet kedden hagytuk el reggel 9 órakor és nekivágtunk Olaszországnak. Egész nap sütött a nap, nagyon meleg volt, ami nem baj, mert én imádom. Talán ez a kép örökre bennem marad. Elhagytuk a szlovén határt és egy kis erdős, fás vidéken keresztül vezetett az út egy hegynek a tetején. És akkor egyszer csak... Egyszer csak a szemed elé tárul...Trieszt. A hegy tetejéről előbukik a tenger és egy meseszép város. Természet és civilizáció hirtelen összetalálkozása és váltakozása. Egészen megfogott ez a kép. Nem lehet visszaadni, leírni, lefotozni csak látni és átérezni. Valami olyan megfoghatatlan érzés volt amit legszíveseben szeretnék mindenkinek megmutatni hogy átélje ő is. Trieszt egy történelmi város, történelmi csomópont volt, országok találkozási pontján. Nekem nagyon tetszett ez a város, főleg a partmenti épületeivel és utcáival. Itt találkoztunk először az igazi olasz mentalitással. Sürög forog a város, mindenütt robogozó emberek száguldoznak ész nélkül, az utcán pedig egymással hangosan gyorsan trécselő emberek. Egészen kora délutánig tart az élet, és akkor mintha egy futballbíró jelezne sípjával, szünetre kelnek az emberek. Mintha ezt az életvitelt nem lehetne egész nap fenttartani, mert annyira gyors, így délután rápihennek, hogy este újra mindenkibe visszatérjen az élet. Ütemre kimért ritmusokkal telnek a napok, melyeket sok sok élettel töltenek meg ezek az emberek. Itt csak pár órát tölthettünk, de életreszoló nyomot hagyott bennem és itt ismerkedtem meg a vidám életteli olasz mentalitással. Mindenhol otthonos kávézók néztek farkaszemet a tengerrel, ahol úgy itták a feketét, mintha még egy kis energiára lenne szükségük. Akárcsak nekünk az út folytatásához.

  Triesztből egyenesen Velencébe tartottunk. Este fél 8 tájékán érkeztünk meg és a Camping Veneziában sikerült egy 3fős bungalowt kibérelnünk 2 éjszakára elég baráti áron. A B2es bungalowba lett fekhelyünk, még légkondi is volt hozzá, nem úgy mintha nagyon érdekelt volna, ugyanis utálom a légkondit. Este bebuszoztunk Levivel és Dióval Velencébe. Nehéz lesz elfelejteni ezt az éjszakát. Nagyon sokat nevettünk. Bejártuk az egész várost a Canal Grandén, Szent Márk téren keresztül a Sóhajok Hídjáig. Vicces volt nagyon, mert azt hittük a Sóhajok Hídjánál söröztünk egész este de kiderült, hogy mi egy teljesen más hídnál voltunk. Iszonyatosan drága volt, de ezen a napon nem érdekelt minket, csak élveztük a várost és hogy semmire sem kell gondolni, nevettünk mindenen. Sörözés után hazataxiztunk, ami szintén nem egy olcsó dolog, de más alternatíva nem maradt számunkra. Folyt.köv.