Az első nap szerencsére nagyon jól sikerült, 9.-ként zártam a mezőnyt a maradék 30 játékosból. Úgy néz ki hogy holnap olyan 90-100 versenyző között folytatódik a játék, amiből az első 30 játékos lesz fizetve. Tehát a szombati cél a fizetős hely elérése. Nagyon nehéz lesz hiszen nagyon kiegyenlítődött stackek vannak, így hihetgetlenül kell koncentrálni. A taktikám az lesz, hogy a kis zsetonuakat fogom terrorizálni, ha pedig lapom lesz valószínű csak belimpelem, hátha kedvük támad vakot lopni. Nagyon kemény nap volt a tegnapi, hihetetlen fárasztó 10órát ülni és koncentrálni. Nekem zsibbadt mindenem, a végén már a fejem is fájt picit, de összeszedtem magam és kihúztam okosan a maradék másfél órát. Egyébként nagyon szimpik az emberek, egy kettővel nagyon jókat sikerült beszélgetnem az asztaloknál, így én nem mp3at hallgattam meg napdózerbe voltam, hanem csevegtem végig.:) Ami a leglényegesebb a tegnapból, az az, hogy annyian szurkoltok nekem hogy nem tudnám leírni az összes nevet aki ne jelzett volna vmilyen formába. Annyira jól esett, hogy nem is igen tudom leírni szavakkal. Próbáltam utána mindenkivel beszélni vagy írni legalább de a telefonom se bírta a strapát és lemerült. Szóval nagyon szépen köszönöm mindenkinek, és remélem szombaton folytatódik a drukkolás is.:) És itt az interjú amit a verseny közben készítettek velem, nagyon színvonalas lett.:)
http://www.pokerakademia.com/elo_kozvetites/budapest_poker_open/foverseny_1b_nap/videok/graffits_tamas/